2020. január 14., kedd

CSODA A NER-BEN? SIMONKA MA ÁLL BÍRÓSÁG ELÉ SÚLYOS BŰNÖK VÁDJÁVAL

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: BOD TAMÁS
2020.01.14.


Megtörténik ma az, amire kevesen számítottak: Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt a vádlottak padján láthatjuk a Fővárosi Törvényszéken. A rendszerváltás óta olyan súlyos vádakkal még nem állt bíróság elő magyar politikus, mint Dél-Békés kormánypárti hűbérura. Hogyan jutottunk idáig?

A választók és a sajtó elől jó ideje bujkáló Simonka ma kénytelen a nyilvánosság elé állni. Köteles megjelenni ugyanis a Fővárosi Törvényszék előtt: kedden reggel kezdődik a büntetőperben, ahol több tucatnyi társával együtt kénytelen lesz leülni a vádlottak több mint kényelmetlen padjára.

Hosszú nyomozás után a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezésére Polt Péter legfőbb ügyész még 2018 októberében kérte Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűléstől, majd nem sokkal később meggyanúsította a politikust. Az ügyészség 2019 augusztusában vádolta meg Simonkát és 32 társát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Feljelentés még 2016-ban

Mindezeket megelőzően 2016 novemberében cikkírónk még az Együtt Békés megyei elnökeként fedezetelvonás alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Simonka ellen

Ennek előzménye, hogy Simonka értékes újkígyósi ingatlanát potom áron eladta unokahúgának, miközben érdekeltségei nem fizették vissza a több százmillió forintos hiteleket. A Központ Nyomozó Főügyészségtől a feljelentésre adott válasz fordulatot jelentett a Simonka-ügyben, hiszen először mondták ki hivatalosan, hogy egy – költségvetési csalás gyanúja miatt megindult – másik ügyben a szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán” már foglalkoznak a a fideszes képviselő kétes dolgaival. Ez a nyomozás vezetett a vádirat benyújtásához, illetve a mai per elrendeléséhez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése