2024. április 19., péntek

A MAGYAR HANG 2024/16. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE - „EZ UGYANAZ A FÉLELEM, MINT AMIBEN FELNŐTTEM” – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG
Szerző: MAGYAR HANG
2024.04.18.


Tartalomjegyzék:

– „Ez ugyanaz a félelem, mint amiben felnőttem” – Tarr Zoltán
 Magyar Péter EP-listájáról, állam és egyház összefonódásáról, a társadalom válságáról. Interjú

– Felelőtlen a gazdaságpolitika, de az álmodozás kora lejárt – Csaba László professzor az elszálló hiányról, lehetséges megszorításokról és a korrupcióról. Interjú

– Hol jobb élni: Londonban vagy Palágykomorócon? – Sándor Fegyir a magyarok példátlan segítségéről, az elnéptelenedő falvakról, a fronton harcoló kárpátaljaiakról. Interjú

– Nem tudnak ígérni – Nehéz gazdasági helyzetben fordul rá az európai parlamenti és az önkormányzati választásokra a Fidesz

– Kampánytéma lett a lakhatási válság – Már májusban indulhatnak az első bérbeadások a Fővárosi Lakásügynökségen keresztül

– Buszon maradt kölcsönpénz – Jelentős tartozás miatt nyomoznak Mészáros üzlettársa ellen. Az Orbán különgépén utazó üzletemberre „Papát” állították rá

– Már a labor is luxus – A vérvizsgálaton is spórol az állam. A cél az, hogy lehetőleg minél ritkábban vegyük igénybe a létfontosságú szolgáltatást

– Csak szavakban védik a gyerekeket – A fogadkozást nem követik tettek: a Fidesz lesöpörte az asztalról a civilek gyermekvédelmi javaslatát, nem duplázzák meg a családi pótlékot

– Győr: ipari park 2. nincsen! – Győrszentivánon jártunk

– Így hasadt ketté az ellenzék Ferencvárosban – Baranyi Krisztina szerint pártérdekek hátráltatták a munkát. Kihívója szerint a polgármesternek nem volt fontos a nehéz sorsú lakók helyzete. Választási riportsorozatunk 4. része

– Orbán Viktor majd biztosan megoldja a lakhatásunkat – Riport a budapesti Diószegi Sámuel utcából, ahol lakóházakat sajátítana ki az állam

– Több mint elrettentés – Az iráni dróntámadásra válaszul Izrael sorra likvidálja a Hezbollah magas rangú katonai vezetőit

– Újoncok százezreit vetnék be az ukránok – Újabb és újabb rohamokkal próbálják áttörni az oroszok az ukrán védelmi vonalakat

– Megint megszüntetnék Belgiumot a flamandok – A legbiztosabb jele annak, hogy választások lesznek Belgiumban, hogy előkerül az ország megszüntetésének kérdése

– Erősítik az áldozatvédelmet – Az uniós törvényhozás egy 2012-es irányelv hiányosságait szeretné orvosolni, amely az áldozatok jogait tartalmazza

– Védőoltás magunk ellen – Minden racionális érv amellett szól, hogy a közeljövőben megjelennek majd a gyakori daganatos betegségek gyógyítására szolgáló védőoltások. A mai tüdőrákos betegeken azonban ezek még biztosan nem fognak segíteni

– Egy PTSD-ben szenvedő ország – A harminc évvel ezelőtti ruandai népirtás a világ legrészletesebben, szinte valós időben tanulmányozott genocídiuma lett

– „Nem hitték el, hogy ez megtörténhet” – Nyolcvan éve, 1944. április 16-án indult el a zsidók gettóba zárása Magyarországon. Három hónap alatt 450 ezer embenjt deponjtáltak

– Így történt: a tanúságtétel igazsága – Szemtanú művészek képein jeleníti meg a holokausztot a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása

– Vajon véget ért a rendszerváltás? – Pacskovszky Zsolttal, a Móra kiadó főszerkesztőjével a most megjelent Janikovszky-műről

– Magyar felhőkarcolók Gregersentől a mini-Dubajig – A tervezett rákosrendezői építkezés apropóján összefoglaltuk a magyar toronyházak (megvalósultak és papíron maradtak) történetét

– Kiverni Sándor fogait – Démonizált fűtőelemek

Publicisztika:
– Dévényi István: Kis Magyar Péter
– Lakner Dávid: Magyar Péter és az orosz propaganda
– Reichert János: Mi látszik a Holdról?
– Ficsor Benedek: A brüsszeli mártír – Álláspont
– Nagy Bandó András: Kiket vettek meg kilóra?
– Kalmár Benedek: Bomlik a rendszer
– Nagy Attila Tibor: A Fidesz és a zöldek egy platformon – A NER uralma alatt
– Szabó Antal: A Menczer-faktor
– Weiner-Sennyey Tibor: Erdélyi József életének és művének tétje és tanulsága – Elfelejtett irodalom
– Benedek Szabolcs: A para normális – Az én hangom mélyebb
– Pethő Tibor: Régi és új dollárcselédek – Ószleng
– Puzsér Róbert: Jól jegyezze meg mindenki, hogy Gulyás Gergely zavarodott
– Marabu: Hiány

Kritika:
– Zsúfolt hallgatások – Bárdos Péter: Válogatott hallgatásaim
– Kényelmetlen igazságok – Vaclav Smil: A világ így működik

Budai Hang mellékletünk
– Középiskolás fokon – Modellváltási hullám a közoktatásban: az állam a tanárképzés felett is átvenné az irányítást
 „Egész Budapest Zsuzsikának hívott” – A II. kerületben élő Gyurkovics Zsuzsa színésznő 95 évesen is mindenben csak a jót keresi. Egy nem mindennapi pálya emlékei. Interjú
– Ezer Buddha és a színek erdeje – Különleges kiállításon ismerhetjük meg a papírkészítés ősi hagyományát és az anyag művészi erejét
– Tarackágyúk ideális elhelyezéséről – Mi lesz a sorsa Esterházy Péter rómaifürd¾i otthonának?
– Tavat kaptak az élővilág rocksztárjai – Hosszú küzdelem után megmenekült a Szalamandra-völgy, visszatérhetnek az állatok a területre
– Megújul a Laborc utcai strand – A leromlott állapotú létesítmény felújítására Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata nem remélhetett állami forrást, így a saját költségvetése terhére vágott bele a rekonstrukcióba
– Ingyen ölelés a Szigeten – Március 15-e alkalmából a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatával tüntették ki Busi Zoltánt, az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ vezetőjét. Meglátogattuk a díjazottat az intézményében
– Megőrzik a tocsogóst – Rehabilitálják Budapest egyik legértékesebb természeti kincsét: a Mocsárosdűlőn nem épül lakópark

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.