2017. június 28., szerda

BESZÉDÉBEN VAN MÉG RENDSZER, HA ŐRÜLTEN ALJAS IS

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2017.06.28.



A kormány, azaz Orbán Viktor megüzente: Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén. Ünnepeljünk, zemberek: aligha van még egy kormányfő Európában, aki ilyen mondattal a nyilvánosság elé merne állni.

A fentiek nem valamilyen gogoli diliház faliújságján, hanem Orbánia Kormányának honlapján olvashatók. Próbáljuk meg értelmezni!



Ha első, második és harmadik nekifutásra is értelmetlen, netán eszelős baromságnak véljük az orbáni igét, ne adjuk föl! Egy-egy szövegnek nem csupán lexikai értelmét kell vizsgálnunk, hogy fölfogjuk, hanem a beszélő szándékát, és megcélzott közönsége minőségét, lelkiállapotát is.

Az Orbán-beszédből kibontakozó Soros-kép őrült alkotó művének tűnik. Képzeljük el Sorost, amint a háttérből, ahogy háttérhatalmas multimilliárdos spekulánshoz illik, ügynököket, bérenceket tart, hogy Magyarország legközelebbi kormánya úgy táncoljon, ahogy ő fütyül… Miközben fütyül, a nagy ragadozó testével vizeinkben úszkál. Zsebéből pedig, akár száraz, akár vizes ruhában van, kikandikál az egész magyar internacion(al)ista ellenzék. Tekintetük mohón követi gazdájuk minden mozdulatát: igyekeznek megdolgozni a pénzükért.

Soros igazi telhetetlen háttérhatalmas: nem éri be azzal, hogy milliók életét tette és teszi tönkre; hogy egész Amerikát manipulálja; az sem elég neki, hogy az EU vezetése hajbókol előtte – nem: ő Magyarország Kormányának akar fütyülni, őt akarja megtáncoltatni. Ezért úszkál éppen a magyar vizekben, és tart fenn maffiaszerű hálózatot!

Az orbáni kép alapján nagyjából a fentiek mondhatók el arról az emberről, aki ellen a Történelem Urának Kiválasztottja föl akarja venni a harcot.

Elmeorvosi föladat a probléma alapos kivizsgálása...


A NEMZETI NAGYTŐKE DISZKRÉT BÁJA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Zsebesi Zsolt
2017.06.26.



Mesterséges árfolyamnyereséggel tömi ki vezetőit a legnagyobb magyar bank.

A nemzeti nagytőke bankárai osztják maguknak a pénzt, amivel áldásos tevékenységüket és az illiberális Nemzeti Együttműködés Rendszerének építésében elért sikereiket jutalmazzák, – az egyszerűség kedvéért – saját kezűleg. Az ország legnagyobb pénzintézete, az OTP-bank kedvezményes részvényvásárlási akciót indított a cég vezetői számára.

Az erről tudósító magyar gazdasági sajtóból csak azt nem tudhatjuk meg – nyilván a kormány által a civil szervezetek esetében oly következetesen és szigorúan megkövetelt átláthatóság szellemében – hogy az említett nagy tiszteletű urak milyen kedvezményt adtak maguknak és ezzel mennyit keresnek. Így a portfolio.hu nyomán csak a névsort, a megvásárolt részvények számát és piaci értékét tudjuk közölni.

  • Csányi Sándor, elnök-vezérigazgató, 62 744 darab részvény, piaci érték 580,4 millió forint
  • Bencsik László, vezérigazgató-helyettes, 23 713 db, 219,3 millió forint
  • Gresa István, igazgatósági tag, 12 711 db, 117,6 millió forint
  • Pongrácz Antal, igazgatósági tag, 19 145 db, 177 millió forint
  • Johancsik Tibor, vezérigazgató-helyettes, 14 183 db, 131,2 millió forint
  • Kiss-Haypál György, vezérigazgató-helyettes, 8 967 db, 83 millió forint
  • Kovács Antal, igazgatósági tag, 23 631 db, 218,6 millió darab
  • Rudas Ágnes, felügyelő bizottsági tag, 11 810 db, 109,2 millió forint
  • Wolf László, igazgatósági tag, 23 467 db, 217 millió forint
Ez azt jelenti, hogy a bank a felsorolt tisztségviselői 1,8533 milliárd forint értékben vásárolhatnak a kedvezményes ár miatt azonnal haszonnal eladhatón részvényt. Ez azt is jelentheti, hogy – végső soron – akár egy vasat sem kell kiadniuk, hogy az árfolyamkülönbségből eredő jövedelemhez jussanak, hiszen – néhány napos hitelt csak kapnak saját maguktól – az eladott részvények árából fedezhetik a vásárlásukat. Vagyis ők maguk dugnak árfolyamnyereséget a saját zsebükbe. Ügyes...

PORLUNK, MINT A SZIKLA

PUPU BLOGJA
Szerzpő: PuPu
2017.06.28.



Lenyomjuk a székelyeket, fogy a magyar évről évre, egyre nagyobb ütemben.
Az idei év első negyedében negyvenkilencezer ember halt meg, és ez mintegy ötezer ötszázzal több, mint az előző év azonos időszakában elhalálozottak száma.
Egy kisebb falu...
A KSH szerint az influenzajárvány a kiváltó ok, de a szakemberek szerint ez nem valós magyarázat a trendre, mely igen baljós jövőt vetíthet elénk, ha nem sikerül valahogy megállítani a folyamatot.
Már látom lelki szemeimmel, amint szeretett miniszterelnökünk áll a kerítés mellett és promincli-cukorkával csalogatja befelé a migránsokat, akik nem átallanak vonakodni a szeretetteljes invitálástól.
Azt is mondják a szakemberek, hogy meg kellene vizsgálni a kiváltó okokat, ami nagy igazság, habár rengeteg pénzt és fáradságot meg lehet spórolni, ha körülnézünk a világban.

Azt gondolom, két oka van ennek a helyzetnek.
Az egyik a lakosság egészségügyi ellátásának romlása, mely a születéskor várható élettartamot erőteljesen csökkenti, míg a másik az ország általános állapota.
Az egészségügyi várólistákról, a finanszírozás elégtelenségéről beszélni is felesleges, már mindenkinek a könyökén jönnek ki a magyarázkodások, tenni meg nem tesz ellene senki.
A kormány visszafelé mutogat, de mindenki szívesen elfogadná a 2006-os állapotokat, akkor még volt itthon orvos is, ma meg már alig.
Hiányzik rengeteg körzeti orvos, vagy nevezd, ahogy akarod, a lényeg, hogy az alapellátás a halálán van.
A még dolgozó orvosok zöme öreg, a fiataloknak eszük ágában sincs elmenni Bivalytosznádra egy szakvizsga után, inkább elmennek a lenyugvó nap irányába, normális körülmények közé, pénzért dolgozni...


A TESCO NEM ENGED, JÖVŐ SZOMBATON TÜNTETNEK A DOLGOZÓK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: B. F.
2017.06.28.


Sztrájkhelyzet alakult ki a magyar Tescónál. Eredménytelenül zárultak a tárgyalások, nem sikerült megállapodnia a brit cégnek a kereskedelmi szakszervezetekkel az alkalmazottak bérnövelésének mértékéről. Mint már korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, a kiskereskedelmi vállalat nem éppen az élbolyban helyezkedik el a dolgozók bérét illetően.

Miközben a Tesco a béreket tekintve sereghajtóként kullog a külföldi kiskereskedelmi láncok sorában, addig a profit szépen növekszik. A vállalatcsoport nemzetközi része 2016-ban kétszer akkora nyereségrátát ért el (2,6%), mint a brit anyacég (1,2%), de ebből úgy látszik, nem futotta érdemi bérfejlesztésre.

