2024. január 11., csütörtök

IVÁNYI GÁBOR: SZEMÉLYRE SZABOTT VALLÁSÜLDÖZÉS FOLYIK

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2024.01.11.


Az állam átvette a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség több iskoláját. A lelkész szerint az Orbán-kormány nem nézi jó szemmel, hogy közösségük iránt növekszik a társadalmi szolidaritás.

A Klebelsberg Központ kedden adta hírül, hogy az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) közgyűlése úgy döntött, megszünteti az öt településen – gyürei székhellyel Beregdarócon, Gemzsén, Gulácson és Tiszaszentmártonban – működő Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolát. Az iskolák állami fenntartásba kerültek, az óvodai feladatok ellátásáról a helyi önkormányzatok gondoskodnak – derült ki a Klebelsberg Központ közleményéből.

Iványi Gábor a Népszavának nyilatkozva arról számolt be, helyi református lelkészek erős kampányt folytattak annak érdekében, hogy a tantestületek és a családok kérjék a fenntartóváltást. Elmondása szerint Maruzsa Zoltán államtitkár – miután az elmúlt években az összes kiegészítő támogatást elvette a MET által fenntartott iskoláktól – szintén azt erőltette, hogy a MET kérje az átvételt. A döntés 900 gyereket érint.

„Mi azért engedtük el a dolgot, mert nem akartunk szembemenni a tantestületekkel és a szülői munkaközösségekkel. Őrült tempóban, gyűlölettől vezérelt furcsa szorgalommal zavarták le az átadást múlt év végén”

– fogalmazott Iványi.

Személyre szabott vallásüldözés folyik – jelentette ki a lelkész. „Más vallásokat nem üldöznek, hanem túltámogatnak, azokat ilyen módon tartják sakkban. Bennünket pedig üldöznek, az elvonásokkal próbálnak ellehetetleníteni.” Ennek egyik oka szerinte az, hogy miközben az egyházak támogatottsága általában csökken, irántuk növekszik a szolidaritás:

legutóbb már több mint 73 ezren ajánlották fel számukra a személyi jövedelemadó egy százalékát.


Hajdan, amikor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átvették az iskolákat, senki nem gondolta volna, hogy jön egy kormány, amely megfosztja a MET-et az évtizedekkel korábban, még a Kádár-rendszerben megszerzett teljes jogú egyházi státuszától. „Nem értelmezhető az a kérdés, hogy miért nem volt B tervünk. A B terv legfeljebb az lehet, hogy feladja az ember, vagy kivárja, amíg kormányváltás történik” – hangsúlyozta a lelkész...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.