2019. október 24., csütörtök

A HOSSZÚ KÉSEK FESZTIVÁLJA

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő / Elvira
2019.10.24.



Thaiföldre látogatunk ma, ahol Elvira digitális nomádként próbálta megtalálni Phuket élhető oldalát, de a munka mellett eljutott rendkívül érdekes helyekre is. A poszt egy részét gyenge idegzetű olvasóknak nem ajánlom, mert egy olyan fesztiválról szól, amihez kell némi gyomor – a szó szoros és átvitt értelmében is.

A megfelelő helyen a megfelelő időben

Kora reggel volt Phuket szigetének buszpályaudvarán. Túl voltam egy forgolódással teli éjszakai buszozáson, amelynek végén arra ébredtem, hogy hajnal van, világosodik, és a bokrok mögül bevilágít a látképbe az Andamán-tenger.

A pályaudvar mosdójában megmostam a fogam, megfésülködtem, és a lehetőségekhez képest felfrissítettem magam.

Tudtam, hogy a távolsági buszok megállójától el kell jutnom Phuket város buszállomására, ahonnan a sziget tengerparti településeire indulnak a buszjáratok (hacsak nem akartam közvetlenül innen taxit fizetni; és hát nem akartam).

Kikerültem az ajánlkozó taxisokat, az információs pultnál megérdeklődtem, honnan mennek a buszok a városba, és rövidesen már az indulást várva ültem az egyik „kétpados” járgányon, magam mellett a nagy hátizsákommal.

A kétpados járgányok elég népszerűek Thaiföld-szerte; a jármű fedett platóján két pad húzódik egymással párhuzamosan (nagyobb járműveknél a kettő között egy harmadik pad is van), amin 4-5, esetenként 7-8 ember fér el egymás mellett padonként. Akinek nem jut ülőhely, állva kapaszkodhat.

A járművön ült már egy fehér ember, és praktikus volt úgy elütni a várakozás idejét, hogy szóba elegyedünk. Délkelet-Ázsiában utazni már csak ilyen: ha tíz helybéli között két fehér ember is ül, magától értetődik, hogy a kettő megkérdezi egymástól, melyikük honnan jött és merre tart.

Alan fotós volt, és egy most kezdődő rendezvényt jött fotózni, amit angolul csak Phuket Vegetarian Festivalként emlegetnek. Azt állította, hogy évről évre rengeteg fotós kíséri az eseményt, elég nagy attrakció, ő is többedszerre jött már.

– Miért, mi történik ezen a fesztiválon, hogy ekkora a felhajtás?

Mint Alantől megtudtam, a Phuket Vegetáriánus Fesztivál kínai eredetű esemény, Phuket szigetnek ugyanis jelentős kínai gyökerű lakossága van. A fesztivál ideje alatt a résztvevők nem fogyasztanak húst, alkoholt és más tudatmódosító szereket, és a szextől is tartózkodnak. Ezek a megvonások a lélek megtisztulását szolgálják.

Az esemény most kezdődik, és bő egy hétig tart. A résztvevők fehér nadrágot és pólót viselnek, a fesztiválhoz csatlakozó üzleteket és éttermeket sárga zászlókkal jelölik meg, Phuket város több utcáját pedig piros lampionokkal díszítik...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.