Idén azután már nem csupán az ágazatban alacsonynak számító bérek, de a minimálbér és garantált bérminimum január elsejei, nagymértékű növelése (15% és 25%) után bekövetkező bértorlódás okozta feszültségek is hozzájárultak a helyzet fokozódásához. A megemelt minimálbérhez, garantált bérminimumhoz közel eső bérkategóriákban ugyanis nem, vagy alig történt béremelés...

FELKAVARHATJÁK A BÉREKET A NYUGDÍJASOK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem Blog
2017.06.28.


Már kihirdették a nyugdíjas szövetkezetekről szóló jogszabályt, így elvben nincs akadálya, hogy július elsejétől már működjön ez a foglalkoztatási forma. Az idősebbek közül sokan (ma még) elzárkóznak attól, hogy ilyenbe belépjenek, de – mint az Azénpénzem.hu kiszámolta – a feltételek elég meggyőzőek.

A parlament már majdnem két hete elfogadta a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról szóló törvényt (a jogszabály részleteiről, jellemzőiről itt írtunk). A Magyar Közlönyben azonban csak a napokban tették közzé a jogszabályt. Szerencsés volt, hogy az eredetileg a kihirdetés utáni 15. napos hatályba lépést még a tárgyalás során 2017. július elsejére módosították. Elvben tehát nincs akadálya, hogy akár néhány nap múlva alakuljanak ilyen szövetkezetek.

A szövetkezetek alapításáról és egyéb részletekről a Polgári törvénykönyv negyedik része rendelkezik. A jogszabály szerint a szövetkezet létesítő okirata az alapszabály, amelynek elfogadásához legalább hét személy egybehangzó akaratnyilatkozata szükséges. Vagyis: akár 7 nyugdíjas is alapíthat ilyent. Valójában azonban legalább 10 tag lehet a célszerű, mert így egy fő lehet nem nyugdíjas is, hogy teljes állásban foglakozzon például a munka szervezésével, a könyvelési és egyéb feladatokkal...

Variációk a nettó keresetre


A nyugdíjas szövetkezetek – állapította meg egyik elemzésében a Policy Agenda – egyes területeken enyhíthetik a munkaerőhiányt, de egyúttal bérlenyomó hatásuk is lesz. A munkáltatónak kifejezetten érdeke lesz keresni ezeket a szövetkezeteket, ha azok garantálni tudják a biztos munkaerőt. A normál foglalkoztatottak számára viszont mindez kedvezőtlen bérhelyzetet vagy akár elbocsátást is jelenthet. A számok mindenesetre (lásd táblázatunkat!) meglehetősen meggyőzőek. Maguk a nyugdíjasok is sokkal jobban tudnak majd keresni szövetkezeti formában, mint úgy, hogy önállóan vállalnak munkát...

ZAVAROSBAN HALÁSZNI ÉLVEZET

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. Szüdi János
2017.06.28.



A Fidesz Jó Állama dupla szögesdrótkerítéssel védett mesterséges tó, amelynek tükrét a hatalom állandóan felkorbácsolja, hogy a zavaros vízben halászhasson az, akinek miniszterelnöki engedélye van.

Zavarosban halászni élvezet

A miniszter levelét megírta. Tetszett neki. Meg is küldte a pedagógusoknak. Megtehette. Az állam nyilvántartja a pedagógusok mail-címét, így bármikor bekopoghat a „postás” a hatalom üzenetével. A levél tudatja: lezárult a köznevelés több évtizedes átalakítása. Ez az állítás azonban nem igaz!. A köznevelés és a közoktatás nem kapcsolódik egymáshoz. Több évtizedes folyamat befejezéséről ezért szó sem lehet, legfeljebb arról, hogy a hatalom felhagy a jól sosem működő köznevelés rendszerének toldozgatásával, foltozgatásával. A közoktatás rendszere 2011. augusztus 30-án megszűnt. Ezt világossá is tette az akkor regnáló ellen-reformer államtitkár, amikor bejelentette 2011 augusztusában az első nemzeti tanévkezdést.

Valami készülőben?

A kísérletezgetésnek – a miniszteri állítással ellentétben – azonban koránt sincs vége. Sőt! A köznevelés rendszerének folyamatos hozzáigazítása a hatalom elvárásaihoz most fog igazán elkezdődni. A jogi keretek adottak ahhoz, hogy a hatalom minden kontroll, minden egyeztetés nélkül meghozza döntéseit. Az ellátó rendszer – fizikai értelemben – nagyjából érintetlen, bár az egyházi intézményrendszer gyarapodása az állami ellátórendszer egyes intézményeinek átvételével 2010 óta folyamatos és töretlen.

Sorsdöntő változásokat sejtet a Nemzeti alaptanterv bejelentett újraírása, benne az általános iskola egy évfolyammal történő kibővítésével az iskola indításánál, az alsó tagozat idejének meghosszabbításával, kiegészítve az általános iskolák felső tagozata tervezett bevitelével az iskolaközpontokba, a kötelező felvételi eljárás bevezetésével minden középfokú iskolában, az egyes iskolatípusba felvehető tanulói létszám központi meghatározásával. Visszahozzák a két világháború közötti hat évfolyammal működő elemi iskolát? Elvégzése után az alsófokú szakiskolába járhatnak a szegény családból érkező tanulók, ha nem rostálódnak ki a felvételi vizsgán? Az elemi iskola negyedik évfolyama után kezdődik a középiskola a jobb családból érkező gyermekeknek?

Ami mára sikerült …


BÜROKRATIKUS HUSZÁRVÁGÁS AZ EMMI-TŐL: ADMINISZTRATÍV ÚTON HAJLÉKTALANNÁ KELL TENNI A LAKCÍM NÉLKÜLI CSALÁDOKAT!

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM/Várady István
2017.06.27.


Ma Magyarországon 60 ezer embernek – köztük több mint 4000 gyereknek – nincs érvényes lakcíme. Hiába kérte 2500 ember és több civil szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy érdemben rendezze a lakcím nélküli családok helyzetét, egy olyan tervezet született, ami nemcsak jogszabályellenes, de nagyon messze van a valódi megoldástól. 

A Város Mindenkié és az Utcajogász 2016 őszén nyílt levélben jelezte az EMMI-nek, hogy baj van: a lakcím nélküli vagy érvénytelen lakcímmel rendelkező gyerekek és szüleik nem, vagy csak nagyon nehezen jutnak hozzá olyan alapvető szolgáltatásokhoz, mint az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátások. A lakcím nélküli családok érdekében folytatott kampányunk során részt vettünk szakmai egyeztetésen, petícióval fordultunk a minisztériumhoz, és a probléma megoldásával kapcsolatos javaslatainkat is megosztottuk az EMMI-vel, de úgy tűnik, hiába...

