2023. május 4., csütörtök

A RÁKOS MEGBETEGEDÉSHEZ HASONLÍTJÁK BRÜSSZELBEN A KORRUPCIÓT – DE ELKÉSZÍTETTÉK AZ ELLENSZERT

SZABAD EURÓPA
Szerző: ARATÓ ANDRÁS
2023.05.03.


Az EU-n belül és azon kívül is fellépne a korrupcióval szemben az unió, erre vonatkozó javaslatot terjesztett elő az Európai Bizottság. A cél, hogy harmonizálják a büntetési tételeket és újabb elkövetési formákat vonjanak a korrupciós bűncselekmények körébe. Óvatos becslések szerint az EU-nak évente 120 milliárd eurós kárt okoz a korrupció.


„A korrupció olyan, mint a rák, megelőzésre van szükség, ha nem segít, akkor gyógyításra” – foglalta össze Věra Jourová az Európai Bizottság üzenetét azzal kapcsolatban, hogy a testület a tagállamok elé terjesztette az EU korrupcióellenes jogszabálycsomagjára vonatkozó javaslatát. Jourová azt is hozzátette, hogy nincs mágikus gyógyszer, sok apró lépést kell megtenni. Azonban mindez elkerülhetetlen nemcsak a demokrácia védelme, hanem az állampolgárok bizalma és nem utolsósorban a korrupció gazdasági károkozásának kivédése érdekében.

Bár a korrupciót természeténél fogva nehéz számszerűsíteni, de még óvatos becslések szerint is évente legalább 120 milliárd euróba kerül az EU gazdaságának. A globális korrupciós indexek sok EU-tagállamot a világ legkevésbé korruptnak tekintett országai közé soroltak. A korrupció azonban továbbra is aggodalomra ad okot az EU-ban, és a legutóbbi Eurobarométer-felmérés szerint 2022-ben tízből csaknem hét európai (68 százalék) gondolta úgy, hogy a korrupció széles körben elterjedt országában, és csak 31 százalék volt azon a véleményen, hogy kormánya erőfeszítései a korrupció elleni küzdelemben hatékonyak.

Ami a magyar adatokat illeti, a megkérdezettek 91 százaléka gondolta azt, hogy jelen van a korrupció a mindennapokban, ennél nagyobb értéket csak Cipruson, Horvátországban és Görögországban mértek. Az is árulkodó, hogy a magyarok 57 százaléka szerint tolerálható a korrupció, az uniós átlag itt 32 százalék. A magyarnál magasabb adatokat csak Csehországban és Litvániában mértek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.