2022. április 30., szombat

VALAKI, AKI NAGYON ERŐS, PRÓBÁLTA LEÁLLÍTANI A NYOMOZÁST, MÉGIS ELKAPTÁK A NAGYMESTERT

444.HU
Szerzők: Kiss Bence, plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
2022.04.28.



- Emlékeznek még a kampány alatt korrupcióval vádolt szocialistákra?

- Feltűnő a csend a botrány körül.

- Az ügy túlmutat a szocialistákon, kiterjedt csalássorozatról és professzionális felépített szervezetről van szó.

- A gyanú szerint a társaságot Fuzik Zsolt, a BKV egykori informatikai igazgatója, a Nagymester irányította.

- Magasról próbálhatták leállítani az elszabadult NAV-nyomozókat, állami cég figyelmeztette őket, hogy a telefonjaikat lehallgatják.

- Mégis elkapták őket, és ez most politikai oldaltól függetlenül sokaknak fáj.

A Magyar Jeti korábbi részei.

A Sorozat korábbi részei: 







VLAGYIMIR PUTYIN ÖNGÓLJA

NÉPSZAVA
Szerző: BEREND T. IVÁN
2022.04.25.


Oroszország gyakorlatilag nem tudja nélkülözni az európai országok olaj- és gázvásárlásait, maga is függő helyzetben van Európától.


Vlagyimir Putyin már nem egyszer használta fegyverként Oroszország olaj- és földgázkincsét. Országa ugyanis első helyen áll a világ ismert földgáz-, második helyen a szén-, és nyolcadik helyen az olajtartalékaival rendelkező államok között. Nem egyszer megfenyegetett országokat, hogy elzárja az exportcsapokat. Fenyegette ezzel már Ukrajnát, Moldovát és Észtországot is, kikényszerítve bizonyos követeléseinek teljesítését. A barátokat pedig, kedvezményesebb áron szállítva nekik az energiát, ezzel vásárolja meg. Most az ellenségesnek minősített országoknak helyezte kilátásba a szállítás leállítását. Igen ám, de Oroszország gyakorlatilag nem tudja nélkülözni az európai országok vásárlásait, maga is függő helyzetben van Európától.

Az orosz gazdaság megrekedt az úgynevezett fejlődő országok szintjén. (Ezt az eufemizmust az 1960-as évek elején a gazdaságilag elmaradottabb országok elnevezésére vezették be.) A Világbank mai szóhasználatával élve Oroszország a közepes fejlettségi színt kategóriájába tartozik. Egy főre jutó nemzeti jövedelmi szintje egyötöde/egyhatoda a német vagy az amerikai szintnek és az orosz lakosság átlagosan 7-9 évvel rövidebb ideig él, mint a nyugat európaiak. De ugyanezt fejezi ki, hogy versenyképtelen, önellátásra termelő iparágai mellett – a kivételt képező hadiipart leszámítva – a nemzetközi piacokon zömében csak nyersanyagokkal képes megjelenni. Nemzeti jövedelme és exportja mintegy 60 százalékát 2020–21-ben a természeti erőforrások biztosították. Ezen belül is az olaj és a földgáz eladásából befolyó közel 212 milliárd dollárból származik az orosz költségvetés bevételeinek csaknem fele. Az export második legnagyobb tételét fémek és drágakövek teszik ki (de ez már csak 30 milliárd dollár értéket képvisel). Más feldolgozatlan nyersanyagok – gabona és fa – az export további 10 százalékára, míg az ipari termékek – vas, acél, műtrágya és gépek – együttesen mindössze 10-12 százalékára rúgnak. Az orosz exportcikkek értékben számítva több mint felének európai országok a vásárlói, míg az oroszbarát Kína az export 14 százalékát veszi csak át. Egyetlen mondatba foglalva: számos európai ország energiafüggő helyzetben van Oroszországtól, ugyanakkor az orosz gazdaság legfőbb exportcikkeit illetően az európai piacokra van utalva. A világgazdaság normális működése esetén ez egyik félnek sem okozna gondot...

VÁLASZTÁS UTÁN, VÁLASZTÁSOK ELŐTT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: KEMÉNY ÁDÁM
2022.04.28.


A 2022. áprilisi 3-i országgyűlési választás utáni időszak a magyarországi demokratikus ellenzék számára kiemelkedő fontossággal bír. Remélhetőleg hamarosan túl tud lépni az egymásra mutogatás, bűnbakkeresés időszakán, és egyre inkább azt próbálja kitalálni, hogy milyen stratégiával kell készülnie egy sikeresebb szereplésért a nem is olyan távoli időben, 
2024 tavaszán/őszén várható EP-, majd önkormányzati választásokra.

A tét az, hogy sikerül-e radikálisan változtatni egy sor szervezési és tartalmi kérdésben, vagy a meglévő struktúrákra építve, a csodában reménykedve próbál az ellenzék felkészülni a 2024-es választásokra. Meggyőződésem, hogy az utóbbi esetben az ellenzék nem tud sikeres lenni, legfeljebb az eddigi eredményeket ismételheti meg, esetleg pár %-pontos növekedést könyvelhet el. Amennyiben azonban a cél valóban a kormányzás átvétele, a NER eltüntetése, és az ehhez szükséges politikai erő megteremtése, akkor gyökeres fordulatra van szükség. Ehhez némi adalék a következőkben.

Először is azt kell meghatározni, hogy milyen módon tudnánk a jelenlegi ellenzéki párttérképen „rendet teremteni”. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy a jelenlegi széttagoltság nem segíti elő a kormányváltást. Teljesen értelmetlen például, hogy egyszerre két párt is zöld jelszavakat hangoztat, sokkal kézenfekvőbb lenne ezeket az erőket egy szervezetben összevonni, amit pártösszeolvadás útján a legegyszerűbb megoldani.

További evidencia, hogy olyan pártnak nincs értelme, amely kizárólag szervezési mesterkedéssel, közös listán való részvétellel tud a parlamentbe bekerülni, és önállóan képtelen mandátumot szerezni, sőt, a közvélemény-kutatásokban is kimutathatatlan a társadalmi támogatottsága. Persze, a párt egy-egy képviselője, vezetője ettől még kiválóan érzi magát, képviselői széket is kaphat, csak éppen társadalmi szempontból értelmetlen az ilyesfajta ügyeskedés.

Az ellenzéki pártszerkezet átalakításában kézenfekvő az is, hogy el kellene érni egy olyan közép/nagypárt kialakulását, amely akár önállóan, de koalícióban mindenképpen képes lehet a Fidesz/KDNP leváltására. Erre a mai helyzetben leginkább a legerősebb ellenzéki párt, a DK képes, amely részben a „természetes szövetséges” MSZP rovására tudna tovább fejlődni, akár fokozatosan, lépésről lépésre, akár radikálisabban, egy kitárgyalt, egyszeri pártfúzió keretében. Persze, egy ilyesfajta átalakulás rendkívüli óvatosságot és türelmet igényel, de minél előbb neki kellene kezdeni, hiszen a következő választás (EP) már nincs is olyan messze.

Az előző felvetéshez kiegészítésként annyit, hogy meg lehetne próbálkozni a pártokon belüli platformok szélesebb körű működtetésével (szociáldemokrata, liberális, zöld platform, stb.). Ezek érdemben nem zavarnák a pártegységet, viszont elképzelhetők olyan szimpatizánsok, akik a párt profiljában nem értenek mindennel egyet, de egy-egy platform eszméjével rokonszenveznek, és ez egyfajta „csaliként” működhetne számukra.

A fenti gondolathoz kétségtelenül kapcsolódik az is, hogy a jövőben talán célszerű volna elsősorban nem az „összefogásra” koncentrálni, hiszen annak a hatékonysága idén áprilisban eléggé megkérdőjeleződött. Úgy tűnik, igazuk lett azoknak a kétkedőknek, akik nem tudták elképzelni a gyakran teljesen különböző nézetekkel, elvekkel rendelkező pártok egy akolba terelését. A kényszerű, és egyben kényszeredett közös politika, lista, jelöltek nem hozták az elvárt eredményt, megzavarták a választókat, sokakat el is riasztottak, és végeredményben jelentősen hozzájárultak a választási vereséghez.