...Álláspontunk szerint a lakcím nélküli családok helyzetének megoldására nem a település szintű lakcím egyre szélesebb körű használata a megoldás, hanem az, ha minden ember élni tud a lakcímhez való jogával. Ehhez a kormánynak a következő lépések megtételére van szükség: 
  1. Kötelezzék a lakcímbejelentést intéző járási hivatalokat arra, hogy tartsák be a törvényt és engedjék, hogy az albérlők élhessenek a lakcímhez való jogukkal. A hatályos törvény szerint, ha egy albérlő rendelkezik egy két tanú által aláírt vagy ügyvéd által ellenjegyzett lakásbérleti szerződéssel, nincs szükség a szállásadó külön hozzájárulására a bejelentkezéshez.
  2. A hajléktalanellátó intézményekhez hasonlóan törvényben kötelezzék a családok átmeneti otthonait és a mukásszállókat, hogy 10 nap ott tartózkodás után jelentsék be a náluk lakó személyeket és családokat.
  3. Tegyék kötelezővé a szállásnyújtással foglalkozó cégeknek és magánszemélyeknek, hogy a tulajdonukban lévő lakások bérlőknek biztosítsák a bejelentkezési lehetőséget.
  4. Utcán élő emberek esetében tegyék lehetővé, hogy bejelentkezhessenek abba a szociális intézménybe, amely az ellátásukat végzi (pl. nappali melegedő).
  5. Módosítsák a családok és gyermekek ellátására vonatkozó jogszabályokat úgy, hogy lakcím hiányában a család vagy egy szociális szakember nyilatkozattal igazolhassa, valójában hol élnek. 
Ezek az intézkedések a hivatali ellenőrzéssel szemben a gyerekek és a családok valódi szükségleteit tartják szem előtt és a probléma gyökerét orvosolják, ezért arra kérjük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, és különösen Balog Zoltán Minisztert, hogy vizsgálják felül a jelenlegi hibás és megbélyegző tervezetüket és nyújtsanak valódi megoldást a lakcím nélküliség problémájára.

PAPÍRON ÖTVENEZER MAGYAR HAJLÉKTALAN ÉL

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: Farkas Melinda
2017.06.28.


Mintegy 50 ezer magyar állampolgárnak azért jelez érvénytelen biztosítási jogviszonyt a tajszáma, mert nincs bejelentett lakcíme. Az érintettek hiába jogosultak például gyesre vagy nyugdíjra, a hatályos törvény szerint nem számítanak belföldinek, így hátrányba kerülhetnek az egészségügyi ellátás során – mutat rá az alapjogok biztosának lapunk által megismert jelentése. Székely László jogszabály-módosítást szorgalmaz az ügyben.

Az ombudsman egy nyugdíjas panasza alapján indított vizsgálatot, aki arról számolt be, az orvosi rendelésen folyvást arra figyelmeztetik, hogy tajszáma azt jelzi, nincs biztosítása. Ennek oka, hogy nincs állandó bejelentett lakcíme: bár lakást bérel, nincs lehetősége bejelentkezni a bérleménybe. Tény, a lakástulajdonosok jó része nem szívesen járul hozzá, hogy a bérlők bejelentkezzenek a lakásba, mert attól félnek, később nehezebb lesz onnan kirakni őket. Pedig a lakcímbejelentés ténye önmagában nem teremt a lakás használatához fűződő, valamint egyéb vagyoni jogot, ezeket a lakásbérleti szerződés hozza létre.

Megkereste az ügyben az ombudsman a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEA; korábbi nevén OEP). A NEA főigazgató-helyettese elismerte: a probléma igen széles társadalmi kört érint. Az alapkezelő adatai szerint 2013 őszén 49 181 olyan, Magyarországon élő magyar állampolgárt tartottak nyilván, akik a jogszabályok értelmében nem minősültek belföldinek, mert nem volt bejelentett lakóhelyük. Közülük 14,25 ezernek volt biztosítotti jogviszonya, mert dolgoztak; ők ezért a belföldi státus nélkül is biztosítottak voltak. További 11,4 ezren voltak jogosultak egészségügyi szolgáltatásra jogosító ellátásra, például gyesre vagy nyugdíjra, ám ők, lakóhely hiányában, társadalombiztosítási szempontból nem számítottak belföldinek. A fennmaradó 23,5 ezer lakcím nélküli embernek nincs semmilyen jogviszonya, ezért egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére volna kötelezett, ám mivel lakcím hiányában nem számítanak belföldinek, így a járulékot sem kérik tőlük.

A jogszabály alapján tehát mind a lakcím nélküli nyugdíjasok, mind a gyesen lévő kisgyermekes édesanyák tajszáma érvénytelen (ezt az ellenőrzéskor barna lámpa jelzi), ugyanúgy, ahogy azoké, akiknek semmilyen jogviszonyuk nincs. Ám a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgató-helyettese szerint – egy belső, államtitkári utasítás alapján – valamennyien „eltérített piros lámpát” kapnak a taj ellenőrzésekor, hogy a természetbeni egészségügyi szolgáltatásokhoz hozzáférjenek. A piros lámpa érvényes tajt, de rendezetlen jogviszonyt jelez. Ilyen esetekben a beteget ellátják, ugyanakkor figyelmeztetik arra, hogy a nyilvántartás szerint rendezetlen a jogviszonya...

ORBÁN BÜSZKE ORSZÁGA MELLETT ELHÚZOTT ROMÁNIA

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Sztárklikk/Nepszava.hu
2017.06.28.


Csak a horvátok és a bolgárok élnek rosszabbul a magyaroknál az EU-ban, a románok is beértek minket, az Orbán-kormány mégis csökkenti a jóléti kiadásokat - írja a Népszava.

Az uniós statisztikák szerint jó esetben egy helyben állunk, sok mutatóban viszont egyre lejjebb csúszik Magyarország. Most éppen "erős és büszke európai ország" vagyunk, de "teljesítettünk már jobban" valamiben valakiknél és persze a hihetetlenül emelkedő kormányzati jóléti kiadások hatására rohamtempóban tűnnek el szegény magyarok, aki pedig éhező gyerekekről beszél, az egyszerűen egy hazug gazember.

Az Orbán-kabinet évek óta ezekkel az érthetetlenségig lebutított szlogenekkel sulykolja az agyakba, hogy egyre jobban élünk, és aki mégsem, az tekintse magát kivételnek, s erről senki más, csakis saját maga tehet.

A miniszterelnök karácsonykor még azt is felcsillantotta a magyar vidék egységes napilapjában, hogy a szintén fantasztikus gazdaságpolitikánk hatására a dolgok "könnyen alakulhatnak úgy, hogy az ország jobban teljesít a vártnál, (...) gyorsabban nő az életszínvonal"...

A HATALMI IGÉNY MA IS SZOLGÁKAT KERES - BÉRES TAMÁS AZ ÜGYNÖKKÉRDÉSRŐL

KÖTŐSZÓ 
- EVANGÉLIKUS KÖZÉLETI BLOG
Szerző: KötőSzó
2017.06.28.


Mennyiben tér el az akkori államhatalom erejének való engedelmesség a jelenlegi viszonyaink közt ismert hatalmi struktúráknak való puha vagy céltudatos engedelmességtől? Stressz, érvényesülés, hatalmi technikák, politikai losungok – ma is van épp elég arctalan és legalább annyi nagyon is személyes hatalmi igény, ami naponta szolgákat keres. Béres Tamás evangélikus teológus professzor véleménye az ügynökkérdésről.

