2024. március 18., hétfő

ANYA, KEZDŐDIK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.03.18.


Magyar Pétert, a magyarok friss messiásjelöltjét lehet szeretni vagy nem szeretni, gyanakodni rá vagy megváltóként üdvözölni, de az nem tagadható, hogy új szeleket hozott a magyar közélet posványába. S bár sok újat nem mondott a rezsimről, de belülről mondta, és az volt az általános vélekedés, csak azért nem esett neki teljes erővel a fideszfalka, mert olyan fogást nem találhattak rajta, amiben ne lettek volna benne maguk is nyakig.

Ugyanakkor az, hogy Magyar a Facebookon tett megdöbbentő, de mindenki számára eddig is teljesen világos állításokat a NER felső köreiről, a hatalmi viszonyokat egyáltalán nem érintette. Hiszen látjuk Hadházy képviselő küzdelmeit, aki naponta konkrét bizonyítékokat prezentál a hazánkban tomboló mocsokról, mégsem történik semmi. Hiszen Polt és Pintér a helyén, így abból lesz ügy, amit ez a kettő jóváhagy Orbán engedelmével.

Túlságosan monolit a rendszer ahhoz, hogy Don Quijote módján akár egy karcolást is lehessen ejteni rajta, éppen ezért, amíg Magyar csak a Facebookon mondta a magáét, szinte szóra sem méltatták. Ám ebben hozott hatalmas változást március 15., amikor kiderült, ez az ember – Magyar – képes tömegeket megmozgatni, sőt, jelen helyzetben hipnotizálni is, és ez már veszélyes, ez már egészen más terep és szint, azaz, lépni kell.

És léptek is. A lehető legocsmányabb módon, családi üggyel, mert mint mondtuk, pénzzel, poszttal, ilyesmivel Magyart zsarolni nem lehet, mert nagyon is közülük való. Az derült ki tehát – vagy hangzott el hazudva, nagy valószínűséggel a teljes igazságot megtudni soha nem fogjuk -, hogy Magyar többször megverte a gyerekei anyját, Varga Juditot, aki ebben az egész sztoriban (pedofil trutyi) váratlanul mondott le, és azóta is néma.

Csak szerelmi életet él egy olyan alakkal, aki szintén a NER legbelső köreihez tartozik, ami azt mutatja, ugyan dicstelenül távozott, de a szíve ennek ellenére nem csak az új párja, hanem a NER iránt is még erősen dobog. Könnyű tehát őt bevonni a játszmákba, ha esetleg zsarolással is, mint ahogyan Magyar feltételezi. És innen is kitetszik, ez az egész még annál is alávalóbb, mint amennyi eddig kiderült belőle, de most végre elmondom azért a sztorit.

Hátha még nem hallottak róla, mert egészen friss és ropogós. Nos tehát, Magyar közlése szerint Rogán Antal és a „suttogó propaganda” azt terjeszti róla, hogy többször megverte a gyerekei anyját, Varga Juditot, és rendőrt kellett hívni hozzá. Magyar szerint ezek a vádak „totálisan abszurdak, és minden valóságalapot nélkülöznek.” Állítása szerint két hete megkereste őt egy online hírportál oknyomozó újságírója.

Azzal jött az újságíró, hogy beszélne vele egy “titkos, betárazott rendőri jelentésről”, ami egy 2020. december 29-i családi vita után készült. Magyar a posztban ezt írja: „Egy szimpla családi vitánkat valótlan állításokkal sikerült izzadtságszagúan úgy kiszínezni, hogy a jelentés azt sejtesse, hogy én erőszakosan léptem fel a feleségemmel és az akkor őt védő állami testőrökkel szemben. A valóság persze egészen más volt.”

Aztán itt jön a képbe Varga Judit, aki eddig meg nem szólalt, egyet sem mukkant, és másfél órával Magyar közleménye után ő is posztolt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.