2020. január 14., kedd

MA KEZDŐDIK SIMONKA GYÖRGY PERE

INDEX
Szerző: ZED
2020.01.14.



Ma tartják az előkészítő ülést a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő és 32 társa ellen költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszéken. Maga Simonka már várhatta ezt a napot, ugyanis még tavaly augusztusban azt mondta:

"Nem követtem el semmilyen törvénysértést. Nagyon sajnálom, hogy az eljárás sokak számára okoz kellemetlenséget, és hiszem, hogy a független bíróság előtt minél előbb tisztázhatom magam."


A tét nem kicsi, a Magyar Narancs értesülései szerint a vádiratban 8 és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kértek a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt politikusra.

A vádirat lényege szerint Simonka György és társai jogellenes módon akarták megszerezni a zöldség-gyümölcs termelői csoportoknak és a termelői szervezeteknek kiírt uniós és hazai pályázati támogatásokat. Simonka tavaly novemberi meggyanúsítása idején az ügyészség azt közölte:

A KÉPVISELŐ RENDELKEZÉSEI SZERINT LEBONYOLÍTOTT BERUHÁZÁSOKKAL OKOZOTT VAGYONI HÁTRÁNY MEGHALADJA AZ 1,4 MILLIÁRD FORINTOT.

A korábbi ügyészségi közlemény szerint Simonka tudta, hogy jelentős méretű pályázati pénzek nyílnak meg 2009 végén, és emiatt olyan személyi kört épített fel, amellyel a döntéshozókat megtévesztette, hogy csoportok egymással összehangoltan szerezzenek meg minél több vissza nem térítendő támogatást.

Később összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint Simonka György azért, hogy a támogatások jogtalan megszerzése érdekében létrehozott cégeinél indult NAV-vizsgálatokat leállíttassa...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.