2019. június 6., csütörtök

A 40 ÉVES HVG-NEK MONDTÁK: AZ ILLIBERÁLIS DEMOKRÁCIA OLYAN, MINT AZ ATEISTA PÁPA

HVG ONLINE
Szerző: HVG
2019.06.06.


Ezt Kornai János közgazdász, a Harvard és a Corvinus Egyetem professzora mondta 2016-ban az idén 40 éves hetilapnak.

Ünnepel a HVG, születésnapja van, a negyvenedik. Ebből az alkalomból születésnapi összeállítással jelentkezik a csütörtöki lap, a HVG 40-ben:
- címlapok 1979 óta,

- interjú a Nemzetközi Sajtóintézet elnökével, Markus Spillmann-nal,
- felmérés a HVG olvasóival és
- „nekünk mondták” összeállítás.

1979-ben például azt mondta nekünk Nagy Tamás, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet igazgatóhelyettese, hogy „az árak és a bérek arányában kifejeződik gazdasági fejlettségünk jelenlegi állapota”.

Tölgyessy Péter 1990-ben (aki akkor az SZDSZ frakcióvezetője volt) úgy fogalmazott, „a Fidesz a magyar történelem kurucos, radikális hagyományait követi”.

Orbán Viktor 1994-ben úgy fogalmazott a lapnak, hogy „A Fidesz semmiképpen sem jobboldali, hanem centrista. (…) Ha a Fidesz nyerné a választást, természetesen a liberális pártokkal ülnénk le tárgyalni.”

Esterházy Péter író 2014-ben arról beszélt, „a gőg, az arrogancia, a dölyf és a pökhendiség az erő képzetét kelti, pedig csak bizonytalanságból és gyávaságból fakad”.

A címben is idézett Kornai pedig 2016-ban mondta, hogy

"Az illiberális demokrácia olyan, mint az ateista pápa".

Részletek a csütörtökön megjelenő HVG hetilapban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.