2023. január 9., hétfő

NEM CSODÁLKOZUNK

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2023.01.06.


Ebben az országban csakis olyanok élhetnének boldogan és kiegyensúlyozottan, akik semmin se tudnak csodálkozni. Akik egyre nagyobb beletörődéssel nézik, mi folyik itt. Tekintetüket néha megjártatják azon, ami a szemük láttára, világos nappal történik: hogy például egyik napról a másikra eltűnik egy testes balatoni partszakasz, hiányoznak a hegyek tegnap még megszokott ormai, mert helyüket napjaink úgynevezett nagyvállalkozói (értsd: a város közismert simlisei) beépítették. Valakik megvettek egy hőerőművet az államtól, amit aztán az állam drágábban visszavásárolt (lásd még készpénztranszfer). Csak közben a hőerőmű néhány hónapos szakszerűtlen működtetése egyszer s mindenkorra elszennyezett két hegyi patakot, és kipusztította a környező élővilágot. Vagy ennek a fordítottja: kőbányát is vettek már pártközeli cégek pénzén, de aztán olcsón eladták egy rokonnak (lásd még készpénztranszfer). Amire Simicska Lajosnak annyi megjegyzése volt korábbi elvtársai körében: mindenkinek állampolgári joga hülyének lenni (1993, a Fidesz kihelyezett frakcióértekezletének immár kilazult hangulatú záróaktusa a somogyaszalói éjszakában). Aztán a szemek lassan megszoknak mindent, nem csodálkozik itt már senki...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.