Azt is érdemes nagyon alaposan megfontolni, hogy van-e értelme még egyszer alkalmazni az előválasztás intézményét, mivel több jel mutat arra, hogy az sem volt teljesen sikeres, sőt, egyes esetekben szintén zavart keltett. Az mélyreható elemzés szükségességét támasztja alá, hogy az előválasztás igazi, legkiforrottabb formája az Egyesült Államokban működik, Európában azonban nem alkalmazzák túl gyakran, s ha igen, akkor sem úgy, mint nálunk. Ahol vannak európai példák, ott szinte kivétel nélkül egy adott párton belül használják arra, hogy kiderüljön, mely jelölt tűnik a legtámogatottabbnak, hasonlóan az amerikai gyakorlathoz. A több párti közös jelöltek ily módon történő kiválasztása nem igazán hatékony, a természetesen meglévő pártérdekek mentén gyakran felülíródik a közös érdek, ahogyan ezt legutóbb is láthattuk. Ha mégis közös lista/jelöltek kérdése merül fel a jövőben, bármennyire is furcsának tűnik, talán inkább az tűnik hatékonynak, hogy a demokratikusnak hirdetett, de aztán jórészt mégis pártalkukba fajuló előválasztás helyett ténylegesen az egyes pártok tárgyalásán dőljön el, melyik jelöltet támogatják közösen az adott választókerületben. Ez egyébként lényegében a korábbi választási rendszerben a második forduló előtt alkalmazott normális pártközi tárgyalási technikának felelne meg.

Ugyancsak nélkülözhetetlennek tartom, hogy mielőbb megkezdődjön a választókerületek szervezésének átalakítása. Erre főleg vidéken van szükség, de persze a fővárosban is – ott talán könnyebb a dolog. A vidék kérdése azért válik egyre hangsúlyosabbá, mert a legutóbbi választási eredmények igazolták, hogy a NER befolyása a kisvárosokban és falun ma már szinte hegemón, miközben az ellenzéki pártok szervezettsége egyre gyatrább. A pártszervezést és a politikai tevékenységet valószínűleg továbbra is érdemes a választókerületi logika és keretek alapján végezni, de a jelenleginél jóval életszerűbben és nem kampányként, hanem folyamatosan...

OKOS NEMZET VAGYUNK, MÉGSEM BECSÜLJÜK A TANÁROKAT

TELEX
Szerző: BOROS TAMÁS
2022.04.29.


Okos nemzet vagyunk. A kutatások alapján ez azon kevés kijelentés egyike, amelyben függetlenül attól, hogy falun élünk vagy a belvárosban, 8 általánost végeztünk vagy egyetemet, fiatalok vagyunk vagy idősek, jobboldaliak, baloldaliak vagy liberálisok, a magyarok többsége egyetért.

Soroljuk a világhírű magyar feltalálókat és írókat, a matematikaverseny-győzteseket és a zenészeket. Ha szerencsés módon iskolázott/gazdag családba születtünk, közvetlenül is ismerünk olyan diákokat, akik Oxfordban, Cambridge-ben, a Harvardon vagy valamelyik másik elitegyetemen végeztek – újra és újra megerősítve bennünk „a magyar okos nemzet” hitet.

Kevés fontosabb hiedelem létezik ma Magyarországon, hiszen egy ország (és benne az állampolgárok) sikerének képlete, hogy minél többen minél magasabb szintű képességek és tudás birtokában legyen képesek együtt dolgozni. Az okos nemzetekből lesznek a gazdag és boldog nemzetek.

Az önkép és a valóság

A fiatalok kompetenciáit mérő nemzetközi PISA-tesztekben a magyar diákok szövegértés tekintetében a 30., matematikából a 33., természettudományból pedig a 32. helyen állnak a világ 79 legfejlettebb országának diákjai között. Ennél aggasztóbb az alulteljesítők aránya: tízből négy magyar gyerek sem szövegértésből, sem matematikából, sem természettudományokból nem éri el a minimálisan elvárt szintet. 2020-ban a 18 és 24 év közötti magyari fiatalok 12 százalékának nem volt az alapfokúnál magasabb iskolai végzettsége. Az Európai Unióban csak Bulgáriában, Máltán, Olaszországban, Romániában és Spanyolországban rosszabb a helyzet ezen a téren...

SEMJÉN KÖNYVE

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.04.30.


Semjén Zsolt könyvet írt. Megint. Vagy csak összeállította, egymáshoz rakosgatta a dolgokat, hogy kijöjjön a végeredmény, ami ez lett: „Cselekvő nemzet – az újraegyesítés erőforrásai 2010-2022”. Ez a könyv címe, és látatlanban véljük, nem lesz egy bestseller, Semjént, mint jótollú szerzőt nem ostromolják majd a könyves sátraknál aláírásért a rajongó olvasók, de ballagásra még megvehető a most maturáló diákoknak, hogy felnőtté válásuk kiteljesedjen, láthassák, hol is élnek. A most maturálók éppen csak kiléptek az óvoda kapuján, amikor a NER épülni kezdett, eszmélésükben ők mást nem ismernek, számukra Orbán oldalán Semjénnel mozdulatlan állócsillagok a magyarság tajtékos egén, és az élet zavartalanul csodaszép.

Ilyen az a világ, amelyben Semjén könyvet ír, amelyben azt kiadják, és amelyben azt teljesítményként méltatják. A kötet címéből is kitetszik, hogy szerzője Kádár apánk alatt szocializálódott, otthon van a pállott szagú pártirodákban, és még az is eszünkbe jut, hogy miként a szakdolgozatait is plagizálta, arra sincs garancia, hogy ebben a kötetben saját gondolatait adja elő, ha egyáltalán van neki ilyenje. Az pedig, hogy a kötet a választás után három héttel jelent meg, mutatja azt, a szerző bízott a fényes jövőben, mert egy esetleges vereség után senki nem lett volna kíváncsi Semjén kötetére. Igaz, most sem, de a kellő publicitást megkapja azért bizonyságául annak, a NER megbecsüli a szellemi teljesítményt, lásd Nagy Ferenc Kossuth-díja.

Semjén, a jótollú szerző pedig a könyvbemutatón előadta, miről is szól a jótollal szerzett könyve, mert a címből ez nem elég világos, úgyhogy ráfért. Megtudtuk, a kötet annak a küzdelemnek a dokumentuma, hogy a Gyurcsány-kormány rombolása után hogyan építették fel a semmiből a nemzetpolitikát. Ebből az aspektusból a kiadvány kicsit elkésett, a kampány már lecsengett, igaz viszont, hogy Gyurcsányt ekézni örökzöld, nagy valószínűséggel még négy év múlva, tehát a tizenhatodik uralmi évük után is teli pofával elmúlt nyolcaznak, mert ez a jelek szerint bejön. Viszont, ami a kötet alapja, a kiindulási pont mintegy, hogy Gyurcsány, nos, olyan lehet az egész is, de mi csak a vezérfonalával foglalkozunk, mert az megéri nagyon.

Mint Semjén volt szíves kifejteni nekünk, „a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon”. Ez a kötet összegzése, és mi erre röviden azt mondjuk: nem. Indokaink számosak a határozott tagadásra, amelyek közül felhívnánk a figyelmet a nemzet fogalmára fideszi értelemben. Az ő közelítésükben a nemzet a „mi”, a rajtuk kívül állók pedig az „ők”, akik mi vagyunk. Az „ők”, tehát a saját olvasatunkban mi, nem vagyunk a nemzet része a Fidesz szerint, mert gyurcsányisták, sorosisták, kommunisták, és uram bocsá’ lipsik vagyunk, akiket a kedves vezető a kevláros hátán cipel el párosával. A Semjén-féle állam tehát nem szeretné, ha mi – olvasatukban „ők” – fennmaradnánk, mert mint tudjuk, egyfolytában rárontunk. A nemzetre.

Ezért vagyunk rajta kívül, tehát az állam, Semjén állama nem akarja, hogy fennmaradjunk, sőt, éppen ellenkezőleg. És most, hogy beláttuk Semjén és a Fidesz – meg a KDNP természetesen – aljas sandaságát a nemzet fogalmát illetően, az államról is válthatnánk néhány szót annak előre bocsátásával, nem tudjuk, Semjén honnan szerezte társadalomfilozófiai ismereteit, hacsak nem a plagizált teológiai szakdolgozatából. Az államnak feladata számos van, ezek között azonban nem szerepel a nemzet fennmaradásának gondja, főleg nem semjéni olvasatban. Ellenben sok más pedig feladata volna, ami Semjénnek eszébe sem jut, így Semjén könyvének tárgya maga az abszurditás, mert olyan dolgokkal foglalkozik, amik önmagukban nincsenek is...

