2019. szeptember 29., vasárnap

SZABÓ TÍMEA: A PÁRBESZÉD ELNÖKSÉGI ÜLÉSEIN KÉSZÜLTEK A HANGFELVÉTELEK

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2019.09.29.


Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és társelnöke délben a Képviselői Irodaház bejárata előtt rendkívüli sajtótájékoztatót tartott arról a kiszivárgott hangfelvételről, amin az összellenzéki főpolgármester-jelölt többek között arról beszélt, hogy az MSZP-s Tóth Csaba fenyegeti a családját, szétlophatják Zuglót, és elássák, ha oda visszatér. 

Szabó szerint a Fidesz napról napra mélyebbre süllyed, „Karácsony Gergelyt paparazzók követik, csuklyások próbálják megzavarni a fellépéseit”, szombaton is egész nap követte egy fotós, és „összevágott, manipulált hangfelvételekkel igyekeznek lejáratni az ellenzéket”.

Szabó szerint a hangfelvételt összevágták, torzították és manipulálták azzal a céllal, hogy megrendítsék a kampányát és az ellenzéki egységet. Szerinte egyértelmű, hogy Orbán, Tarlós és a Fidesz retteg, mert az elmúlt hetek összes mérése szerint fej-fej mellett áll Karácsony és a főpolgármester. Azt mondta, az ellenzéki egység sosem volt ennyire erős, mint most.

A Párbeszéd politikusa azt mondta, felismerték, hol és mikor készültek a felvételek: a felvételek a Párbeszéd elnökségi ülésein készültek, szerintük több ülésből vágták össze. Szabó Tímea felismerte a saját kisgyereke hangját is a felvétel végén.

Szerinte úgy tűnik, valaki vagy valakik a nemzetbiztonsági védelem alatt álló Képviselői Irodaházban rendszeresen hallgatják/hallgatták a Párbeszéd elnökségi üléseit, rögzítik, és nyilvánosságra hozzák, ami bűncselekmény.Szabó vasárnap tiltott adatszerzésért feljelentést is tett az ügyben (ahogy Karácsony is), a bűncselekmény büntetési tétele 3-5 év is lehet.

Szabó azt mondta, a nyomozók feladata, hogy kiderítsék, ki hallgatta le őket, a párt készen áll mindent rendelkezésre bocsátani, ami segíti a munkájukat. Szabó szerint a Fidesz érdekében állt az egész, putyini, erdogani módszerekről beszélt. Azt is mondta, hogy:

„Ez az ügy a magyar Watergate. Ez az ügy a 21. század eddigi legnagyobb botránya Magyarországon.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.