2021. augusztus 5., csütörtök

AZ ALKOTMÁNYOS REND MEGDÖNTÉSÉT ÉS AZ ÉRVÉNYTELEN ALAPTÖRVÉNYT SZABADLÁBON ÜNNEPLIK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.08.05.


Orbán Viktor és “Fidesz” nevű bűnszervezete tíz évvel ezelőtt döntötte meg Magyarországon az alkotmányos rendet. Az államellenes bűncselekmény elkövetése több lépcsőben történt. Először önkényesen “fülkeforradalommá” nyilvánították a parlamenti választásokat, amelyen mindössze négy évre választott új parlamentet és kormányt az ország az addigi alkotmányos rend keretein belül. Orbán erről azt állította, hogy a 2010-es parlamenti választáson őt “egy új társadalmi-gazdasági rendszer, a Nemzeti Együttműködési Rendszer létrehozásával bízta meg a magyar nép”.

A szavazólapon azonban semmi ilyen nem szerepelt, ahogy a “Fidesz” választási programjában (ilyen nem is létezett) sem volt szó rendszerváltásról és új társadalmi rendszer bevezetéséről. A magyar nép nem erre szavazott, illetve erről nem szavazott. Arról sem volt szó, hogy a magyar nép a választás győztesét egy új alkotmány bevezetésével bízza meg, amely a győztes párt ideológiáját és a hatalomba való bebetonozását tartalmazza majd. Orbán semmiféle felhatalmazást nem kapott az érvényben levő alkotmányos rend megdöntésére, megváltoztatására, az Alkotmány eltörlésére.

Az alkotmányozáshoz szüksége háromnegyedes szabályt a kétharmados többséggel eltörölték, ezzel törvénytelenül hárították el az alkotmányos korlátokat az Alkotmány eltörlése útjából. Mivel a törvényalkotó az alkotmányozást háromnegyedes többséghez kötötte, és ezt kétharmaddal törölték el, gyakorlatilag a háromnegyedes korlátból kétharmaddal kétharmados korlátot csináltak, ami egyértelműen törvénytelen, alkotmányellenes, kijátszása az Alkotmány védelmének. Ez államcsíny, az alkotmányos rend erőszakos (de nem fegyveres) megdöntése.

A puccs és az államcsíny tartalmilag ugyanaz, a különbség az, hogy a puccsot kívülről hajtják végre, az államcsínyt a hatalomban levő elit, amely törvénytelenül megváltoztatja az alkotmányos rendet. Ez az állam elleni bűncselekmények kategóriájába tartozik. 254. § (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. Magyarországon ez a bűncselekmény befejezett tény...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.