2022. április 29., péntek

MINDEN NEGYEDIK MAGASAN KÉPZETT SZAKÁPOLÓ GONDOLKODIK A FELMONDÁSON

SZABAD EURÓPA
Szerző: FAZEKAS PÁLMA
2022.04.29.


Sokan annyira ki vannak égve, hogy nemcsak a jelenlegi munkahelyüket, de magát az egészségügyi pályát is el akarják hagyni – mondta a Szabad Európának a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke. Az érdekképviselet nemrég készített egy felmérést, a magasabban képzett szakápolók közül minden negyedik mondta azt, hogy gondolkodik a távozáson. Május 31-ével megszűnik a felmondási tilalom az ágazatban.


Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón egyebek között arról beszélt, hogy sem az orvosoknál, sem az ápolóknál nem számít tömeges felmondásra, miután a veszélyhelyzettel együtt megszűnik az egészségügyi dolgozók felmondási tilalma. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy szerinte az ápolók csak az orvosi bérekhez képest nem jártak annyira jól, de az orvosoktól függetlenül történelmi léptékű volt a béremelés az egészségügyben. Hozzátette: nem állítja, hogy a fizetés most már elég, mert alacsony volt a bázis.

Nem csak az orvosok béréhez viszonyítva keresnek keveset a szakápolók, nővérek – reagált a miniszter kijelentésére a Szabad Európának Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. Mint mondta, a terheléshez, a munkakörülményekhez, a felelősséghez képest is alacsonyak.

Az érdekképviselet elnöke szerint legalább ötvenszázalékos béremelés kellene ahhoz, hogy azok, akik még a pályán vannak, ne menjenek el, illetve ahhoz, hogy visszacsábítsák az állami szektorba a pályát már elhagyókat.

Korábban a szakápolók, asszisztensek feleannyit kerestek, mint egy hasonló korú vagy tapasztalattal rendelkező orvos, mára már csak negyed-, harmadannyit kapnak, miközben elképesztő a terhelésük...

ÁLLAMPÁRTI CIVIL ALAP: AZ IGÉNYLŐK 5 SZÁZALÉKA KAPTA A TÁMOGATÁSOK KÉTHARMADÁT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2022.04.29.


Megjósoltuk, megtörtént: a kormány két csapással átrendezte a hazai civil szférát. Még a választások előtt írtunk arról, hogy a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség sebtében újranyitotta a Norvég Civil Alap helyére állított állami pénzcsapot, a Városi Civil Alapot – hogy a tavalyi 4,4 után most 4,8 milliárd forinttal „ösztönözze” az alapítványi, egyesületi munkát. Egy hete megvolt az idei eredményhirdetés is, immár egyben látjuk tehát, mi lett az eddig kiszórt 9,2 milliárd sorsa. Az igénylők 5 százaléka kapott 8–26 millió forint közötti kiemelt támogatást. Ez a bő négyszáz, javarészt Fidesz-háttérintézményként is leírható szervezet – benne Németh Szilárdtól a kormánynak kampányoló pap, Bese Gergő köreiig – a teljes keret majd’ kétharmadát elvitte.


A Válasz Online visszatérően igyekszik minden olyan állami támogatási rendszert feltérképezni, ahol láthatatlan kezek döntenek tetemes pénzalapok felosztásáról – jellemzően titokban, a normativitás látszatát is kerülve, tehát a hivatali hatalommal való visszaélés vagy a befolyással üzérkedés gyanújának árnyékában. Tavaly februárban a Magyar Turisztikai Ügynökség feldolgozhatatlan formában publikált eredményeit tettük láthatóvá a nagyközönségnek; összegzésünkből ki is derült, hogy a kormány az igénylők fél százalékának adta oda az idegenforgalmi támogatások kétharmadát.

Aztán szeptemberben a Norvég Civil Alap helyére állított új magyar állami pénzeszsák, az úgynevezett Városi Civil Alap elosztási rendjét adatoltuk és elemeztük, és arra jutottunk, hogy e finanszírozási mechanizmust egyszerűbb lett volna egyenesen Választókerületi Pártalapnak nevezni. Ugyanis a pénzek különös módon minden parlamenti választókerületben más-más logika szerint értek célba – nem volt tehát országos mérce, inkább az egyéni képviselőjelöltek kampányszempontjai érvényesülhettek. Ennek megfelelően szinte mindenütt Fidesz-segédszervezetek nyerték a nagy pénzt – például buszra, ingatlanra, kommunikációra, azaz a választási küzdelemben is remekül hasznosítható dolgokra. A költői kérdések persze maguktól adódnak: hogy jön az állam ahhoz, hogy nyers választókerületi pártszempontokat érvényesítsen a forráselosztásban? Melyik jogszabály teszi ezt lehetővé? Félreértés ne essék: nem az történt, hogy néhány helyen célt ért a képviselői lobbi, hanem az, hogy az állam helyett más diszponálhatott a közjavak felett (az ország teljes területén). Ettől még persze makulátlan, valódi civil munkát végző egyesületek, alapítványok is nyerhettek – például, ha az adott képviselőjelölt belátta, hogy jobban jár, ha azokat (is) hagyja élni...

SOKALLJA AZ EU A MAGYAR KORRUPCIÓT, KÖZEL 25 MILLIÓBÓL ÜLÉSEZETT A FIDESZ BALATONFÜREDEN - AZ ÁTLÁTSZÓ HETI LAPSZEMLÉJE

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2022.04.29.


444: Tíz éve nem tesz semmit a korrupció ellen a kormány, az a baj

Az Európai Bizottság pénzmegvonással fenyegető eljárást indított a magyar kormány ellen, a jogállamiság rendszerszintű megsértése miatt. Ez az első eset az EU történetében, hogy elindították ezt az eljárást, amit feltételességi mechanizmusnak hívnak. 50 oldalon át sorolja a Bizottság, hogy miért látja bizonyítottnak a pénzvesztést és a jogállamiság sérelmét Magyarországon. A hosszú felsorolás részletesen kitér arra, hogy ezek rendszerszintű, sok esetben évtizedes problémák, és ettől kimondható, hogy a jogállam általánosságban nem működik megfelelően Magyarországon.

24.hu: Újabb gyanúsítottjai vannak a Völner-Schadl-ügynek, többen beismerő vallomást tettek

Újabb két személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), így már 15 gyanúsítottja van a Völner-Schadl-ügynek – értesült a lap. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint a Völner Pál volt államtitkárt és a Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét is érintő korrupciós ügy 15 terheltje közül többen is beismerő vallomást tettek.

Népszava: Milliárdos haverok, Tiborcz-üzlettársak – NER-kegyenceknek adja a rozsdaövezetek felújítását az Orbán-kormány

Az orosz milliárdos Ruszlan Rahimkulov nyolc hektáron elterülő toronyházas, egymilliárd eurós angyalföldi Láng-negyed projektje után Adnan Polat török üzletember Soroksári úti beruházása lett a második rozsdaövezeti akcióterület. Orbán Viktor kormányfő barátja éppen Ankarában épít 3000 négyzetméteres magyar nagykövetségi épületet, de közben magyar befektetései útját is egyengeti.

Telex: Több mint 24 millió forintba került a Fidesz februári frakcióülése Balatonfüreden

A választás előtti utolsó összekapaszkodásra jött össze a Fidesz február 16. és 18. között Balatonfüreden. A parlament oldalára nemrég felkerült, hogy mennyit fizetett a frakció a két füredi hotelnek a vendégek elszállásolásáért és a helyszínért. A Hotel Füred 16,19 millió forintot, míg a Flamingó Wellness és Konferencia Hotel 8,31 millió forintot kapott. Összesen tehát 24,5 millió forintba került a kihelyezett frakcióülés, ami nem számít kirívónak a korábbi alkalmakhoz képest.

