2019. június 6., csütörtök

VARGA MIHÁLY SZERINT NEM GOND A GYENGE FORINT, MERT MAGYARORSZÁGON IS SOK A LÁTNIVALÓ

INDEX
Szerző: EF
2019.06.06.


Interjút adott Varga Mihály a Figyelőnek, amelyben többek közt szóba került az is, mit tanácsol a vakációzni vágyó magyaroknak, mikor vegyenek eurót 325 forintos euróárfolyam mellett. A pénzügyminiszter frappánsan kivágta magát:

"Izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon"

– mondta. A beszélgetésben persze ennél komolyabb témák is szóba kerültek, megkérdezték például Vargát arról, mikor vezetné be az eurót. A pénzügyminiszter nem mondott pontos dátumot, de azt azért elárulta, hogy e tekintetben "talán valamivel optimistább", mint Matolcsy György, aki szerint csak évtizedek múlva jöhet el ez a pillanat. Szerinte a mostani kormányzati ciklus végére Magyarország teljesíteni fogja a maastrichti kritériumokat, amelyek az euróbevezetéshez szükségesek, így a lehetőség legalábbis ott lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.