A körülmények hatalma. Ezzel a címmel olvashattuk nemrég a Kötőszó blogon Prőhle Gergely evangélikus egyházvezető gondolatait az „ügynökkérdésről”.  Az országos felügyelő nyilatkozata Lehel László állambiztonsági múltjának napvilágra kerülése és Harmati Béla püspök közelmúltbeli nyilatkozata kapcsán ismét világossá tette az egyházi közvélemény többségének nézetét. Ez arról szól, hogy a sok, megérthető és megbocsátható személyes indok és indíték olyan objektíven is leírható tevékenységgé áll össze a kommunista állambiztonsági szervek által beszervezett személyek esetében, amelynek feltárásával ma is tartozik az egyház tagjainak és az igazságnak. Ezek után jogosan vetődik fel a kérdés: miért nem hagyjuk békén a múltat? Miért tartják ma fontosnak sokan az evangélikus egyházban, hogy sokszor köztiszteletben álló emberek (máskor közismert ügyeskedők) múltjával foglalkozzanak ahelyett, hogy fátylat borítanának a történtekre és a soron következő feladatra összpontosítanák figyelmüket és erejüket? A kérdés jóval túlmutat azon a problémakörön, amit történelmi ismeretekként tartunk számon, és megismerésüket értékelésükkel együtt pedáns szakemberek számára tartunk fenn. A választ valószínűleg mindannyian tudjuk, mégis félve mondjuk ki, mert üzenete történelmi korokat átlépve, hirtelen és kellemetlenül közel kerülhet hozzánk: azért, mert ilyen vagy ehhez hasonló körülmények minden korban és minden történelmi helyzetben túlságosan könnyen keletkezhetnek. Az érvényesüléshez, vagy ami ezzel sokszor egyet jelent, szemléleteink érvényre juttatásához minden kor, többek számára felajánlja viszontszolgálatot váró szolgálatait. Ezt a rövidebb és hatékonyabbnak látszó utat, ennek felajánlását és az erre adott beleegyező választ nevezném leginkább a „körülmények hatalmának”.

Nemzedékem nagyrészt csak fiatalabb kísérője volt a beszervezők és beszervezettek generációjának. 1985 elején, másfél éves sorkatonaság után, ketten kezdtük el tanulmányainkat az Evangélikus Teológiai Akadémián. Négy év volt hátra a rendszerváltásig, de ezt persze senki sem tudta még. 20 évesek voltunk; ebben az életkorban sok mindent ismer már az ember a világból, de átfogó eszmei, ideológiai védekezésre nem nagyon képes. Amennyire tudom, négyünket próbáltak meg beszervezni a leendő teológiai hallgatók közül másfél év alatt a laktanyánkban, és egyikünket talán sikerült is valamennyire. Később egymás közt megbeszéltük a velünk személyesen próbálkozó ezredes ideológiai koreográfiáját. Dióhéjban: sematikus, veszélyes és nevetséges volt. (Mondanivalóm szempontjából nincs jelentősége, de ha valaki mégis kíváncsi volna a részletekre, kérésre a hozzászólásokban megírom.)...

EGY MARSEILLE-BUDAPEST STOPPOLÁS TANULSÁGAI - ÍGY, VAGY ÚGY, ÁTLENDÜLSZ A HOLTPONTON...

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: SzabóElvira
2017.06.28.


Újra és újra elakadok, de a a leglehetetlenebb helyzetben is megtalálom, hogyan tovább – ez volt a Marseille és Budapest közt megtett stoppos utam egyik fontos tanulsága néhány évvel ezelőtt. Emellett saját sztereotípiáim elevenedtek meg a szemem előtt, és személyiségem árnyékrészével is meg kellett küzdenem. De kezdjük az elején!

A cirka 1500 km-es távot Franciaországon, Olaszországon, Szlovénián, majd Magyarországon át nem egyedül, hanem egy barátommal stoppoltam végig, aki nem mellesleg férfi (a talpán), komoly stoppos múlttal. Leszögezem (töredelmesen bevallom), hogy egyedül nem mertem volna vállalkozni erre a kalandra – inkább merengő, mint vagány alkat vagyok, és le a kalappal mindenki előtt, aki egyedül belevág, pláne ha nő. Egy Marseille-be és Provence-ba tett, emberi találkozásokban gazdag, couchurfölős utazás három napig tartó hazatéréséről van szó, amibe belefért sok nagy pech, hihetetlen szerencse és jó néhány érdekes sofőr...

MIÉRT HISZI EL SOK MAGYAR, HOGY ORBÁN VIKTOR TÉVEDHETETLEN?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.06.28. 


Mostanában az újságírók és elemzők is inkább csak kérdéseket tesznek fel írásaik címeként, ugyanis van egy csomó jelenség Magyarországon, melyek ép ésszel (és nyugati gondolkodásmóddal) szinte megmagyarázhatatlanok. Ezért lett egy feltörekvő közép-kelet európai kis országból Abszurdisztán, ezért emlegetik kormányát és miniszterelnökét elrettentő példakánt a nagy hagyományokkal rendelkező országok vezetői. Az egész jelenséget tulajdonképpen az a Fidesz hívei körében megcsontosodott tévhit táplálja, hogy Orbán Viktor nem tud hibázni, és nem mellékesen mindig igazat mond. Nehéz erre a jelenségre logikus magyarázatot találni, de most megpróbáljuk. 

A kormányfő - aki egyben a kormánypárt vezetője is - az utóbbi években azt a képet alakította ki magáról, hogy rendelkezik a jövőbe látás misztikus képességével. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a fideszes hívek szerint minden arannyá válik, amihez Orbán hozzáér. Főleg tavaly tűnt úgy, hogy a magyar miniszterelnök víziói beteljesülnek, mivel a hagyományos liberális demokráciákat igen kemény külső és belső támadások érték. Bekövetkezett a Brexit, a semmiből előlépő republikánus demagóg elnökjelölt Donald Trump személyében a világ legerősebb hatalmának élére állt, az Európai Unió képtelen volt kezelni a menekültproblémát, Orbán és orosz elvbarátai pedig keményen dolgoztak az EU egységének megbontásán. Tavaly év végén úgy tűnt, hogy globális vereséget szenvednek a hagyományos európai értékek, szélsőséges pártok vehetik át a kormányrudat akár Franciaországban vagy Németországban is. Persze, minden csoda három napig (vagy egy kicsit tovább) tart, így 2107 első félévében normalizálódott a helyzet a világban, noha az úgynevezett illiberális államok folytatták aknamunkájukat a hagyományos liberális demokráciák ellen.

Mindez a fordulat csak apró nyomokat hagyott a magyar politikán, hiszen úgy ölt milliárdokat az adófizetők pénzéből a Brüsszel elleni kampányra az Orbán-rezsim, hogy közben az EU forrásokból tartotta fenn a gazdasági növekedést, mellesleg pedig tovább hizlalta saját oligarchái vagyonát az elsíbolt támogatásokból. Az Orbán-kormány tulajdonképpen nem is tagadja már olyan vehemensen a korrupciót, mint azt korábban tette, ám megjelent egy új elem a kommunikációjukban, amit valahogy úgy lehetne lefordítani: Mindenki lop, miért pont mi ne lopjunk? Még mindig működik egy bizonyos hatásfokkal az elmúlt nyolc évre való visszamutogatás, holott lassan már elmúlt 16 évre kellene visszanézni, amikor a síbolások nagy tablóját próbálnánk összeállítani...

PLEBEJUSKORMÁNYZÁS: EGYRE TÖBB A FEJES, EGYRE TÖBBE KERÜLNEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY, VIBRÁTOR BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.06.28.


Sziasztok, jó reggelt, kedves és drága embertársaim Ti sem hallottátok az ébresztőórámat? Akkor jó, mert én se. Mondjuk, ebben az a nem mindegy, hogy nektek nem is kellett. Aztán végül mégiscsak meghallottam valahonnan távolról, mert ami késik, az nagy sebességgel jön. Olyannyira, hogy fél hét körül megint 20 fok feletti hőmérséklettel várta az én ébredésemet a szerda. Nem írom le nyolcvanharmadszorra is, hogy nyár van és ilyenkor meleg szokott lenni. Ha egy kis szerencsénk van, talán nem lesz 40 fok, csak 37, ám a közpénzmédia szerint ez lesz az év legmelegebb napja. Úgyhogy sál-sapka-kesztyű viselése indokolatlan, ám az UV-B sugárzásra érdemes odafigyelni.