Világgazdaság.hu: Egy hónap alatt hárommilliárddal nőtt a kórházak adóssága

Március végén 16,1 milliárd forint volt a kórházak adóssága a február végi 13 milliárd forint után – derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) adataiból. A 16,1 milliárd forintból az állammal szemben fennálló tartozás több mint 0,1 milliárd forint volt. A szállítókkal-szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás 15,9 milliárd forint, amelyből 0,3 milliárd forint az államháztartáson belülre irányul.

CLAUDIA: SZERETEM, HA NŐNEK NÉZNEK ÉS UTÁNAM FÜTYÜLNEK AZ UTCÁN | PÉNTEK ESTI PARTIZÁN

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2022.04.29.



Liptai Claudia a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járva egyszerre szerepelt a Szomszédok című sorozatban és játszott a Vígszínházban, ám a diploma megszerzése után végleg a televíziózást választotta. Rövid RTL Klubos időszaka után közel 20 évig volt a TV2 egyik legfontosabb női műsorvezetője, ám 2019-ben visszatért az RTL-hez. 

A Péntek Esti Partizán legújabb adásában beszélgetünk Claudia gyermekkoráról, abuzív édesapjáról, Marton Lászlóról, a tudatos karrierépítésről, és a két éve elhunyt Gesztesi Károlyról is. Az interjú után a Partizán Sessionsben pedig fellép az Analog Balaton, akik közel 10 év után adták ki tavaly novemberben első lemezüket.

„VAN ENNEK A VERESÉGNEK ELŐNYE IS” – MOMENTUMOS VÁLASZ LAPUNK FELVETÉSEIRE

VÁLASZ ONLINE
Szerző: SZILVA ATTILA
2022.04.28.


Az ellenzék tehet innentől bármit, az eredmény borítékolható: Fidesz-győzelem – az elmúlt hetekben három elemzésben is indokoltuk a Válasz Online-on, miért látjuk így. Szilva Attila válaszában nem vitatja, hogy pillanatnyilag a helyzet így fest, ám úgy látja, van ennek előnye is. Hogy mi? Kiderül az alábbi írásból, amely azonban ennél jóval többet tartogat: a kampány elemzését és a jövő lehetőségeinek számbavételét egy csereháti gyökerekkel rendelkező, Svédországban élő fizikus szemszögéből, aki 2016 óta a Momentum tagja. Vélemény...

ÍGY VESZÍTI EL A PÉNZÜNK AZ ÉRTÉKÉT - DÜBÖRÖG AZ INFLÁCIÓ, ROBBAN AZ ALAPKAMAT

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: LOVAS JUDIT
2022.04.29.


Dübörög a jegybanki kamatemelés, az infláció rekordokat dönt, a hitelkamatok elszálltak. Bezzeg a banki betéti kamatok tartják magukat a nullaközeli szinten! Még a bankok is az állampapírt ajánlják az ügyfeleknek a betétlekötés helyett.


Kedden újabb brutális, 100 bázispontos kamatemelésről döntött a jegybank, az így 5,4 százalékra emelt alapkamat hazánkban lett a legmagasabb a térségben. Ennél 2013. február végéig volt csak nagyobb, akkor éppen a kamatcsökkentési periódusban mérsékelte 5,5 százalékról 5,25 százalékra az MNB.

Ugyanakkor nem is az alapkamatot, hanem valójában a már irányadó egyhetes betéti kamatot kell figyelembe vennünk (hiszen maga a jegybank tette irányadóvá!). Ezt tegnap 30 bázisponttal 6,45 százalékra növelte az MNB. Az alapkamat utoljára 2012 októberében volt ennél magasabb.

De hiába a sok jegybanki emelés, az infláció nem mérséklődik (Orbán Viktor szerint a háború tehet róla), ezért Matolcsy György új adóreformot és gazdasági stabilizációs programot sürget, azaz a kormányhoz dobta a labdát.

A megtakarító lakosság pedig csak annyit szeretne, hogy a pénze legalább megőrizze az értékét. Sajnos azonban az alacsony kockázatú megtakarításokban nem fogja. (Márciusban 8,5 százalék volt az infláció, de az év átlagában is közel 10 százalékos átlagos inflációval számolnak az elemzők, sőt akár 10 százalék felettit is elképzelhetőnek tartanak.)...

AZ ÉS 2022/17. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2022.04.29.


P U B L I C I S Z T I K A

Széky János
Hol szabadság van

A nép szolgája tévésorozat azzal kezdődik, hogy három, démoni kék fénnyel megvilágított oligarcha – nem látszik az arcuk, olyanok, mint a földönkívüliek vagy félistenek – elnézi a magasból az esti Majdant, és megállapodik, hogy ezúttal „kontroll nélküli demokráciát” játszanak, az izgalmasabb. Nem ők intézik el majd egymás közti játszmában az elnökválasztást, hanem döntsön próbaképpen az ukrán nép. Így lesz meglepetésre az ország első embere Vaszil(ij) Holoborogykóból, a zilált életű, kis növésű történelemtanárból, akit aztán az említett félistenek megpróbálnak kézben tartani, de valahogy a józan esze és elemi erkölcsi érzéke mindig felülkerekedik.

A sorozat, ami segít megérteni, hogyan lehetett a főszerepet alakító Volodimir Zelenszkij a valóságban is demokratikusan megválasztott elnök, 2015-ben indult, tehát már az Euromajdan utáni, Porosenko elnöksége alatti Ukrajna élethű szatírája. Ennek tudatában érdemes újra elgondolkodni a történet keretén: a szériát ugyanis az 1+1 nevű kereskedelmi csatornán adták, ami akkoriban Ihor Kolomojszkij egyik cégének százszázalékos tulajdonában volt. Kolomojszkij pedig Ukrajna harmadik leggazdagabb embereként, másfél-két milliárd dolláros azonosítható vagyonával akár az egyik félisten modellje is lehetett volna. (Hogy mekkora a tényleges vagyona, azt nem lehet tudni, mindenesetre a bankban, amelynek felerészt a tulajdonosa volt, 5,5 milliárd dolláros veszteséghez vezető „szervezett csalás” történt, az USA-ban pedig szankciók alá helyezték „jelentős korrupció” miatt, amire a 2014–15-ös dniprói kormányzósága idejéből voltak bizonyítékok.)Tovább

Váradi Péter
Vacskamati virágja, a magyar egészségügy

Békesi László
Az infláció csapdájában

A szerző további cikkeiGadó Gábor
Haszonlesők

Kovács Zoltán
És akkor a csahos

Pallós Péter
Kiskáté csacsi gyerekeknek és tévelygő pedagógusoknak

Gegesy Ferenc
A pokolba vezető út – és akik kikövezték

Rácz Vince
A külügy figyel

Berend T. Iván
„Oroszország sztálinizálása”

Szűcs R. Gábor
Hogy vagy, szabadság?
Parlamenti választások Szlovéniában

Egyáltalán nem hibáztatható az, aki Szlovénia mai politikai térképére nézve a fejét fogja szédültében. A paletta ugyanis első megközelítésre kiismerhetetlen. Némi túlzással: ha az ember egy percig nem néz oda, máris születik egy új párt. Különösen zavaros a kép, ha az érdeklődő nincs tisztában az évtizedes előzményekkel és azzal, hogy e kis országban a politika szinte valamennyi szereplője személyesen vagy (akár távoli) rokoni kapcsolat révén jól ismeri egymást. A látszólagos káoszban ennek ellenére végül is rend van, csak nehezen bontakozik ki a programok, állásfoglalások, belső viták sűrű ködéből. Most, a választások eredményének ismeretében, megpróbálunk eligazodni ebben a látszólagos zűrzavarban, már csak azért is, mert a többször regnáló kormányfő, Janez Janša Orbán szövetségeseként és üzletbarátjaként ismert, de mégsem az, bár lehet, hogy igen. Ez ennyire egyszerű.Tovább

Molnár Erzsébet
A bárányok hallgatnak

Hegyi Iván
A mi stylesi esetünk

György Péter
Hermann Nitsch
– s néhány kortárs utóda

A szerző további cikkeiDarvas Béla
Kizöldülés

A szerző további cikkeiDemény Péter
Három jelző
Gálfalvi György 80. születésnapjára

Gálfalvi György fontos riportok, publicisztikák, interjúk, naplójegyzetek, emlékiratok szerzője, húsz évig a marosvásárhelyi Igaz Szó munkatársa, 1990-től annak utódát, a Látót szerkesztette, majd főszerkesztőjeként ment nyugdíjba.

