2024. január 26., péntek

MIHÁLYI PÉTER: AZ OSZTOGATÁSBÓL NINCS NÖVEKEDÉS

KLIKK TV TÍZ
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2024.01.24.


A nehezén túl vagyunk, nyomás előre! Ezzel indította az évet Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, büszkén jelentve, hogy decemberben 5 és fél százalékra lement az egy évvel korábbihoz viszonyított áremelkedés, természetesen a kormánynak tulajdonítva a sikert. Ez normális? – kérdezte Bolgár György a KlikkTV Tíz című műsorában Mihályi Péter közgazdászt.

Olyan értelemben normális – válaszolt a szakember –, hogy az elmúlt 35 évben a kormányok többsége hasonló gazdaságpolitikát folytatott, voluntarista emberek erőltették rá koncepciójukat a gazdaságra. Ez működhet jól is, rosszabbul is és van, amikor másképpen működik, mint ahogy gondolták.

2023-ben a legnagyobb félelem az volt, hogy bedől-e a forint, milyen árfolyamon fog stabilizálódni és az inflációra senki nem gondolt. Ez egyébként más országokban is így volt, csakhogy a mi inflációnk, ami persze nem független a többitől, nagyságát tekintve többszörös volt.

Orbánék szerint a növekedés a megoldás mindenre, nekünk mindenképpen növekednünk kell, behozni a többieket, mindent bele. A probléma abból van, hogy az uniós pénzeket, a hiteleket elpazarolták, nem valódi növekedésre, valódi gazdasági beruházásra, hosszú távon eredményes projektekre költötték, hanem osztogatták a pénzt két marokkal – mondta Mihályi Péter.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.