2020. július 26., vasárnap

ÉS AKKOR ORBÁN VIKTOR A FÉLIDŐBEN ELBÜSZKÉLKEDETT A GYŐZELEMMEL

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2020.07.26.


Megállapodtak az uniós tagországok vezetői az EU-költségvetésről, de az Európai Parlament közölte, hogy vétózhat, ha nem módosítják; a főszerkesztő menesztése után tömegével mondtak fel az Index újságírói; elkezdődött az új albérletszezon. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Néhány percen múlt, hogy nem 90 órás lett az EU-csúcs, de csak összehoztak az unió állam- és kormányfői egy megállapodást a 2021-2027 közötti költségvetésről, valamint a járvány utáni helyreállítási alapról. Az első tervhez képest 3 milliárd euróval nőttek a Magyarországra számára biztosított források – Orbán Viktor azonban nem csak ezzel büszkélkedik nagy sikerként, hanem azzal is, hogy a jogállamisági kritérium nem került be a szövegbe. Csakhogy az benne maradt, hogy a jogállami normák megsértésére hivatkozva lehet szankciókat bevezetni. A magyar miniszterelnök azt akarta, hogy csak egyhangú döntéssel lehessen büntetni, az eredeti terv arról szólt, hogy minősített többség kellene egy ilyen elutasításához – végül abban maradtak, hogy minősített többség a szankciók meghozatalához fog kelleni.

Magyarországon úgy tűnhetett, hogy a jogállamiság kérdése volt a legfontosabb, de valójában legalább ugyanennyire fontos vitás ügy volt az, hogy miként álljon össze az 1074 milliárd eurós hétéves költségvetést kiegészítő 750 milliárdos, az Európai Bizottság egyszeri kötvénykibocsátása által fedezett helyreállítási alap. Végül abban maradtak: 500 helyett csak 390 milliárd lesz a vissza nem térítendő támogatás, a többit kölcsön vagy hitelgarancia formájában vehetik igénybe a tagállamok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.