Nade, térjünk a lényegre. A Fidesz-KDNP Bálnában tartott félévértékelője és az ott elhangzottak lázba hozták annyira a kollégák egyikét-másikát, hogy most nem részletezem azt a veszett mennyiségű aberrációt, ami ott elhangzott, mert mégiscsak a mentális egészségemről van szó. Mindenesetre a főmeteorológus és dakota bölcselkedő megállapította, hogy meleg nyarunk van és forró ősz vár ránk. Valóban, ehhez tegnap is érdemes volt felkelnie.

Az én olvasatomban az abszurd móka és kacagás kategóriája, ami az Aron Capital nevű, letelepedési kötvényeket forgalmazó cégnél történt még április elején: vagyis hogy meglovasítottak 1,9 millió eurót (kb. 600 millió forint), egy széfet és egy szervert is, amelyen nyilvánvalóan a letelepedési kötvények adatai pihentek. Egész biztosan a véletlen műve lehetett. Menő, hogy még a cég munkatársai sem tudták, mi volt a széfben, ámazonban megnyugodhatunk: Pintér rendőrsége lopás miatt nyomoz. Megeszem a sapkámat, ha valaha is, bármi is kiderül erről az ügyről. Tényleg csak az élet gyönyörűsége tehet arról, hogy pont egy héttel a kötvénybiznisz (átmeneti) lefújása után tűnt el a szerver, meg az adatok. Szerintem már jó helyen van minden.

A jobban teljesítés örömére egy év alatt tucatnyi államtitkárral és helyettes államtitkárral duzzadt a hiperkarcsú, bürokráciátlanított fideszes kormányzat, így a kormány tagjaival együtt már 183-an vannak fejesék. Bontásban: 13 kormánytag, 57 államtitkár, 113 helyettes államtitkár. Nem véletlenül a legtöbben Balog vízfejű káoszminisztériumában szívják a levegőt (10 államtitkár + 21 helyettes). Kéretik jól megjegyezni: korábban öt minisztériumban nem dolgozott ennyi vezető összesen. Ebben nem csak az a hír, hogy egyre többen vannak, hanem hogy egyre többe kerülnek. Miközben a rohadtgaz Bajnai idejében – a mostani fizetésekkel számolva – 75 millióba kerültek a vezetők, jelenleg mintegy 160 millió forintba kerülnek. Plebejuskormány, meg luxusbaloldal, az!...

A HELYES JOG MA

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOG
Szerző: Tarski
2017.06.28.


„Tévedés azt hinni, hogy van a földön olyan hatalom, amely mindenre kiterjed: ilyen nem volt és nem is lesz soha;a legnagyobb hatalomnak is megvannak a maga korlátai.” (Montesquieu: A rómaiak nagysága és bukása.)

Egy korábbi bejegyzésem (Polgári engedetlenség) során kaptam egy olyan kérdést, ami így szólt: „...létezhet-e egyáltalán olyan helyzet, amikor valaki helyesen teszi, ha nem engedelmeskedik a törvényeknek?” Ez valóban fogas kérdés, amire én határozott választ nem tudtam megadni sem akkor, sem most. Az alapvető ellentmondás ugyanis ott van, hogy a törvények végül is a politikai rendszer stabilitását kívánják garantálni azzal, hogy a társadalom tagjai jogkövető magatartást tanúsítanak, azaz engedelmeskednek a törvény előírásainak. Ez az engedelmesség tehát alapvető feltétele annak, hogy a törvények elérjék a politikai rendszerben azt az alapvető funkciójukat, hogy a rendszer működését irányítsák. Minden olyan engedetlenség, ami ez ellen hat, csak ronthatja a politikai rendszer működésének stabilitását, ami viszont a káoszhoz, az anarchiához vezethet.

De ha elfogadnánk azt, hogy minden törvénynek engedelmeskednünk kell, akkor végeredményben azt állítanánk, hogy a politikai rendszerek fejlődése nem valósulhat meg. Az új politikai rendszer főtípusok ugyanis éppen azáltal jöhetnek létre, hogy a korábbi törvényeket negligálják, és helyébe egy új jogrendet állítanak. Ezt nevezzük forradalmi jognak, ami egy önerőre építkező jognak tekinthető, és így a korábbi jogrendből sem vezethető le a jog és a logika eszközeivel. De amíg ezt elérik, addig egy sikeres forradalmat kell végrehajtani, aminek során a korábbi hatalmat szétzúzzák, és csak ezt követően lehet egy gyökeresen új jogrendet kidolgozni. Csakhogy egyetlen forradalmat sem úgy kezdtek el, hogy ne hittek volna annak sikerességében. Mindez ellenére nem minden forradalom volt sikeres forradalom, ami megalapozhatta volna a változást. Nagyon sok forradalom végződött úgy, hogy csak a politikai hatalom cserélődött ki, de maga a politikai rendszer főtípusa nem változott meg. Ennél progresszívabb az, ha a hatalomváltáson túlmenően egy új modellt vezetnek be, ami a politikai rendszer főtípuson belül intenzívebb fejlődést generál. Ezek közé sorolhatók mindazok a klánok közötti harcok, aminek végül is a hatalom megszerzése volt a célja és utat nyitott egy dinasztia uralkodásának. Volt olyan győztes forradalom is, amelyik szintén leváltotta a régi hatalmat, de az az új politikai rendszer, amit a helyébe állítottak, visszalépés volt korának politikai rendszereihez képest. Ilyen volt a bolsevik forradalom. S végül legkevesebb forradalom volt csupán olyan, ami nem egyszerűen a régi hatalmat váltotta le, hanem helyébe egy új és fejlettebb politikai rendszer főtípust is állított. Legjobb példa erre a francia forradalom...

ORBÁN NEMZETI KONZULTÁCIÓRA HIVATKOZÓ FASISZTA IGEHÍRDETÉSE


AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Zsebesi Zsolt
2017.06.28.


Vlagyimir Putyin hangján szólt a híveihez Orbán. Ezért kellett az oroszból magyarra fordított szöveget papírról olvasnia, amiért többször is elnézést kért.

Orbán Viktor magyar kormányfő, aki a Fidesz nevű – magát polgárinak hazudó fasiszta párt – elnöke, megint lelkesen tapsikoló hívei körében fényezte magát és pártja nemzetmentő politikáját kedden. Az ötödik alkalommal megrendezett Nemzeti konzultáció eredményének értékelése volt az ürügy, hogy a lábához füttyenthesse kopóit, a hajtókkal és az udvartartása aljanépével, összes tányérnyalójával és udvari bohócával együtt, mely utóbbiak közül néhányan – sajnos – még szólásra is emelkedtek.

A cikkben is kiemelt részletek 26 percnél kezdődnek...

NEM ÚSZHATJÁK MEG! HA MÉGIS...

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2017.06.27.


Ami nárcisztikusan perverz, kollektív önkielégítésbe torkolló bűzlő önelégültség; közönséges banditizmust leplezni hivatott és/vagy valódi eszelősség; ocsmány hazudozás, gyűlöletkeltő uszítás, kihívó pofátlanság és mocskos embertelenség létezik – „természetesen” nemzetre és kereszténységre hivatkozva! –, az mind benne volt a rablóbanda mai gyomorforgató szeánszában.


Semjén, szegény… Akarom mondani: szánalomra méltó az ország, ahol Semjének nemzet- és hitvédőként villoghatnak, még ha a maguk szűk körében is… Vagy igazából szánalomra sem méltó?

Kósa – istenem…

Varga, a már-már normálisnak látszó, de teljesen lelkiismeretlen miniszter…

Ők vezették föl a Keresztapa beszédét. Azét a Keresztapáét, akinek fölkonferálása Hidvéghi főpapagáj számára különös megtiszteltetés volt…

De a Keresztapa is „megtisztelve érezte magát” – legalábbis valami ilyet hazudott. Megtisztelő volt számára például „Schmitt Pál Elnök Urunk” megjelenése…

Megint szépen összegyűlt a társaság – ha működne még nálunk független bűnüldözés, az alkalmat kihasználva, lefogták volna a rendőrök a szervezet teljes vezetését…

A Keresztapa persze megint nemzetvédő, -vezető „államférfiúként” bájolgott, hallgatósága nagy örömére…

A Nagy Beszédből tiszteletlenül csupán két részletet ragadok ki:

ISMÉT FELBUKKANT A GYERMEKPROSTITÚCIÓ BÉCSBEN, MINDEN NEGYEDIK MAGYAR - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1  BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.06.28.


- A washingtoni külügyi tárca szerint Magyarország nem lép fel kellő határozottsággal az embercsempészek ellen és nem segíti azok áldozatait;

- Bécsben minden 4. gyerekprostituált magyar;

- A populizmus még saját híveire is a bajt hoz.


Amerikai Külügyminisztérium/New York Times

Az amerikai Külügyminisztérium egy fokozatot rontott Magyarország besorolásán az embercsempészet elleni küzdelem kapcsán. Vagyis Washington ezután fokozottan figyeli nálunk ez ügyben a fejleményeket, mert úgy ítéli meg, hogy a kormány bár tett lépéseket, de nem teljesíti a minimális követelményeket sem.

A korábbi időszakhoz képest sokkal kevesebb erőfeszítést tesz, hogy visszaszorítsa e bűnözési ágat, amelybe beletartozik a többi közt a rabszolgamunka. Ritkán fordul elő azután, hogy gondoskodnak az áldozatokról, a rendőrség letartóztatott olyan gyerekeket, akiket a tettesek szexre kényszerítettek. Mi több, 12-őt el is ítéltek közülük. Továbbra is jelentős hiányosságok vannak az embercsempész hálózatokkal foglalkozó adatbázisban.

A State Department jelentése megfogalmaz egy sor ajánlást is, hogy miként lehetne javítani a helyzeten, így azt is, hogy az Orbán-kabinet adjon elegendő pénzt azoknak a civil szervezeteknek, amelyek az áldozatok megsegítésével foglalkoznak. Továbbá, hogy a vonatkozó szabályozást hozzák összhangba a nemzetközi joggal. A leginkább veszélyeztetettek közé tartoznak különben mindazok, akik rendkívüli szegénységben élnek, továbbá a gyengén képzett fiatalok, a romák, menedékkérők, és hajléktalan férfiak.

Die Presse

Ismét felbukkant a gyermekprostitúció Bécsben, és az érintettek közül minden 4. magyar. A rendőrség 20 fiúról és lányról tud, akik rendszeresen árulják szolgáltatásaikat a Práter környékén. Tavaly ősszel az osztrák rendőrség szétrobbantott egy magyar gyerekkereskedő hálózatot, amely 23 lányt és öt fiút kényszerített arra, hogy a testét áruba bocsássa. A fiatalok ezután egy időre eltűntek, de a jó idő beköszöntével visszatértek a placcra. Az újak között sok a roma, egyesek még 12 évesek sincsenek. Nagy részük igen szegény körülmények között élt Magyarországon, nem végezték el az iskolát, sokszor már meghaltak a szülők. Vagy a fiatalok eleve árvaházban nevelkedtek. A stricik pedig gondosan ügyelnek rájuk, nehogy valami meggondolatlanságot csináljanak, ami árt az üzletnek.

Az interneten a futtatók megtudják, hol kell rendőri ellenőrzésre számítani. Arcról ismerik a rendőröket, de még a hatóságok által használt civil gépkocsik rendszámát is. Viszont ha elkapják őket, nehéz rájuk bizonyítani bármit is. De a gyerekeket azért is nehéz kiszabadítani helyzetükből, mert sokszor egyetlen szót sem tudnak németül. Az árakat cédula segítségével tudatják a kuncsaftokkal. A tarifa 5-20 euró között mozog, az ügyletet egy parkolóban szokták lebonyolítani. Az osztrák rendőrség a magyar kollégák, illetve civil szervezetek segítségével próbál segíteni az áldozatokon. Ebbe beletartozik, hogy akit sikerül kiemelni ebből a közegből, azt Magyarországon különleges létesítményekben helyezik el...

LONDONBAN FARKASTÖRVÉNYEK URALKODNAK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.06.28.


Mágua összesen nyolc évet élt két részletben Londonban, mint fogalmaz, Gyurcsány volt a miniszterelnök, amikor kiment és Orbán, amikor hazaköltözött – na nem mintha a politika miatt döntött volna bármelyik esetben. Viszont minden nehézség ellenére nem bánta meg egyik döntését sem.

„Már régóta szeretném leírni a történetünket, 8 év után költöztünk haza Londonból 2015-ben. Igyekszem nem túlságosan bőre fogni, hisz a kinti mindennapokat már ismeritek, de ilyen tapasztalatból nincs sok (bár egyre gyarapodik).

2007-ben kezdődött a londoni, akkor még egyedülálló, életem. Diploma után, mivel elegem volt magamból, a faluból, ahol éltem és Magyarországból, egy barátommal mindenféle komolyabb terv nélkül repülőre ültünk és Londonba repültünk dolgozni és élni.

A következő másfél év izgalmas volt. Jó pár munkahelyen dolgoztam, főleg vendéglátásban, barátokat szereztem, éltem, nem törődtem a holnappal.

London kétszer

Egyszóval jól éreztem magam, ennek ellenére másfél év után elegem lett és hazajöttem. Itthon megismerkedtem a mostani feleségemmel és pár hónap után megint Londonban találtam magunkat és egy jóval hosszabb periódus következett.

Feleségemmel (akkor még barátnőmmel) dolgoztunk, próbáltunk megfelelni, igyekeztünk előrejutni, béreltünk egy kis lakást, igaz, hogy egy kelet-londoni gettóban, de a mienk volt.

Úgy voltunk berendezkedve, hogy maradunk Londonban akár nyugdíjig is. Itt hozzátenném, hogy bár van diplománk, amit elméletileg elfogadnak kint, a gyakorlatban ez nehezebb, így főleg képesítés nélküli munkákat végeztünk, ami a zsinór rosszabbik vége, de igyekeztünk.

Lépegettünk is előre lassan-lassan, de nem volt felhőtlen a dolog. Sokszor éreztük hogy nem ugyanazokat a lehetőségeket kapjuk meg mint az ottaniak, vagy azok, akik külföldinek számítanak de szexi akcentussal (francia, olasz, spanyol, német?)...

AMIT TALÁN NEM TUDUNK A PISZKOS TIZENKETTŐRŐL

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2017.06.28.


Az 1960-as évek mozijának egyik fontos pillérét jelentették a II.világháborúról készült alkotások. Jó néhány vált közülük azóta klasszikussá, mint A leghosszabb nap, A halál 50 órája, a Kémek a sasfészekben, A vonat, vagy az Elrabolt expresszvonat. És éppen 50 évvel ezelőtt, 1967. júniusában mutatták be Robert Aldrich filmjét, A piszkos tizenkettőt.