V I S S Z H A N G

Dr. Józsa Zoltán
Mentek le vidékre is

A szerző további cikkeiSzále László
A szőrszál másik oldala

A szerző további cikkeiCifra Mihály
Kertész Ákos emlékezete

A szerző további cikkeiSzekeres Imre
„Lesz még Magyar Köztársaság!”

P Á R A T L A N

-y -n
MEG­TAKARÍTÁS

Beck Tamás
KÖLCSÖN

A szerző további cikkeijos
BUCSA

A szerző további cikkeiLázár György
TRANSZ

pá- ti-
SZTÁRJAINK

Ladányi András
REVIVAL

-n-a
A MAGA SZÍVE SOSE?

(celebrálja Nyerges András)
HETI TEXTUS

Szikszai Károly
BRIGÁDNAPLÓ

AZ ÉS 2022/17. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2022.04.29.


F E U I L L E T O N

Gyenge Zoltán
Az idegen idegensége

I N T E R J Ú

Várkonyi Benedek
„Átvillantak a sztálinizmus szépségei”
Beszélgetés Hetényi Zsuzsával



K R I T I K A

Károlyi Csaba
Az objektív lírikus és a fotóobjektív

Nemes Nagy Ágnes: „Maszk nem takarta már”. Képeskönyv. A Nemes Nagy Ágnes-idézeteket válogatta Ferencz Győző. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022, 184 oldal, 5999 Ft

Jól ismert Hunyady József portréja 1964-ből, a heverőre kucorodó papucsos kép, régi rádióval, kalotaszegi szőttessel (itt a 88-89. oldalon). Ezen a költő egyszerre akarta jelezni azt, hogy nő, meg azt, hogy ezt az otthonos nőt nem szégyelli férfiasan megmutatni. Érdekesek Sándor Zsuzsa portréi (105–109.), főleg a 60-as évekbeliek, ezeken beszéd közben is látjuk, és az jót tesz a képnek, mert valóban úgy van, ahogy a fotóalany gondolja: arcának karakterét a mozgás adja, a változó kifejezés. (1984-ben volt egy tévéműsor az Újholdról, Czigány György vezette, az arról készült fotón Nemes Nagy Ágnes beszélgetés közben látszik, magyaráz, kérdez, gesztikulál, az nagyon jó – itt nem szerepel, a DIA honlapján megtalálható.) A lakásában készült felvételek esetében érezhetően jól megfontolta, mit és hogyan láthatunk a képen (bútorok, tárgyak, íróasztal, könyvek, képek, párnák, szőnyegek), milyen ruhában legyen (sál, karóra, bross), előszeretettel maradt papucsban, hiszen otthon volt, bár az etikett inkább azt diktálta volna, vegyen cipőt… A leghíresebb talán ezek közül a képek közül Balla Demeteré a 70-es évekből, a költő ül íróasztalánál, papucsban, cigarettázik, nyitva az ablak, háta mögött teletömött könyvespolc. Sok fotón cigarettázik, és sokszor nem néz bele a kamerába. Azért se.Tovább

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Beck Zoltán
Ex libris

Jászberényi Sándor: A varjúkirály
Kácsor Zsolt: Cigány Mózes
Háy János: Mamikám
Csokonai Lili: Tizenhét hattyúkTovább

Váncsa István
Rómát látni

Szauder József: Itália arcai, Kos­suth Kiadó, Budapest, 2019, 260 oldal, 4990 Ft

Szauder professzor nacionáléjának ismertetésére nincs helyem, javaslom elolvasni Barát József Irodalomtudós a kultúrharcban. Sza­uder József 1917-1975 című érdekfeszítő és információkban gazdag munkáját. Itt és most elég annyi, hogy Szauder a legkiválóbb magyar irodalomtörténészek egyike volt, nem mellékesen italianista is, 70-től 75-ig a római egyetem magyar tanszékének megbízott professzora. To­vábbá – ahogy a tárgyalt kötetből kiviláglik – finom tollú, avatott író, igazi stílusművész, bár ez nincs benne a köztudatban. Írónak általában azt tekintjük, aki sztorikat talál ki, mindegy, milyeneket, és azokból novellákat vagy regényeket kerekít. Szauder ezt nem csinálja, ő a vi­lágban és az emberekben mocorgó történetcsírákat meglátja ugyan, meg is mutatja őket, de nem bontja ki, hanem megy tovább. Szereti a virágot, de nem szedi le, hanem ott hagyja a mezőn, ahol szerinte a helye van.Tovább

Domján Edit
Elveszett nemzedékek

Neven Ušumović: A csalogány nyelve. Elbeszélések. Fordította Ladányi István, Sándor Laura illusztrációival. Fórum Kiadó, Újvidék, 2021, 161 oldal, 3175 Ft

Meggyőző ez a prózavilág, és nagyon egységes. Pedig két kötet az alapja: a 2009-es Makovo Zrno, melyet Ušumović vállaltan Csáth Géza-motívumokra írt, és a 2012-es Rajske ptice. Igényes a válogatás is, kimondottan izgalmas, magyar nyelven is felkavaró műveket tartalmaz – ez a szerző és Ladányi István, a fordító közös érdeme. A könyv első felében és a záró szövegben a Vajdaság és Szabadka a helyszín (egyszer Budapest), a második felében inkább Koper és Isztria. A téma is kettős, de nagyon összetartozó: a fiatalok elkeseredett önkeresése és az öregek talajtalanná válása. Együvé tartozásukat az egységes látvány- és hangulatvilág is erősíti. A romos gyárépületek, sáros külterületek sivárságát, az éjszakai tájak homályát csak a groteszk helyzetekben ellenpontozza a tenger képe, a jég hajnali szikrázása a Palicsi-tón, egy tölgyes vagy egy tisztás a kelebiai határsávban.Tovább

Benedek Szabolcs
Regény regény hátán

Kőrössi P. József: Ajuszi. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2022, 280 oldal, 3490 Ft

Ha nincs a járvány, valószínűleg nem születik meg Kőrössi P. József Facebook-posztokból kinőtt új könyve sem (vagy legalábbis nem ilyen formában), amely párhuzamba állítható az előzővel, hiszen az is ugyanúgy önéletrajzi-életrajzi munka volt, mint a mostani. Ám míg a Zsákutca két irányból (2020) elbeszélő-főhőse maga a szerző, addig most az édesanyjára, Ajuszira tevődött át a fókusz, akit a járvány elől a nyolcvanhatodik születésnapján Márkházára menekítettek. (A cserháti településsel kapcsolatban többször is elhangzik Kőrössi kicsit mentegetőző, kicsit büszke, kicsit önironizáló mondata, kvázi szlogenje, miszerint „városi ember vagyok, falun élek”.)Tovább

Szarka Judit
„Fenségest ne keress”

Ketten egy új könyvről – Závada Pál: Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 261 oldal, 4499 Ft

Mintha egy bukottságunkról készült, remek érzékkel megszerkesztett fotóalbumot lapozgathatnánk, miközben az olvasó legalább méltó módon meg szeretné gyászolni a végtelen rettenetére és felszabadító nagyságára, azaz a fenséges reflexiójára való képességének megrontását, megromlását. De erre a szöveg nem ad lehetőséget: fenségest ne keress – holott maga az átírt mű intenciója és műfaja is ezt az illúziót kelti bennünk. Érti az olvasó, hogy éppen arról van szó, hogy minden nagyság eltörött, ezért széttöredezett a mű maga is, de titkon úgy érzi, ezzel egy kicsit olcsón kifizették, amúgy apfelbaumosan átverték, ezer pillanatfelvételben, elbeszélő- és idősíkváltásban pazaroltak el egy káromkodásból katedrális építő nagyszerkezetet.Tovább

Kácsor Zsolt
Idézőjelbe tett világ

Ketten egy új könyvről – Závada Pál: Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 261 oldal, 4499 Ft

A szerző ezt a 7 részből álló szöveget összesen 478 darab (10-11 szótagszámú, 14 soros) strófában írta meg. Az első és az ötödik rész 56-56 strófából áll, az utolsó pedig 89-ből, így először azt hittem, ebben szándékosság rejlik, hiszen '56 és '89 a cselekmény két kitüntetett történelmi időpontja. De ez az egyezés véletlen lehet, hiszen a második, a harmadik, a negyedik és a hatodik rész strófaszámai (87, 70, 63, 57) nem utalnak szimbolikus dátumokra.

