2022. június 30., csütörtök

"EURÓPA IS ELKÚRJA. NEM KICSIT, NAGYON!"

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2022.06.28.


Boldog voltam amikor beléptünk az Európai Unióba.
Azt gondoltam, tetszik, de ez számomra már nem sokat jelenthet, nos persze tévedtem.
A határok átmeneti láthatatlanná válása megkönnyítette az utazásokat, az ember már szinte európainak érezhette magát, mikor beleült az autójába és elő sem kellett vennie az útlevelét az uticéljáig.
Azt gondoltam, majd a gyerekeimnek még jobb lesz, ők már igazi világpolgárként vállalhatnak munkát bármerre ezen az óriási munkaerőpiacon, az unokák meg tanulhatnak bármerre, akár a legszínvonalasabb egyetemeken is, ha a képességeik megengedik.
Merthogy az évek során majd itt is euróban adják a fizetéseket, melyek vásárlóereje fokozatosan közelít egymáshoz a különböző országokban, melyek szép ütemesen egyre közelebb kerülve egymáshoz államként kezdenek viselkedni, melynek mi is büszke magyar polgárai lehetünk.
Megszűnik a primitív nacionalizmus, értelmét veszti a revansvágy, mivel a mindenki ott élhet Európán belül, ahol számára a legkellemesebb.
A régiók Európája átnyúlik az államhatárokon, a nemzeti hagyományok, a kultúra sokszínűsége pedig egy színes, érdekes, jól élhető társadalmat hoz létre, demokratikus keretek között minden európai ember számára.
Persze akkor kicsit, ma már látnivaló, hogy nagyon utópisztikusan egyetértettem De Gaulle megállapításával, mely szerint Európa az Atlanti óceántól az Urálig tart, de ennek is örültem.
Abban bíztam, hogy ha a hajdani szocialista világrendszer és a kapitalista világ képes volt közeledni egymáshoz, akkor a nyugati államok és Oroszország relációjában is elképzelhető ez.
A folyamat végén azután létrejöhet egy egységes európai gazdasági-politikai és kulturális tér, mely méltó vetélytársa lehet a XXI. század nagy kínai kihívásának.
Nagyon sajnálatos, de megint tévedtem.
Az ember nem sokat okosodott, mióta lepottyant a fáról, és néha-néha szereti vágyait realitásként kezelni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.