Szerző: Rezeda
2023.08.06.
Nem a Tisza módján, mint Petőfinél, hogy zúgva meg bőgve törje át a gátat, de izgalom és munka akadt azért. Volt falu, amely főutcáján kajakkal közlekedtek az emberek, máshonnan gólya viszi a fiát módszerrel cipelték ki szügyig gumicsizmában – és vízben – a hős tűzoltók a néniket, házak, játszóterek kerültek víz alá, utakat mosott el a víz. Mindenféle ilyen cuki kurvaságok történtek, amik történni szoktak, ha jön a víz. Az ország más tájairól érkeztek vízügyi szakemberek irányítani a védekezést, rakták a homokzsákokat, egy kaland volt az élet, és lesz még majd ma is. De kormányzati megszólalást ez ügyben nem hallottunk.
Valahogyan nem ér el idáig a tekintet, mert annyi hír volt csak szombaton kormányunk és a víz kapcsolatáról, hogy Grúziában is volt árvíz, akiknek ezért tetemes pénzt ajánlottak. Rólunk azonban itt, a kerítésen belül egy kurva szó nem esett, mintha a világon sem volnánk. Igaz, nem vármegyénk szülötte – mint ahogyan Grúziáé meg igen – a nagy Sztálin, de azért Feri bátyámék is kaphatnának legalább egy aggódó szót, de nem. Elmúltak azok az idők, amikor a mi kedves vezetőnk legalább azt mímelte, hogy érdekli az emberek sorsa, vagy legalább szavazatot akart úgy szerezni, hogy gumicsizmában gátakon fotóztatta magát.
Vagy egyedül vette fel a harcot a márciusi hóval, amikor úgy menekült meg a komplett ország a fagyhaláltól, hogy Pintér elvtárs sms-ére hallgatva átült másik autóba. Ez a tíz évvel ezelőtti tavaszon történt, amikor másnap, a hóvihar elmúltával Orbán atyánk enkezével vezette a páncélozott géperejű kisbuszát, de mostanában már nem mutat be ilyen bravúrokat. Ha belegondolunk, nem is igazán jön ki a Karmelita-Kossuth rádió bűvös körből, maximum Tusványosra fogdmegekkel körülvéve. Innen is látszik, hogy eltávolodott az ő népétől, vagy elfelejtette a hatalom hűvös ormain, hogy ilyen is van neki.
Mozgalmas volt egyébként a 2013-as év, mert alig is múlt el a márciusi nagy havazás, ahol és amikor Pintér elvtárssal tekintették meg a feudumot, máris jött a kora nyári árvíz. Ám még mielőtt rátérnénk arra, hogy akkoriban még érdekelték a kerítésen belüli árvizek a mi egyetlenünket, abba sem árt belegondolnunk, hogy máma már Pintérnek is egészen más gondjai vannak, mint a havak. Pedagógusok, orvosok, védőnők és szoptatós anyák, ma már ő sem tekint meg semmit, nem küld bíztató sms-eket, hogy legalább röhöghessünk egy jót. Egyáltalán, sokkal rosszkedvűbb ez a mi hazánk manapság.
A tíz év előtti nyári árvíz alkalmával viszont az akkor még katasztrófában – és nem migráncsokban – utazó Bakondi volt Orbán megtekintő társa a végeken. Erről a határszemléről is készültek képek és videók dögivel, mert Orbán még az elején volt az istenné válás rögös útjának. És még egyszer mondom, nem győzve hangsúlyozni, hogy fajsúlyosabb történések híján ilyen piszlicsáré dolgoktól – mint hó és víz – remélt népszerűséget és szavazatot a mi egyetlen urunk. Viszont azóta magunkra hagy minket a nagy nyomorúságunkban, és erre azt mondom, hála a jó istennek, csak a kabaré hiányzik, ami akkor még megvolt.
Iderakom a kis jelenetet, amit azon az árvízen – tíz éve – Bakondi és Orbán előadott, hogy megbizonyosodjunk arról, ezek már akkor is hülyék voltak, igaz Rogán sem volt propagandaminiszter, hogy Goebbels módján megfésülje a szereplésüket. Ezért lett olyan lehengerlően emlékezetes, hogy például én azóta sem tudom feledni, és ábrándozva gondolok rá hideg téli éjszakákon, vagy most, amikor a vármegyét készül elmosni a víz, de nem kapunk törődést az elkordonozott Karmelitából. Pedig megnéznék az alább következő jelenet mostani változatát, hogy jobb legyen az iszonyú kedvünk. Íme, utólagos kommentár nélkül:
„- Öblözet – mondja Orbán Viktor
– Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
– Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem, hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi.”
Az élet minden kétséget kizáróan csodaszép.
