2021. június 1., kedd

MEGLEPŐ SZÁMOK A DRÁGULÁSRÓL - NEM MINDEGY, MI KERÜL A KOSARUNKBA

MÉRCE
Szerző: Azénpénzem
2021.06.01.


Akad olyan áruházlánc, ahol jelenleg az egy évvel korábbinál majdnem 60 százalékkal kerül többe az étolaj. A KSH hivatalos adatai igencsak mást mutatnak. Tény persze, hogy abban csak az áprilisi árakat találjuk meg
.

Az idén áprilisban – mint a KSH közzétette – a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az élelmiszerek ára 2,4 százalékkal emelkedett. Ez az átlag persze olyan, mint az átlagok általában, így jókora árrobbanást is magában foglalt. A legerőteljesebben az étolaj drágult.

Az Azénpénzem.hu megnézte, hogy a legnagyobb áruházláncoknál jelenleg mennyivel kerül többe az étolaj, mint egy évvel ezelőtt (ezt azért tehettük meg, mert körülbelül pont egy éve is vizsgáltuk az árakat, az akkoriban összeállított kosarunkba pedig bekerült az étolaj). A legnagyobb áremelkedés a Prímában volt. Ott a tavalyi 430 forint helyett jelenleg 680 forintot kell kiadni egy flakonért, ami 58,3 százalékos drágulás. Az Auchannál majdnem harmadával kerül többe az étolaj, a Tesco pedig akciózással tartja 26,5 százalék alatt az áremelkedést. Az étolaj 480 forintos árával ott most a legolcsóbb. A legvisszafogottabbnak a Spart találtuk, ott az étolaj „mindössze” 14,4 százalékkal kerül többe.

Az árak az idén még tovább kúszhatnak fölfelé. Az elmúlt hónapok árrobbanásának legnagyobb nyertesei szakértők szerint a szántóföldi növények termelői voltak. Ezért kerül már most többe a kenyér, de többen számítanak arra, hogy a takarmányok drágulása szinte minden termék árát felfelé húzhatja. És akkor még nem is szóltunk a gyümölcsökről...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.