2020. március 20., péntek

A BALATONHOZ MENEKÜLNEK A VÍRUSTÓL TARTÓ BUDAPESTIEK

24.HU
Szerző: MOLNÁR ZOLTÁN
2020.03.20.


Szinte nyári forgalom van a balatoni üdülőövezetben, sokan hónapokra otthagyják a zsúfolt fővárost a koronavírus miatt. Motivációjukról és félelmeikről kérdeztük őket.

Már a március 15-i hétvégén is furcsa volt, mennyien jöttek a Balatonra. Akadt étterem, ami telt házzal ment, kirándulók sétáltak az erdőkben és a tóparton, az autóforgalom is nagyobb volt az ilyenkor megszokottnál. Másnap, hétfőn a balatonfüredi Tescóban már a nagyobb városokban megszokott kép fogadta az embert: a liszt, a tésztafélék és a konzervek polcai teljesen le voltak rabolva, ahogy a zöldség-gyümölcs- és húspultok is, és hasonló volt a kép a Sparban és az Aldiban is.

A Füreden terjedő pletyka szerint ezért részben azok a fővárosiak a felelősek, akik közül sokan hosszabb időre leköltöznek a nyüzsgő – és ezért fertőzésveszélyes – nagyvárosból az ilyenkor békés, kihalt Balatonra. A nyaralóval, üdülővel, apartmanlakással rendelkezők pedig természetesen nem csak Füredre érkeztek meg, a szentbékkállai polgármester arra szólította fel a „vidéki nyaralósokat”, hogy kerüljék a falu tömeges látogatását, mert a koronavírust csak így lehet megfékezni.

Megpróbáltunk utánajárni a pletykának, és találtunk is olyanokat, akik úgy döntöttek, a Balatonnál bekkelik ki a veszélyhelyzetet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.