FACEBOOKSzerző: PARÁSZKA BORÓKA
2025.02.08.
Van a Direkt36 Orbán-dinasztiáról szóló filmjének egy olyan pillanata, amelyben váratlan módon kétszáz évnyi magyar történelem integet vissza, és szégyeníti meg a történelemhamisító, rongyrázó, dzsentrigőgjétől szédült rezsimet.
Tiborcz István obszesszív szálloda és ingatlanvásárlási rohamai közepette nyitott egy elitklubot, Botaniq Budai Klub néven. Belépés csak nagyon válogatott rendszerbarát vendégeknek, külön felvételi után. Jelige: falakon belül mindent szabad, teljes diszkréció.
A nagyon zárt, nagyon elit klub ajtaján számtalan lakat, védi az ide látogatókat a rezsimparanoia. Egy valakit mégis be tud küldeni a Direkt36 rejtett kamerás felvételeket készíteni: egy huszonéves kajla fiatalt, jól szituált amerikai-magyar leszármazottat. Ránézésre nem hajtja más, mint a hámból való féktelen kirúgási vágy és a dorbézolás, valamint az elvárás, hogy mindezt kezeljék nagyon diszkréten. What happens in Tiborcz-land!
A klub munkatársa gyanakvás nélkül szélesre tárja a kapukat a fiatalnak, és rögtön be is számol neki mindenről, amiről a külvilágnak nem kell tudnia: illegális szerencsejáték folyik odabent, rendszeres buli. A nagyon válogatott vendégek maffiásat , hidegháborúsat játszanak és közben természetesen - vodkát isznak, mi mást?
Miért ilyen közlékenyek Tiborcz emberei az őket lebuktatóval? Mi ez a messziről jött kajla fiatallal szembeni lelkes bizalom? Miért nyílnak ki a zárt kapuk neki?
Mi másért, a mi kis dzsentri világunkban, mint a neve miatt. A fiatalembert, aki előtt a rendszer így leleplezi magát, és akkorát esik pofára, mint a nagykabát - úgy hívják, hogy Bence-Xavier Szechenyi. Széchenyi István leszármazottja.
A rezsim kufárjaiban fel sem merül, hogy az elsíbolt kastélyokkal nem vették meg a magyar arisztokrácia leszármazottjait - hetedíziglen. Hogy az odaérkezőt valójában nem a rongyrázás, nem a rangkórság viszi Tiborcz klubjába az útját, hanem a szakma. Bence Xavier Szechenyi ugyanis fiatal újságíró. Az egyre kiválóbb huszon-harmincéves kollégákat felvonultató újgeneráció tagja.
Szép ez a momentum, már csak ezért is érdemes megnézni a filmet. A cserbenhagyott, elárult magyar reformkor megrázta magát egy pillanatra, és az öreg Széchenyi szelleme egy elegáns mozdulat erejéig beint a rezsimnek.
Ez az ország, valamikor a magánvagyonok közvagyonná tételével kezdett el talpra állni. Most a közvagyonok magánosításával rántja a rendszer a mocsárba.
A NER-ben most már generációk nőttek fel úgy, hogy el kell elmesélni a valamikori székház mutyit (György Péter legendás tetemrehívásával), mint egy nagyon távoli, ködös legendát. Az Elios ügy a Varjúdombi mesék szintjén kíván új történetmondót. Újságírók, lapok mentek tönkre az elmúlt évtizedekben. A társadalmi felejtés becsontosodott, megjegecesedett.
Ha nincs például a HVG filmje Hatvanpusztáról, én magam sem fogom fel, miféle megalomániával állunk szembe.
Ha nincs ez a Dinasztia-film, és az ehhez hasonló oktató-anyagok valószínűleg nemzedékek nem értik, hogyan jutottunk ebbe a baromi egyszerű és baromi sötét helyzetbe.
Na de, jó hír a katasztrófák között, hogy a legkilátástalanabb pillanatban felbukkannak a kajla, ártatlanul mosolygó újoncok, és felteszik a legpontosabb kérdéseket, amelyeket fel kell tenniük. Sok gazemberséget elkövetettek a rendszerváltó évtizedek generációi a saját gyerekeik és unokáik ellen. De - quod erat demonstrandum - eljön az elszámoltatás pillanata.
