2021. november 15., hétfő

TEMETŐI FÜTTYSZÓ

FORGÓKÍNPAD BLOG
Szerző: SZELE TAMÁS
2021.11.15.


Amint nem egy kolléga, én is úgy gondoltam, hogy részben felesleges, részben értelmetlen foglalkozni a Fidesz tegnapi tisztújító kongresszusával, most mégis megteszem, egy olvasói vélemény miatt. Ugyanis a vélemény közkeletű, és velejéig téves – épp ezért kötelességemnek érzem elmagyarázni, mi történt valójában.

Tegnap ugyanis lapunk egy macska képét közölte élő kongresszusi tudósítás helyett, mint izgalmasabbat, és valljuk meg: érdekfeszítőbb is volt. Erre érkezett az a reakció – minden bántó szándék nélkül egyébként – miszerint:

„Kár viccelődni. Nem nevetséges, amit ott elhatároznak, az lesz a jövő.”

Én már csak ma reggel láttam, más hasonló vélekedésekkel együtt, melyek nálunk is, más lapoknál is megjelentek. Hadd nyugtassam meg az aggodalmaskodó olvasókat: nem határoztak el a világon semmit. Nem is azért gyűltek össze. Ez egy még adminisztratív szempontból is teljesen felesleges tisztújító kongresszus volt, amit összesen két célból hívtak össze: hogy ellenjelölt nélkül megerősítse Orbán Viktor pozícióját a párt élén, és hogy Novák Katalin helyett megválassza Gál Kingát a párt egyik alelnökének. Egyik döntés sem befolyásolja komolyan az ország sorsát, nem lesz tőle kisebb vagy nagyobb az infláció, olcsóbb vagy drágább a kenyér, az üzemanyag, nem szorul vissza tőle, illetve nem harapózik el még inkább a világjárvány. Meg merném kockáztatni, hogy komoly szükség egyikre sem volt: Orbán vezetői szerepe a párton belül megkérdőjelezhetetlen, Gál Kinga pedig pont olyan alelnök lesz, mint az elődje (vagyis inkább: az összes elődje) volt.

Akkor minek gyülekeztek egyáltalán ekkora csinnadrattával?

A csinnadratta volt a lényeg. Szóval, ők temetőben fütyülni gyűltek össze...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.