2021. október 22., péntek

VÁSÁRHELYI MÁRIA: A BÉKEMENET ERŐDEMONSTRÁCIÓ, ÉS AZ ELLENZÉK MEGFÉLEMLÍTÉSE EGYBEN

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.10.22.


Iszonyatosan nagy felelőtlenségnek tartom, hogy a vírus elleni védekezést folyamatosan politikai szempontoknak rendelik alá – mondja Vásárhelyi Mária. A szociológus ezért nem is érti, hogy egyáltalán hogyan lehetett karon ülő gyerekekkel és babakocsis csecsemőkkel meghirdetni a Békemenetet. Ebből látszik, hogy csak a cél számít, az eszköz nem. Teljesen mindegy, hány ember fog ott megfertőződni, hány fog belehalni. Azzal a hatalom nem kalkulál. Azt mondja, a Békemenet a Fidesz elkötelezett támogatóinak erődemonstrációja, és az ellenzéki szavazók megfélemlítése is egyben.

Békemenet lesz. Mennyire tud szimbólummá válni egy ilyen rendezvény?

– Szerintem rég azzá vált. A Fidesz elkötelezett támogatóinak demonstrációja, és az ellenzéki szavazók megfélemlítése is egyben.

Milyen hatást kelt az emberekben?

– Mivel rengeteg embert mozgósítanak, ahogy hallottuk Romániából, főleg Erdélyből, és Lengyelországból is sok-sok busszal és vonattal érkeznek a támogatók, a helyzet elég abszurd. Romániában annyira drámai a járványhelyzet, hogy teljes lezárás van, és nem csak a kórházakban, hanem már a halottasházakban sem férnek el az áldozatok, és innen fogják hozni a demonstrálók egy részét. Egy másik részét nyilván vidékről is mindenféle ígéretekkel, kedvezményekkel fölcsábítják. Azt gondolom, sok olyan ember van, akit már önmagában az is vonz, hogy fölhozzák vidékről, vagy elhozzák egy másik országból, esetleg még valami pénzt is kap, vagy csak egyszerűen eljut a fővárosba. Nem akarom kétségbe vonni, a többségük nyilván a kormánypárt támogatója lesz. De ez a nagy tömeg mindenféleképpen egy erődemonstráció...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.