A sorok dinamikus lüktetéséből kiderül, hogy Závadának remek ritmusérzéke van, de mivel prózaírónak született, és nem lírikusnak, a saját tehetsége természetét érzésem szerint nem képes felülírni ebben a műben. Mondom, vérbeli prózaíró, akit – a később még említendő – Úr igen erős epikai, nem pedig lírikus tehetséggel áldott meg, holott egy ilyen szöveg (verses regény?) kivételes lírai szóképeket és poétikai megoldásokat követel a szerzőtől. Ebben a tekintetben hiányérzetem van.Tovább

Németh Gábor
A fényíró szabadsága

(Csoszó Gabriella: KIÁLTÁS – Befejezetlen – a FreeDoc archívum képei Rajk László akcionista kommentárjaival. Art Department, megtekinthető 2022. május 8-ig.)

A lelassított figyelem hozadéka az is, hogy ez a másfajta készenlét hajlamossá teszi a metaforikus fogalmazásra. Az esemény elsődleges gagjei helyett a finomabb áthallásokra koncentrál. Egy példa: az eltávolítása előtt fekete zsákba burkolt Nagy Imre-szobrot éppúgy dróttal tekerték körbe, mint a mártírrá vált miniszterelnök kátránypapírba tekert testét a 301-es parcellában. A becsomagolt szobor derekára munkáskesztyűt tűzött valaki. Messze a háttérben, életlenül, ott jelentéktelenkedik egy darabka Steindl Imre millenniumi tortájából.Tovább

Cserhalmi Luca
Enyém a köztér

A szabadtéri alkotások helyzete azonban Magyarországon korántsem olyan felhőtlen, mint az év melegebb időszakának kezdete, így az utcák újjáéledésével egy időben ez a műfaj is kaphat némi figyelmet. A hazai köztereken ritkán találkozhatunk olyan alkotásokkal, amelyek akár hírből ismernék a kortárs művészet közegét. Ennek oka nem abban keresendő, hogy fogytán lenne a szoborállítási kedv, hiszen évente száznál is több szobrot avatnak Magyarországon. A megbízásokat vagy a ritkábban pályázatra beérkezett terveket szokás szerint olyan személyek értékelik, akiknek nincs elég ismeretük és rálátásuk a művészetre ahhoz, hogy kritikailag viszonyuljanak a felállítandó szoborhoz vagy a felkért alkotó teljesítményéhez.Tovább

Wagner István
Dalí–Freud

(Dalí–Freud – Eine Obsession, Orangerie – Unteres Belvedere, Bécs. Megtekinthető május 29-ig.)

Így egyszerűen, csak ez a két húzó név a címe a bécsi Belvedere mostani kiállításának. Igaz, hogy alcímében kiegészítésül még azt is hozzáfűzték: „Egy megszállottság”. A szürrealizmus spanyol-katalán mestere (1904–1989) és a pszichoanalízis osztrák-zsidó atyja (1856–1939) másfél száz tárggyal vendégszerepel az Orangerie falai közt, a festmények, szobrok, fotók, filmek, könyvek, újságok, levelek mellett egyéb dokumentumokkal is. Egyébként az alsó kastély hosszabb bezárás után most nyílt meg újra, generálrenoválva, a látogatók kényelmét, valamint a tökéletes műtárgybiztonságot szolgáló technikák legújabb vívmányaival felszerelve.Tovább

Stőhr Lóránt
Arcadás

(Csuja László – Nemes Anna: Szelíd)

A Szelíd realisztikus mozaikokból építkező elbeszélése végül melodrámai történetté kerekedik és egy teátrálisan felfokozott zárójelenetbe torkollik. Edinát identitáskeresése súlyos választás elé állítja: egészségét, életét kockáztatva kitart élettársa mellett, vagy saját érzelmi-szexuális vágyait követve kitör teste zsarnoki megfegyelmezéséből? Az elbeszélés finom jelzésekkel és súlyos elhallgatásokkal vezeti a nézői fantáziát.Tovább

Ruff Borbála
Törpe a vérzivatarban

(Fodor Sándor: Csipike. Előadja Szatory Dávid. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2021)

Állítható persze, hogy lehet „rossz az, aki rosszra gondol” alapon értelmezni ezt a hangoskönyvet, és csak az hall groteszk „szomorújátékot” a Csipikében, aki a magát az erdő urának kinevező törpe alakjában történelmi párhuzamokat vél felfedezni, de ez a vélemény Fodor eredeti elképzelését kérdőjelezné meg. Ő ugyanarról beszél, mint Örkény, az ember kétarcúságáról és a hatalomról: „…hogy lehessünk hősök és gyilkosok, egy időben, egy helyütt és egy személyben”.Tovább

Herczog Noémi
Budapest–Szabadka

(Kultúrbrigád – Átrium – Kosztolányi Dezső Színház: A trianoni csata – díszelőadás, részekre szakítva, r.: Urbán András, Átrium)

A majdnem performansz- és tegyük hozzá kabarémester (!) Urbán tehát egy jól irányzott döntéssel egymás mellé helyezi a „perifériát” (a Trianon „miatt” perifériává lett) Szabadka legendás, itthon még mindig botrányosan alig ismert „bomba” színészeit és a pesti legendákat. Hölgyeim és Uraim, az Átrium színpadán Szabadka és Budapest, úgyis mint „periféria” és „centrum”. És az első, egészen kiváló felvonásban semmi más nem is történik, mint a színészek civil nevén hívott szereplők froclizása éppen ezzel: saját kisebbségi-többségi helyzetükkel.Tovább

A szerző további cikkeiFáy Miklós
Operán túli sugarak

(Verdi: Simon Boccanegra – Magyar Állami Operaház, április 24.)

Dicsőséges okosok, hát hol vagytok? Nem akarok zöldségre zöldséget válaszolni, de nem mondhatok mást: számomra a heti Domingo, a Simon Boccanegra címszerepe teljesen egyenértékű volt a legelső nagy Domingo-élménnyel, az 1987-es Aidával. Mondhatnám úgy is, hogy kicsit hiányozna az elmúlt harmincöt év, ha ki kellene törölni, csak azért, hogy Domingo a csúcson vonuljon vissza.Tovább

Fuchs Lívia
A tánc világnapjára

Levélírásra főként az Ön közelgő születésnapja inspirált, amikor Jean-George Noverre nevétől hangos Európa. Ez a sokrétű és sok nemzetiségű táncközösség ugyanis évről évre április 29-re időzítette a tánc világnapját. Ilyenkor fontos üzeneteket küldenek szerteszét a tánc szépségéről, hasznáról, pótolhatatlanságáról. Az idei ünneplésre azonban – bár a színházakon túl a tánc és a mozgás öröme az utcákat, parkokat és köztereket is kitölti – árnyékot vet az elmúlt évek világjárványa miatt elmaradt előadások, megtört karrierek, bezárt színházak, feloszlott társulatok emléke, s egy közelben zajló háború, ami sok táncost is arra kényszerít, hogy elhagyja a hazáját. Tovább

I R O D A L O M

Szív Ernő
Pletykaapu

Bántottalak én téged valaha?, kérdezte ordítva a férfi, mire az asszony bólintott, igen, bántottál, a férfi meghökkent, de csak egyszer, egészen pontosan háromszor vertél meg, mondta a nő, harmadjára össze kellett varrni a szájamat, jó, akkor háromszor, de te nem vagy a lányom, igen, illetve nem, valóban nem a lányod vagyok, de a feleséged vagyok, akkor is az voltam, amikor ököllel megütöttél.

Hogy az anyátok megint okoskodik.

Csak szól, mondta az asszony, és leült a csöndesülő lány mellé, átfogta a vállát.

Én megmondtam, szólt neki.

A lány hisztérikusan felcsattant, megmondtad, megmondtad, miért engedted, hogy hozzámenjek?! Miért engedtétek!

Nahát, ez nagyon fáj, sóhajtotta az anya, és ő is ivott egy vodkát. Könyörögtünk, hogy ne tedd.

