2020. május 22., péntek

REMÉNYKEDHETÜNK A GAZDASÁG BEINDULÁSÁBAN, EZT ÜZENI A KORMÁNY BÉRÁTVÁLLALÁSÁNAK FELFUTÁSA

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2020.05.22.


„A magyar kurzarbeitnak a támogatás része tényleg kurz (rövid németül – a szerk.). Ez a konstrukció Németországban 80 százalékos térítést jelent járulékokkal együtt, nálunk ennek a töredékét. A német iparba nyomják a pénzt, itthon viszont csak a tévében látom rendszeresen, hogy ez történik, a cégünknél nem”.

Így értékelte röviden egy közel kétszáz főt foglalkoztató autóipari beszállító vállalat tulajdonos-vezetője a kormányzat munkahelyvédelmi bértámogatási programját. A véleménye korántsem egyedi. Az elmúlt két hétben közel húsz cégvezetővel és vállalattulajdonossal beszéltünk különböző ágazatokból, és többségük továbbra sem érzi azt, hogy a kormány konstrukciója a munkahelyek megtartására ösztönözné a cégeket.

Ennek ellenére közülük is egyre többen veszik igénybe a támogatást, jellemzően azért, mert a válságnak ebben a szakaszában a gazdaság talpra állásában bízva szeretnék megtartani az eddig még nem kirúgott alkalmazottaikat.
Nincs anyagi ösztönző, mégis használják

Abban szinte mindenki egyetértett, hogy a magyar kurzarbeit első, április elején bejelentett verziója teljesen használhatatlan volt. Nem beszéltünk olyan gazdasági szereplővel, aki az akkori feltételekkel igénybe tudta volna venni a segítséget, vagy akár komolyabban elgondolkodott volna ezen. Egyszerűen olyan feltételeket szabtak az igényléshez, és annyira szűkmarkúan határozták meg az egész konstrukciót, hogy a vállalati döntéshozók első olvasás után lemondtak az egyébként már hetek óta várt segítségről...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése