LITERA.HU
Szerző: Litera
2017.07.13.
Megjelent az ÉS idei 28. száma. Olvashatják benne Szilágyi János György esszéjét, kritikát Bertók László, Al Berto és Márkus György könyvéről, a Szabadkai Népszínház Amadeus-előadásáról, Parászka Boróka rádióműsoráról, verset Szilágyi A. Gábortól és prózát Becsy Andrástól. – Heti ajánló az ÉS kulturális rovataiból.
Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Szilágyi János György Horatiana című esszéjét 1946-ban írta tábori lapokra és egy zsebnoteszbe az orosz hadifogolytáborban, sose publikálta, halála után került elő. A nagy tudós július 16-án lenne 99 éves. Komoróczy Géza rekonstruálta és adja közre ezt az írást, többek közt a következő megjegyzéssel: „A noteszt és a levelezőlapokat SzJGy a fogolytáborban és egész további élete során gondosan őrizte, a maga közelében tartotta, múzeumi íróasztalában, a Horatius-kötettel együtt, még utolsó hónapjaiban, a kórházban is."
„Amiben Horatius az augustusi aranykor költője lett, az éppen alapvető mondanivalója: az elmúlás. A pillanat megragadásának mámoros öröme egész költészete, intés, hogy teljesen éljünk át minden percet, mintha se előtte, se utána nem volna semmi, egyetlen vágy, hogy egy pillanatában a teljes élvezetnek, az életnek egy csúcspontján sikerüljön megállni, s ezt a pillanatot örökké merevíteni. De ha mindenki azt hitte is, hogy a pillanat örökké tart, ha az augustusi béke addig nem ismert boldog önfeledésében minden római úgy érezte is, hogy most itt van az aranykor, ahol már nem múlik az idő, és nincs többé Változás, a költő messzebb látott. Akit Apollo vezet, annak épp ez a legsúlyosabb ajándéka az istentől: a legnagyobb, legteljesebb pillanatnak is felismerni pillanat-voltát. S ezért lehetett Horatius az augustusi aranykor költője, az elmúlás költője. A pillanat tovalebben, s mögötte sötét árnyékok leselkednek. Ahogy Scipiónak Karthago romjain, a római hadi dicsőség tetőpontján, úgy tárult fel Horatiusnak a pax Augusta legteljesebb pillanataiban a lefelé vezető út, mert már felfelé nem vezethet. Ezért lett az aranykor költője az elmúlás költője."
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csuhai István írt recenziót Bertók László Visszanéző című kötetéről.
„A Visszanéző arról tanúskodik, hogy Bertók (Csorbához egyébként nagyon hasonlóan) nem lett mindenes, nem vállalt el minden felkérést, ilyesfajta megnyilvánulásait gondosan, belső írói terve, alkatának rendje szerint, körültekintően válogatta meg. A Visszanéző olvasója ily módon ebben a vegyes műfajú kötetben (hiszen van itt szabályos íróportré, önéletrajzi emlékezés, szoboravató és ünnepi beszéd, évfordulós megemlékezés, folyóirat tematikus számába vagy sorozatába írt szöveg, kisesszé, temetési beszéd, könyvhöz írt igényes utószó, interjú), a 3-5-10 oldalas rövid szövegek egymásutánjában egyfajta személyes körképet kap Bertók László legközelebbi vonzódásairól. Önarcképet is: hiszen például amikor tanácsot ad egy fiatal költőnek vagy József Attila utolsó verseinek egyikét értelmezi, amikor más verseiről, a saját költészetéről, a nyelv és a kultúra megtartó erejéről beszél, ars poeticáját, költői önképét, legbelső munkáját osztja meg."...