Puskát nehogy vigyetek!Tovább

Kováts Judit
Túlélők

Egy bőrnyakkendős, egyébként semmi különös, jelentéktelen utasra kiáltotta rá, hogy SS-hóhér. A bőrnyakkendős először csak legyintett, hogy ugyan, mit ki nem talál, de a zörgőcsontú kötötte az ebet a karóhoz, hogy igenis felismeri, és igenis SS-őr volt Auschwitzban!

– De hát mit tetszett keresni a fedélközben? – kérdezzük Juliusszal egyszerre, azonban Lulu néni meg sem hallja, csak mondja, hogy a bőrnyakkendős tovább akart menni, de a zörgőcsontú megragadta a karját, s egyre hangosabban kiabálta, hogy ő az, felismerem!

– Összetéveszt! Ez teljességgel lehetetlen – mentegetőzött kissé idegesen a bőrnyakkendős a körülöttük hirtelenében összeverődött csődület láttán, mire a zörgőcsontú se szó, se beszéd, zakóját lerántva, ingujját feltűrve felmutatta a bal karjára tetovált számsort.

– De kérem! Szívbetegen születtem, nemhogy SS, semmilyen katona nem voltam soha! – dadogta erre rákvörösen a bőrnyakkendős.

– Akkor nincs mitől félnie! Nyugodtan megmutathatja a hónalját! – fordult a zörgőcsontú mintegy támogatást keresve a bámészkodókhoz.

– Ez nem bíróság! Különben is, úriember nem vetkőzik nyilvánosság előtt! – csattant a bőrnyakkendős. Mintha egy színdarab lett volna, amelyből a színészek folyton kiszólnak a közönségnek, olyan volt az egész, de ezzel a műsornak még mindig nem volt vége, az emberek egymással kezdtek vitatkozni; egyesek szerint a németeknek, ha van, ha nincs bűnük, tisztázniuk kell magukat, mert igenis sokáig a háború haszonélvezői voltak, és nem igaz, hogy nem tudtak azokról a szörnyűségekről, amelyek az orruk előtt hosszú éveken át zajlottak. Mások a bőrnyakkendős pártjára álltak, mondván, hogy ha az embernek bárki felszólítására csak úgy le kell vennie az ingét és megmutatnia a hónalját, akkor a szabad világ se különb annál, mint amelyikben a zsidóknak a gatyájukat kellett letolni. Végül az éppen arra járó másodtiszt vetett véget a cirkusznak azzal, hogy ha bárkinek bármilyen be- vagy feljelentenivalója van, azt érkezéskor megteheti az amerikai hatóságoknak, a két férfinak pedig azt tanácsolta, hogy tartsák magukat távol egymástól.Tovább

Fecske Csaba
Kivégzés

Sose volt kutyám, mindig macskáim voltak. Szerettem a dorombolásukat, bundájuk selymes melegét. Pedig a macska hűtlen állat, nem szeret téged, csak hízeleg. Elfordulsz, és máris más lábához dörgölőzik, másnak dorombol. Egy parasztporta nem lehet meg macska nélkül, különben elszemtelenednének az egerek a padláson és a kamrában. Szerettem volna egy olyan kutyát, mint Buksi volt, a szomszédból, akivel játszani lehetett, és ugrándozott örömében, amikor meglátott.Tovább

Ecsédi Orsolya
Drazsé

A kutya pár órája múlhatott ki.

Göndör szőrével és merev lábaival úgy festett, mint egy plüssfigura. Az oldalán feküdt a konyhában, nyitott szemmel fürkészve a semmit. Ez mondjuk pont nem jelentett nagy változást a rigor mortis előtti állapotához képest, szerencsétlen évek óta nem látott a hályog miatt.

– Tekerjük be egy pokrócba szerintem – mondtam Eddinek. – Van egy felesleges pokrócod?

Eddi összekuporodva reszketett a kanapén. Nem vártam tőle, hogy segítsen, de azt sem, hogy áttetsző, szikkadt madárrá töpörödjön ahhoz képest, amikor utoljára láttam, még ha Drazsé meg is halt. Ez egyszerűen nem fért bele a köztünk kialakult megállapodásba, amely kimondja örök érvénnyel, szavak nélkül, hogy Eddi egy oroszlán, akit csodálok, és cserébe ő bánt engem.Tovább

Szilágyi Zsófia Emma
Drága idegenem

Szerettem napszállta után a nemzetközi gyorsvonatok folyosóján járkálni. Ilyenkor teljes volt a csend, mindössze a kerekek monoton, ritmikus zakatolását lehetett hallani. Megvizsgáltam az ablakokat, bepillantottam a mosdókba, van-e szappan, elegendő papír, még a szemetet is felszedtem. Nem az én feladatom volt, de szerettem gondoskodni az utasok kényelméről.

Egy péntek este azonban maradandóbb nyomot hagyott bennem, mint a többi.

Már épp a szokásos sétám végére értem, amikor a folyosó egyik ablakánál megpillantottam a magas, jóvágású urat. Elegáns volt, frissen borotvált arccal, hátrafésült hajjal. Utolsó slukkot szívta cigarettájából. Rögtön felismertem. Azt is tudtam, melyik a hálókocsija. Kissé nyúzottnak tűnt. Kifelé bámult, mintha a tájat nézné, ami meglepett, hiszen a hajnali órákban már csak sötét, összemosódott foltokat lehet látni.Tovább

Benkő Attila
Egyedül a házban

Benkő Attila
Szereplők

Benkő Attila
Kertváros

Benkő Attila
Bögre

László Noémi
Álomtükör

László Noémi
Az őskor hajnala

VÁLTOZÁS A REVOLUTNÁL, MAGYAR ÜGYFELEK IS ÉRINTETTEK

PORTFOLIO / PODCAST
Szerző: PORTFOLIO
2022.04.29.


Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének pénteki adása. A mai adás első részében a Revolut csütörtöki bejelentéséről beszéltünk 
Turzó Ádámmal, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjével, ugyanis július 1-től az összes ügyfél átkerül a litván székhelyű Revolut Bankhoz, még azok is, akik eddig a londoni Revolut Paymentsnél maradtak. A podcastból kiderül, hogy pontosan mit érzékelnek majd ebből az ügyfelek. Az adás második felében Zsoldos Ákost, a Portfolio Makro rovatának elemzőjét kérdeztük arról, hogy az orosz gazdaság meddig bírhatja még az elhúzódó háborút, a vele szembeni szankciókat és ezek következményeit.



NÁCIK KEZÉBE KERÜLHET A NEMZETBIZTONSÁGI BIZOTTSÁG

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2022.04.27.


Minden normális országban az antiszemita, rasszista és fasiszta nézeteket valló, hitlerista ideológiát hirdető náci pártok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, akiket a titkosszolgálatoknak kell megfigyelniük. Valamikor még Magyarországon is voltak olyan titkosszolgálati beszámolók, amelyeknek részét képezték a neonáci, szélsőjobboldali mozgalmak megfigyeléséről szóló információk. Az alkotmányos rend 2010 utáni megdöntését követően a Fidesz szélsőjobboldali pártként vette át a hatalmat, fasiszta államot épített, amelynek “illiberális” (antiliberális, antiszemita) ideológiája van. Magyarországon már nem ellenőrzik a nácikat, Magyarországon hamarosan a nácik vezetik a nemzetbiztonsági bizottságot. Úgy értjük: a Fidesznél is nácibb nácik.

Orbán ugyanis mindig gondoskodott arról, hogy a Fidesztől legyen jobbra egy még szélsőségesebb náci párt, amelynek köszönhetően a Fideszt centrumban levő pártnak mutathatja. A Jobbik is eredetileg a Fidesz kreálmánya volt. Vona Gábor Orbán köpönyegéből és polgári köréből bújt elő, majd a Jobbik önállósította magát és leszakadt a Fidesztől. Vona pártja felbecsülhetetlen károkat okozott a magyar társadalomban. Különösen a cigányellenes gyűlöletet korbácsolta fel, és az ő lelkükön száradnak a romagyilkosságok is. A Jobbik “néppártosodik” ugyan, de a múltjával még nem számolt el, és nem is lehet tudni, hova megy, csak azt, hogy honnan jön.

