2019. november 14., csütörtök

MAGYARORSZÁG VÁSÁROLTA A LEGTÖBB FEGYVERT A NÉMETEKTŐL

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT / KLUBRÁDIÓ
2019.11.14.


Szörnyű állapotokat tárt föl az EU számvevőszéke a menekülttáborokban. Orbán biztonságban érezheti magát az EPP-ben. Németország legnagyobb fegyvervásárlója Magyarország. Nemzetközi lapszemle.

A nemzetközi sajtó hírfolyamába is bekerült a 20 éve legnagyobb heroinfogásnak tekinthető szlovén-magyar rendőrakció – erről az amerikai AP hírügynökség beszámolóját vették át számos újságban, például a WestDeutsche Zeitungban. A Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatót is idézik, amelyből kiderül, hogy a 730 kilós tételből több mint 660-at már Szlovéniában lefoglaltak, de K Richárd szállítmányát hagyták Budapestig menni, ahol lecsaptak a dílerre. Ugyanakkor kiderült az is, hogy az egész szállítmányt eredetileg Budapestre szánták, aminek becsült értéke csaknem 18 milliárd forint.
Áldatlan állapotok a menekülttáborokban
Szörnyű állapotokról számolt be az EU Számvevőszéke a menekülthelyzetet összegző jelentésében, amiről a Guardian adott hírt. Görögországban 700 fős helyen majdnem 4000-en vannak összezsúfolva, a gyerekek a földön alszanak és ablak nélküli helyiségekben töltik napjaikat. Sok a magára hagyott, egyedül bolyongó gyerek is, akik szintén mostoha körülmények között kénytelenek meghúzni magukat, mert az Európai Unió nem segítette a Szíriából, a polgárháború elől elmenekült bevándorlókat. Ahhoz képest, hogy a legválságosabb pillanatokban 160 ezer menekült befogadását ígérte Brüsszel, jóval kevesebbet vállalt be. Magyarország, Lengyel- és Csehország pedig szinte egyáltalán nem segített. Olaszország és Görögország erején felül teljesít, azonban a források fogytán vannak. A tábori körülmények egyre rosszabbak, számos helyen nincsenek tisztálkodási lehetőségek, állandó a rettegés vagy a tűztől vagy az esők okozta áradások miatt. Nem ritkák az erőszakos cselekedetek a táboron belül, ahol a fiatal lányokat is bántalmazzák. Az ügyintézésben pedig éves lemaradásokkal küszködnek, ezért van az, hogy sokan már 4 éve várják, hogy engedélyt kapjanak, hogy a sorsukról döntsenek. 

Orbán biztonságban van az Európai Néppártban?

Semmi különöset nem tett a magyar kormányfő, minthogy betámadta az Unió ortodox politikáját, s ezért őt szélsőségesként megbélyegezni, nem volt fair hozzáállás – nyilatkozta az Euraktivnak Geoffrey Van Orden a brit konzervatívok brüsszeli parlamenti frakcióvezetője Kijevben, a ’Szabadság’ elnevezésű csúcstalálkozón. Szerinte Orbán biztonságban érezheti magát az Európai Néppártban, mert az nem akar tagokat elveszíteni. A franciák által szervezett csúcstalálkozón a brit konzervatív politikus bírálta Macron minapi kijelentését is, miszerint a NATO agyhalott. Szerinte a bírálat részben a Trumppal szembeni nemzetközi ellenérzésre vezethető vissza, másrészt arra, hogy a franciák inkább szeretnének egy európai katonai szövetséget, hogy abban vezető szerepet tölthessenek be.
Be kellene tiltani a fegyverexportot

Magyarország volt a legnagyobb fegyvervásárló Németországban – mutatják az első féléves statisztikák, amiről a Deutsclandfunk számolt be. Az 1,7 milliárd eurós üzletet a második helyen álló Egyiptom követi, összességében pedig a most bekért hivatalos adatok szerint már 7,5 milliárd eurós üzletet ütöttek nyélbe, pedig még csak hat hónap adatait összesítették, miközben tavaly egész évben alig érte el az 5 milliárdos összeget. A kisméretű lőfegyverek eladása a tavalyihoz képest megduplázódott, ami igencsak aggasztó – vélte az adatokat elemző baloldali német képviselő, Sevin Dagdelen. A folyamatot meg kell állítani. Szerte a világon egyre több a fegyveres konfliktus, ami egyértelműen levezethető a megnövekedett eladásokból. A képviselőnő szerint szinte nincs olyan része a világnak, ahol ne használnának német fegyvereket. Ebből számára az következik, minél több fegyvert adnak el, annál több fegyveres konfliktus keletkezik. A fegyverexport általános tilalmát követeli Dagdelen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.