Az amerikai rendező, aki olyan filmekkel bizonyította korábban tehetségét, mint a Mi történt Baby Jane-nel? (1962), E.M. Nathanson regényét filmesítette meg. Olyan színészek adták alakjukat a halhatatlan figurákhoz, mint Charles Bronson, Telly Savalas, John Cassavetes, Donald Sutherland, Trini Lopez, az amerikaifutballsztárból lett filmszínész Jim Brown. Valamennyien elítélt katonák. Egy kőkemény parancsnok (Lee Marvin) képezi ki őket, egy nagyon veszélyes feladatra. Ehhez a remek szereposztáshoz csatlakozott még két olyan színész, akiknek filmes megjelenése szinte mindig biztos sikert hozott Hollywoodban: Ernst Borgnine és George Kennedy. A film máig sem veszített varázsából, nem véletlenül vetítik oly gyakran ma is a különböző filmcsatornákon. Az évforduló alkalmából árulunk el a La Stampa segítségével néhány kulisszatitkot.

Lee Marvin nemcsak a filmvásznon, hanem az életben is kemény legény volt. A rendezővel sem bánt kesztyűs kézzel, a filmet „ostoba pénzcsinálónak” nevezte, mert szerinte abszolút irreálisan ábrázolta a háborút. (Ő csak tudta: végigharcolta, és a produkció konzulense is volt). Aldrichot ennek ellenére nagyra értékelte, fantasztikusnak nevezte a vele való munkát. Volt azonban egy súlyos problémája: rengeteget ivott, gyakran jelent meg részegen a forgatáson. (Korábban a Bolondok hajójában és Cat Ballou-ban iszákost is kellett játszania). Ez különösen Charles Bronsont idegesítette, olyannyira, hogy veréssel fenyegette Marvint...

EGY VAKMERŐ PÉNZBEFIZETÉS

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.06.27.



A múlt héten jutottam el a végső elhatározásra. Sajnos nem volt már mást választásom. Mindenképpen be kellett fizetnem egy bizonyos összeget, ráadásul sárga csekken. Tisztában voltam a rám leselkedő veszéllyel, de semmiképpen nem halogathattam tovább a dolgot. Vésztjóslóan közeledett a befizetési határidő.

Rendkívül elszánt voltam és már semmi sem tántoríthatott el szándékaimtól. Nem volt többé számomra visszaút. Otthon mindenkinek azt hazudtam, moziba megyek. Még mozijegyet és megfelelő mennyiségű pattogatott kukoricát is beszereztem, hogy a későbbiekben ezekkel megcáfolhatatlan alibit biztosíthassak magamnak.

Előtte természetesen alaposan felderítettem a terepet. Gondosan megnéztem merre vannak a biztonsági kamerák, memorizáltam a posta belső elrendezését, gondos jegyzeteket készítettem, megterveztem a menekülési útvonalamat. Megnyugodva vetem észre azt, hogy a biztonsági őrrel valószínűleg nem lesz különösebb gondom. Idősnek és lassúnak tűnt.

Az előre kiválasztott napon a helyszínre hajtottunk. A postánál kiszálltam és feltűnés nélkül elindultam az épület felé. Megbízható, gyakorlott tettestársam az épület előtt várakozott rám. A motort nem állította le.

Mielőtt beléptem volna az épületbe, ellenőriztem a felszerelésemet. Maszk, kesztyű, golyóálló mellény, PA-63-as maroklőfegyver, befizetési csekk, készpénz. Minden szükséges holmi nálam volt. A fegyvert kibiztosítottam, majd csőre töltöttem.

Gyorsan felvettem a fekete maszkot, amelyet előző nap gondosan kimostam. Ezek után hirtelen berúgtam az ajtót.

Minden szem azonnal rám szegeződött. Határozottan elkiáltottam magam:

– Mindenki azonnal hasaljon le a földre, a kezét pedig tegye a tarkójára! Ha valaki megmoccan, kímélet nélkül agyonlövöm. Senki se próbáljon meg hősködni! Pénzbefizetés! Nem tréfálok! – mondtam elszántan. Az emberek azonnal szót is fogadtak. Egyesek óvatosan, rémülettől eltorzult arccal néztek rám.

Nem messze tőlem, egy kisgyerek elsírta magát. Anyja rémülten próbálta csitítgatni.

A nagyobb hatás kedvéért a levegőbe lőttem, majd vadul lóbálni kezdtem az ELMÜ által kiállított csekkemet. A biztonsági őrre rákiáltottam:

– Óvatosan vegye ki a fegyverét, dobja le a földre, majd rúgja felém!

Ő erre zavarában először a mobiltelefonját adta át, majd mikor erre rájött, az iszonyattól jeges tekintettel a földre hajította a pisztolyát. Megfigyeltem, képtelen csillapítani kézfejének remegését.

– Csak semmi felesleges mozdulat. Nyugalom. Semmi trükközés, és akkor senkinek sem esik bántódása – nyugtattam meg a postán rekedt embereket, majd elszántan sorszámot húztam. A beállt csöndben a nyomtató hangja szinte géppuskaropogásnak tűnt. Az akció nehezén ezzel túl voltam.

– 656! – mutattam fel vésztjóslóan a leszakított cetlit. – Várakozik esetleg valaki előttem?

Nem kaptam választ...


AMIT MOST TERVEZNEK A VÁROSLIGETTEL, AZ TELJES TÉVEDÉS MINDEN SZINTEN

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Schneller István
2017.06.27.


Egyetért a Városliget megújításával Budapest volt főépítésze, de nem azon az áron, hogy a Városliget szívébe beköltöztetik a Nemzeti Galériát. Schneller István a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában azt mondta, a Városligetet meg kéne őrizni, vissza kellene zöldíteni a Vidámpark területét, meghagyva a történelmi játékokat. Hozzátette, amit most terveznek, az teljes tévedés minden szinten.

A volt főépítész először arról beszélt, hogy a várostervezés nem csak Budapesten, hanem a világ sok városában sokat változik, vannak alaposan megtervezett szakaszok, ezeket váltják a spontán időszakok. „Nem is olyan régen még Nyugat-Európában is nagy projekteket próbáltak meg elképzelni, olimpiát, világkiállítást és azt remélték, hogy ezek majd húzzák a városfejlesztést” – mondta a szakember. „Végül az ezredforduló táján született meg az a kompromisszum, ami szerint létrehoznak egy stratégia tervet, lényegében egy keretrendszert és ezen belül valósul meg a városfejlesztés. Ilyen Budapestnek is van, csak nem nagyon tartják be.”

A volt főépítész beszélt arról is, hogy a rendszerváltás után az agglomeráció elszívta a népességet Budapestről, így állt elő az a helyzet, hogy sok ember használta a várost, de kevés lakta. Ez egy rossz periódus volt, de szerencsére nagyon hamar megszületett egy város rehabilitációs alap, megszülettek a keretjellegű várostervezési tervek. Így végül városszerkezeti értelemben jobb lett Budapest, korábbi ipari területek váltak lakó- vagy munkahellyé; viszont, mivel a fejlesztések sokszor kapkodóan, pályázat nélkül, néha a jó ízlést nélkülözve épültek meg, a város nem lett szebb.

A Kopaszi-gáttal kapcsolatban a szakember felidézte, hogy 2015-ben a mostani fővárosi szakemberek kidolgoztak egy részletes szabályozást arra nézve, hol milyen magas épületeket lehet építeni. E szerint a koncepció szerint a Csepel szigetre 120 méteres, a Kopaszi-gátra legfeljebb 65 méteres épületek lehet felhúzni. Scneller István közbevetőleg megemlítette, hogy felesleges dolognak tartja a magas házat, ami inkább a használója státuszszimbóluma, mint a városé. Azt is elmondta, hogy a Kopaszi-gátra tervezett magas ház a Gellérthegy magasságával vetekszik, embertelen léptékű és túl közel van Dunához. „Ez nem csak esztétikai probléma, hanem városfejlesztési kérdés is” – mondta el...