Miután a Jobbik ellenzéki lett, Orbán felkarolta a Jobbikból kivált ultranácik által alapított “Mi Hazánk” nevű penetráns náci pártot, amelyet bejuttattak a parlamentbe. Vélhetően megengedik nekik, hogy ugyanannyi bizottsági helyet kapjanak, mint az ellenzéki összefogás pártjai, mert azok is egyben indultak, a “Mi Hazánk” is. Elkezdték a nácik osztogatni a bizottsági helyeket, és a régi tradíciónak megfelelően a nemzetbiztonsági bizottság vezetését maguknak követelik. Egyértelműen azért, mert ők tisztában vannak azzal, hogy a nemzetbiztonsági bizottság által felügyelt polgári titkosszolgálatoknak kellene ellenük dolgozniuk. Ezért ők akarják ellenőrizni a titkosszolgálatokat. Mintha Al Capone magának követelné az amerikai rendőrség és az adóhivatal feletti kontrollt.

Magyarország történelmi múltja azonban különösen érzékennyé teszi ezt a kérdést, miután Magyarországon csaknem félmillió zsidót küldtek haláltáborba, mészároltak le a “Mi Hazánk” szellemi elődei. Toroczkai maga is egy olyan bűnöző, akit az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet miatt már többszörösen életfogytiglanra kellett volna ítélni. De a náci bűncselekmények nem számítanak Magyarországon főben járó bűnnek, ellenkezőleg. Szégyen és gyalázat az országra nézve, hogy köpedelem bűnöző nácik a magyar parlamentben lehetnek, és felelős pozíciókat töltenek be. Dúró Dóra a parlament alelnöke lehet, aki nem égeti a könyveket, mint az SA rohamosztagosai, hanem darálja a könyveket. Egyértelműen náci ideológia alapján.

Toroczkai pártja a náci Németországgal is megállja az összehasonlítást, amelyet egy jogállamban be kellene tiltani. Orbán azonban szándékosan támogatja, segíti és futtatja őket, hogy a nácikat a demokratikus jobboldalra uszítsa, és a nácik rombolják a demokratikus ellenzéket. Úgy használja őket, mint az SS a vérebeket. A “Mi Hazánk” parlamenti jelenléte, amelyet a Fidesznek, Orbánnak köszönhet, súlyos támadás a magyarországi zsidóság, cigányság, a melegek, a menekültek, a színesbőrűek és minden kisebbség ellen. Ez a magyar társadalom kisebbségeinek megfélemlítése. De a történelem tanúsága az, hogy Orbánnak tudnia kell, hogy az igazi vérbeli nácik nem tűrik az olyan kódolt nácikat, mint ő, ezért a “Mi Hazánk” is ellene fordul majd egyszer...

„TÖBB TARTALOM, TÖBB BÁTORSÁG” – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG
Szerző: Magyar Hang
2022.04.28.


A TARTALOMBÓL:

– Több tartalom, több bátorság – Az embereket nem Orbán személye érdekli, hanem a megélhetésük – mondja Donáth Anna. Interjú

– Rémálom a Hold utcában – Ellenzéki kampány buktatókkal: a központi stáb még csak nem is beszélhetett közvetlenül a jelöltekkel

– „Nem a 13. havi nyugdíj miatt, ugye, Marikám?” – Rig Lajos kudarcának, Navracsics Tibor diadalának nyomába eredtünk Veszprém 3-as számú választókerületében. Riport

– Mi lesz veled, Péterfy? – A szakma, de vélhetően a kormányzat sem tudja, milyen jövőt szánjon a nagy múltú fővárosi kórháznak, amely a traumatológiai intézet kiválásával sürgősségi ellátás nélkül marad

– Szigorúan titkos, mire fizet tízmilliókat tanácsadóinak Kásler minisztériuma – Vannak köztük bizalmi emberek, zenészek, színészek is. Egyetlen, a megbízottak által készített írásos anyagot sem voltak hajlandók kiadni

– A kamatstop miatt nem fial a megtakarításunk? – Annak a lakáshitelesnek, aki nem akarja megégetni magát, mielőbb fix kamatozásúra kell váltania kölcsönét

– Receptváltást okozhat az étolajhiány – Leveszik a sült krumplit az étlapról. Elkerülhetetlennek tűnik a gabona- és takarmány-, valamint a sertéshúsárak emelkedése

– A medve bajusza – Finnország és Svédország felvételét kérheti a NATO-ba

– Macron győzött, az EU fellélegzett – Franciaország minden eddiginél mélyebb megosztottsága ellenére hazai és európai reformokat ígér az újraválasztott elnök

– Csúfos kudarcot vallott Orbán illiberális szövetségese – Szlovéniában nem sikerült olyan átfogó, az élet valamennyi szférájára kiterjedő rendszert létrehozni, mint Magyarországon

– Harapófogó az oroszok új fegyvere – A háború legvéresebb szakasza következhet Ukrajnában

– Ahol Putyin olyan, akár egy rocksztár – Belgrád belvárosában még mindig népszerűek a Putyin arcképével díszített pólók, a legnagyobb sláger pedig a Z jelű

– Keletről jöttünk, de nyugati nép lettünk – Hóvári János turkológussal, nagykövettel, a Türk Államok Szervezete budapesti képviseletének vezetőjével beszélgettünk

– Kazahsztán a libikókán – Egyelőre mindegyik fél önmérsékletet tanúsít, nem akarja hirtelen nyakon ragadni Tokajev országát

– Billenőpontok – Bődey János képei a Helyzet-Képben

– Az emberminisztériumi dilettantizmus nyomában – Mire fogunk emlékezni a kásleri négy esztendőből oktatási és kulturális téren?

– „Egy felelős kormányfő elismerte volna a tévedését” – A szélenergia, különösen a jelenlegi kiszolgáltatott helyzetben, nemzetstratégiai jelentőségű ügy, Magyarország mégis szinte teljesen lemondott róla – fogalmaz Munkácsy Béla, az ELTE Természettudományi Karának adjunktusa

– Földikutyák a lánctalp alatt – Az orosz támadók által okozott ökológiai károk némelyike valószínűleg visszafordíthatatlan lesz Ukrajnában

– Letális leány utódok – Befejeződött az első terepi kísérlet az Egyesült Államokban, amelyben génmódosított szúnyogokat engedtek ki a szabadba, hogy azok kiirtsák a veszélyes betegségeket is hordozni képes vad szúnyogokat

– Semmi sem örök, a putyinizmus sem – Végel László az orosz invázióról, a kisebbségi magyar irodalomról és arról, hogyan fogadta a kormánymédia felől érkező kritikákat. Interjú

– Kannibálok a Halászbástyán – A sporttörténelmet író Valter Attila célja idén az, hogy szakaszt nyerjen a Giro d’Italián

Publicisztika:
– Puzsér Róbert: L. Simon László az egészségügyre panaszkodik
– Gulyás Balázs: Most aztán retteghet a Fidesz – Maga itt a kultúrhörcsög?
– Lányi András: Ellenzék kerestetik(?)
– Szerető Szabolcs: Biankó csekk – Álláspont
– Nagy Bandó András: Szétesett összefogók
– Rácz Miklós: Lejönni az Olümposzról
– Nagy Attila Tibor: Versengés az Orbán-kormányban – A NER uralma alatt
– Pápay György: Ellenzéki politika egy autoriter rendszerben – Titkos köztársaság
– Szekrényes Miklós: Tisztázás – Pár perc próza
– Fehér Anikó: Anyám, anyám, édesanyám…
– Gazda Albert: Anyám könyve – Beszökött az ősz
– Híd Jenő rajzol: Egy szilárd jellem
– Benedek Szabolcs: A trikós – Az én hangom mélyebb
– Pethő Tibor: Ferbli – Ószleng
– Szerető Szabolcs: Fradi-korszak – Szotyola
– Dévényi István: Az újságírás halála
– Marabu: Soraink

Kritika:
– Orosz könnycsepp –
– Az élet dolgai – Sarah Winman: Csendélet
– Sokszor hallott meglepetések – Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra
– Nem vagyunk kívülállók – Gaëlle Josse: Ellis Island utolsó őre
– Micsoda nő! – Tóth Júlia Éva: Borikönyv – Jelenetek Péterfy Bori életéből
– Mezzékben a világ – Pingrumba

ITT OLVASHATÓ