2022. március 24., csütörtök

BORSA, A BÉKA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.03.24.


Értjük a visszafogottságot, hogy Borsa Miklós, valahai M1 híradós nem tör pálcát volt kollégái felett, mondván, valaha ő is ugyanazt csinálta, azaz kitartóan és aljasul hazudott. Ugyanakkor élünk azzal a joggal, hogy viszont mi megtegyük ugyanezt őfelette mindenféle Canossája ellenére. Pedig megbocsátóak vagyunk ha nem is krisztusi, de buddhai elnéző bölcsességgel mindenképp, de mielőtt ennek ellenére kifejtenénk azt a morális és érzelmi vihart, amit a volt hírolvasó bennünk megnyilatkozásával kiváltott, onnan indulunk el, jobb lett volna, ha hallgatott volna. Nem kellene a világ felé mutogatni megjavulásunk hősies történetét.

Mert van a bűn és van a bűnhődés, Borsa Miklós pedig ez utóbbinak még előtte van. Nem oldozzuk fel, mert nem jött még el az ideje, és az sem hat meg, ha elmeséli, mennyire okádott a munkától, amit el kellett végeznie, mert mi pedig őtőle tettük ugyanezt. Hogy úgy ne mondjuk, görcsbe rándult a gyomrunk, ha csak megláttuk az arcát, és mindez sokkal tovább tartott annál, mintsem most szó nélkül elfogadnánk, hogy neki mennyi baja volt akkor. Ellenben jól megfizették. Ugyanakkor pedig más kollégák utcára kerültek, más redakciókat bedaráltak és megszüntettek. Két út mutatkozott tehát az élet élésére. Egyenesnek maradni vagy lemenni kutyába.

Ez egy erkölcsi döntés, amit Borsa valaha meghozott, s ha ugyan rosszul érezte magát tőle, hogy zsoldosnak állt, az a határozása alól föl nem menti. Kiszolgálta a rendszert, milliók életének tönkre tételében volt tevőleges együttműködő, milliók elhülyítésében játszott szerepet, és évekig hágta át szakmájának alapvető szabályait. És ha ugyan most azt hangoztatja, hogy parancsra tette – mennyien jönnek majd ezzel –, az nem ad feloldozást. Hogy fölfordult a gyomra és rosszul volt a munkájától, arra is van precedens a ganyéban. A Wermacht tábornokai is panaszkodtak, hogy a katonákat megviselik a tömeggyilkosságok, hogy azok is rosszul vannak/voltak a munkájuktól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.