2021. november 15., hétfő

ORBÁN VIKTOR: MI MAGYAROK VAGYUNK, ÉS NEM HÜLYÉK

TELEX
Szerző: DULL SZABOLCS
2021.11.15.


...1. Három indok, miért lett újra a Fidesz elnöke

Orbán – kisebb kihagyásokkal – a kezdetek óta a Fidesz vezetője, több mint három évtized után azonban most sem merült fel, hogy kihívója lehetne ezen a poszton. Orbán maga is fontosnak tartotta megmagyarázni, miért vállalta újra és megint az elnökséget.

- „A legjobb korban vagyok – bár kicsit gyanús, hogy eddig mindig így éreztem” – mondta viccelődve, de egyúttal jelezte, hogy „amíg bírom és bírjátok, csinálni is kell és csinálni is fogom”.

- Az elmúlt 33 év „csak bemelegítés volt”, bár nem kevés eredményt értek el. Távirati stílusban sorolta az eredményeket: oroszok ki, alkotmány be, IMF ki, rezsi le, határon túliak egybe, szív fel. Mindezek ellenére Orbán úgy érzi, még igazán nagy dolgok várnak a Fideszre, és ebből nem szeretne kimaradni. És az a legbiztosabb, ha elől megy. „Igaz, hogy nagy a golyózápor, de onnan látni a legjobban.”

- A harmadik oka, hogy a Fidesz Orbán szerint hű a magyar emberekhez. A párt 33 éves fennállása alatt világrendek csaptak össze, birodalmak omlottak össze, válságok rengették meg Nyugatot és Keletet. A hidegháborútól eljutottak a járványok és a népvándorlások koráig. „Minden viszontagság mellett hűek maradtunk önmagunkhoz, egymáshoz és Magyarországhoz.”

A beszéde végén ugyancsak dicsérte és tüzelte a saját táborát, amikor arról beszélt, hogy nincs semmiféle titka a Fidesznek. Orbán szerint el lehet lesni tőlük a mesterfogásokat, sőt, meg is lehet haladni a politikájukat. De ahogy a maratonfutásban, itt sem szabad hinni azoknak, akik tudnak rövidebb utat. Egy találó hasonlattal utalt a Fidesz építkezésére: szerinte az angol gyep is attól szép, hogy 400 éve gondozzák. Mindez azonban nem kényelmesítheti el a fideszes tábort, és Orbán a beszédben is utalt arra, hogy sok munka kell a jövő évi választások megnyerésére, és a Békemenet ehhez „bemelegítés” volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.