2019. május 31., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/22. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.05.31.



P U B L I C I S Z T I K A

Váncsa István: The show must go on


Világunk a vesztébe rohan, ezt minden okos ember így gondolja, kezd­ve az ókor bölcseitől az Edda-énekek szerzőin és Kierkegaard-on át egészen Noam Chomskyig. Nem is szólva az asztrofizika és a kozmoló­gia kortárs művelőiről, akik a világ végét illetően pontos ütemezéssel és műszaki leírással szolgálhatnak, amennyiben igény van rá. Hogy eh­hez képest az Európai Parlament hétszázötvenegy képviselői helyéből a fideszkatonák momentán tizenhármat foglaltak el, nem pedig tizenket­tőt vagy tizennégyet, az nyilvánvalóan tök­mindegy.

Benn vannak, és ez önmagában is világbotrány, sőt bűntett. Nem az övék, hanem Európáé, és ezt nem mi találtuk ki, a Zeit már nyolc évvel ezelőtt ekként foglalt állást. Az apropót a 2010 végén elfo­gadott médiatörvény szolgáltatta, egy legislativ hagymáz, amely innen visszanézve majdhogynem ártatlan fogalmazványnak látszik (összevet­ve avval a pöcegödörrel, amelyben a magyar tömegtájékoztatás mos­tanság tapicskol), akkoriban viszont az egész világsajtó ezen rágódott. Az európai meg pláne, hogy mást ne mondjunk, 2012 januárjában a ZDF gyerekhíradója is erről beszélt. Nem elírás, gyerekhíradó. Némely civilizált országban gyerekeknek szóló politikai műsor is létezik, és rá­adásul azért van, hogy tá­jékoztassa a kiskorúakat, nem pedig azért, hogy hülyítse. A ZDFgyerekhíradó például azt is elmondta, hogy a ma­gyarországi médiatörvényt más európai országok és az Egyesült Álla­mok politikusai is kifogásolták, de változás eddig nem történt. A német gyerekek, akik akkoriban nézték a műsort, időközben felnőttek, és ta­pasztalhatták, hogy Magyarországon igenis vannak változások, Übü papa birodalma épül-szépül, Európa viszont a továbbiakban is töket­lenkedik.

Szűcs László: Jogerős vereség Bukarestben

Markó Béla: Miért jó, ha rossz?
Európa a választások után

A közös Európa természetesen közös olvasmányokat is jelent. Idézeteket, amelyeket Párizstól Budapestig ismernek legalább egy generáció tagjai, és ezek az idézetek akadálymentesen közlekednek Keletről Nyugatra vagy fordítva. Mondjuk a Švejk.

Gadó Gábor: Vesztesek vigasza

Kovács Zoltán: Milyen az ilyen?


Jane Roe: Cselekvő lojalitás, jogállami kontroll

A bíróságok központi igazgatásának egy éve tartó válsága és az OBH elnökének kontroll nélküli hatalomgyakorlása után az Országos Bírói Tanács 2019. május 8-án elfogadott határozatával indítványozta az Országgyűlésnél Handó Tünde tisztségétől való megfosztását. A határozat magas szakmai színvonalon készült, míves jogi munka, az OBH elnökének törvénysértéseit és méltatlanságát feltáró jelentéseken alapszik, vélhetően jogászok közül is kevesen olvasták. A határozat rögzíti: az OBH elnöke megalapozatlanul és indokolás nélkül nyilvánított vezetői és bírói pályázatokat eredménytelenné, vezetői álláshelyeket megbízással töltött be pályázat helyett, a bírókirendelés garanciális szabályainak megsértésével ideiglenesen helyezett át bírákat. Mulasztások történtek a bírák fegyelmi ügyeiben eljáró szolgálati bíróságokkal és a bírósági szervezet költségvetésével kapcsolatban is. Handó Tünde jogszabálysértései következtében sérül az állampolgárok törvényes bíróhoz való joga.

Giczy György: Szövődmények és áttételek

Tamás Ervin: Nincs mese

Szüdi János: Tudósok lázadása

Jánossy András: NER-ológiai adalékok

Dobozi István: Protekcionizmus vagy nemzetbiztonság?

Takács Géza: Pedagógusnapok

Kemény István: Fehér Béla 70

V I S S Z H A N G

Szentgyörgyi Zsuzsa: Szóömlés

Dr. Verrasztó Zoltán PhD: A vízlépcső ürügyén

Meggyes Máté: A Dunaszaurusz él

Lévai Júlia: Hátszél

Haskó László: Elnézést kérek

P Á R A T L A N

heke: AJÁNDÉK

pá-ti-: JELENTŐS SIKER

a. m.: RECEPT A FELHŐBEN

-skó: A TAO ÉS A TAHÓK

-hg-: EGY PERC

Róna György: DI HORSZLEG ÍZ AUTT

-átkai: A HÁLA SZAVAI

JASSY: OLY KORBAN

NABO: EÖTVÖS LORÁND TSZ

(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.