780 MILLIÓÉRT KUTATHATJA A SZÁZADVÉG AZ UNIÓS POLGÁROK VÉLEMÉNYÉT

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Erdélyi Katalin
2017.06.27.


Indul az EU28 kutatás 2017, melyre a minisztérium szerint a menekültek miatt van szükség.

Június közepén írtuk meg, hogy a Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. nettó 630 millió forintért nagymintás társadalomkutatást végez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megbízásából.

Az EU-s közbeszerzési értesítő június 27-i számában megjelent tájékoztatás szerint a kormányközeli gondolatközpont egy újabb hasonló feladatot kapott a minisztériumtól.

Az NFM hirdetmény nélküli tenderét egyedüli ajánlattevőként nyerte a Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. párosa. A május közepén megkötött szerződés értelmében nettó 779.527.558 millió forintért fognak a magyar kormány tevékenységéhez kapcsolódó szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadási, valamint tanulmánykészítési feladatokat végezni az Európai Unióban.

“A kutatás olyan aktuális társadalmi, politikai és közéleti témákat vizsgál az egyes országok közvéleményében, amelyek terén az egyes tagállami és az európai közvéleményben tapasztalható attitűdök a kormányzati döntéshozatal szempontjából kiemelten fontos információtartalommal bír.”

Ennek keretében az EU 28 tagállamában országonként ezer főt kérdeznek meg, majd az eredményeket Power Pointban és Excelben összesítik, ezt követően pedig országonként legalább 20 oldal terjedelemben elemzik az adatokat.

A hivatalos tájékoztatás szerint a menekültek miatt van szükség az uniós közvéleménykutatásra...

NE KÉNYSZERÍTSÉK A GYEREKEKET A KILÁTÁSTALAN SZAKKÉPZÉSBE!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.06.27.


Nem, Parragh László nem bír leállni. Úgy tűnik, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke eltökélte, hogy háborút indít a gimnáziumok ellen, nem törődve bele a szakképzési rendszer kudarcába, és nem törődve azzal, hogy mekkora felelőtlenség az, amit csinál.

Alig néhány nappal ezelőtt Parragh még azon kesergett, hogy a polgármesterek nem mernek gimnáziumokat bezárni. Mivel látszólag terméketlen talajba vetette magjait, most másik irányból próbálkozik.

„Ma a szülők meg vannak győződve róla, hogy ha a gyereknek van egy érettségije, minden ajtó nyitva áll előtte. Ez rossz beidegződés" – jelentette ki.

Parragh szerint, aki egyébként 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja, „számtalan olyan szakgimnáziumot találni, ahol a diákok elhelyezkedési esélyei magasabbak, mint a 2,5-3-as átlagú gimnáziumok tanulóinak. Emiatt fontosnak tartanám, hogy legyen felvételi a gimnáziumban. Mert ha valaki valamire nem képes, nem szabad odaengedni.”

Na most akkor vegyük ezt sorra: tehát az Iparkamara elnöke szerint „nem szabad odaengedni”, meg „rossz beidegződés”.

Hogy a szakgimnáziumokból magasabbak-e az elhelyezkedés esélyei, az legalábbis erősen kétséges – a munkaerő-piacon ugyanis azt látjuk, hogy valóban vannak olyan hiányszakmák, amelyeket szakvégzettséggel könnyebb lehetne betölteni. Azonban az is biztos, hogy a megfelelő színvonalú oktatásban részesült fiatalok számára ma vonzóbb a külföldi elhelyezkedés lehetősége magasabb bérekért, vagyis ez nem igazán jó érv mindaddig, amíg nem éri meg jobban idehaza maradni...

A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYEK DOKUMENTÁCIÓJÁT TARTALMAZÓ SZERVERT IS ELLOPTÁK AZ ARTON CAPITAL IRODÁJÁBÓL

444.HU
Szerző: Horváth Bence
2017.06.27.


Kedd reggel írtunk arról, hogy április elején betörtek a letelepedési kötvényekkel kereskedő Arton Capital budapesti irodájába, és több mint félmilliárd forintnyi készpénzt vittek el. 

Este az RTL Klub Híradója arról is beszámolt, hogy információik szerint a készpénz mellett egy szerver is eltűnt, amin a kötvény-eladások teljes dokumentációja szerepelt. A híradó szerint összesen 1,9 millió euró, azaz majdnem 600 millió forint tűnt el. Ebből egymillió egy széfben volt, 900 ezer eurót viszont egy lezáratlan fiókból emeltek el.

A rendőrség annyit erősített meg, hogy valóban nyomoznak lopás miatt.

Információink szerint a rendőrség szokatlanul hatalmas erővel mozdult rá az ügyre, több mint ezer tanút hallgattak meg az ügyben, mindenkit behívtak, aki a betörés időpontjában a cellainformációk szerint a környéken tartózkodott. Egyik forrásunk úgy fogalmazott, hogy a politikai nyomás miatt zajlik a nyomozás ilyen nagy hévvel...

A SÍKHÜLYESÉG, A FÖLDBUTASÁG NEM AKADÁLY. MAJD A LAJOS ELMAGYARÁZZA, MERRE NYÍLIK AZ AJTÓ


KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Rezeda
2017.06.27.


...Megunhatatlan ez az ember is, de valahogy nincs kedvem röhögőgörcsben kitörni attól a felismeréstől, hogy ez itt mégiscsak egy parlamenti frakcióvezető, a másik meg mégiscsak egy alpolgármester, de kettejük összeadott IQ-ja aligha lehet több, mint a cipőméretük szorozva kettővel. Mekkora gáz lehet a Fideszben/Fidelitasban, hogy két félkegyelmű tart kommunikációs továbbképzést a jövő generációjának. Két olyan követendő példakép, aki a maga során rendszeresen szénné égeti magát a kamerák előtt. Pontosan annyiszor, ahányszor megszólal.

Beszarok, de tényleg: Kósa amagánszférazértmagánszféramertmagánszféra Lajos – akinek ajánlott kizárólag olyan kérdéseket feltenni, amelyekre pozitívan lehet válaszolni – oktatja kommunikációból a lelkesnek tűnő, ámde síkhülye fiatalokat. A jövő reménységeit. Akikből a Hollik-formátumú (nem baj, ha KDNP-s, de tökéletes példa itt és most), a Csepreghy-Dömötör és egyéb nagypofájú, mindenkit kioktató államtitkárocskák lesznek hamarosan mindannyiunk épülésére.

Tanulság, Lacika? Nincs itt semmiféle tanulság, a nagy nihil van. És a Fidesz káderpolitikája: minden szinten a semmihez nem értő senkik törtetése a hatalom kényelmes bársonyszékei felé. A dilettantizmus, fogalmatlanság nem akadály, majd a Lajos elmagyarázza, merre nyílik az ajtó. Ezeknek a szerény képességű ifjaknak azzal mossák az agyukat, hogy ha egy újságíró teszi a dolgát, kérdez és visszakérdez, akkor provokál. Fasza. Vérbeli demokraták lesznek egytől egyig, mint nagyszerű elődeik. Ha ezek maradnak hatalmon és hozzák az utánpótlást is, a jóisten kegyelmezzen ennek az országnak.

ITT OLVASHATÓ