2016. szeptember 23., péntek

MEDDIG TART A KEGYETLEN ÁMOKFUTÁS?

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Deák Péter
2016.09.22.


Ha a Kádár-korszak alatt jogot végzett, majd Soros támogatásával Oxfordban rövid időt töltött vezetőnknek parányi érzéke, vagy ismerete lenne a mai nemzetközi világról, a globalizációról, akkor ódzkodott volna néhány hónapja a halálbüntetés visszaállításának lehetőségéről beszélni, felvetni az áram bevezetését a drótkerítésbe, és tudomásul venni a „tűzparancs” gondolatát. Ezután talán majd a vegyi fegyver, mérges gáz jöhet szóba a határzónában?
 
Ami „kampány” címén a kormány, a bértollnokok, egyes irányított médiumok, plakátok, írások és felelősnek hihető kormányzati személyek részéről a migrációval kapcsolatban folyik, az szinte határvonalán van a neonáci, rasszista, agresszív és embertelen ámokfutásnak.
 
A honvédelmi miniszter beszédében hazaárulóként titulálja azokat a védelemre felesküdött katonákat, akik saját álláspontjuk szerint, tehát nem nemmel szavaznak. Nógrádi nevű, minősíthetetlen jellemű, szakmailag általában leminősített szakmitugrász már tűzparancsra szólítja fel a magyar erőszakszervezeteket egy szakmai fórumon. Ezután már csak Gömbös, Szálasi dumája várat magára, ugyanis a menekültgyűlölet, minden formában rasszizmust jelent – a hozzáfűzött hazug állítások ellenére. Ezért ezzel a jelenséggel elméleti szinten, elemző módon foglalkozni már nem is lehet – bár ez megtörtént a ’90-es évek óta számos hazai és nemzetközi tanulmányban. Néhány gondolatot – amennyiben még az indulataim képessé tesznek rá – megkísérlek közzétenni.
 
Emberek, csoportok, népek, törzsek, nemzetek folyamatos mozgása együtt jár a földgolyó történetével. Amikor az ősember talán több helyen is megjelent, amikor a „majom leszállt a fáról, és emberré fejődött” elkezdődött a Föld benépesülése. Üres lenne a globuszunk, ha ez a folyamat nem kezdődik és állandósul. Folyamatosan megszűntek a lakatlan körzetek, de a természet változása, a demográfiai gondok, az emberi fejlődés eltérő etnikai jellemzői újabb átcsoportosulásokhoz vezettek. Mindehhez számos esetben járultak hatalmi, terjeszkedési tényezők., gazdasági problémák, helyi konfliktusok. Hazai példaként a legjellemzőbb, hogy magunk is hosszú népvándorlással kerültünk ide, sajnos kiszorítva egyes itt élő népeket. Az agresszív tatár, oszmán terjeszkedés mellett, folyamatosan jöttek a kunok, besenyők, a jászok. És elődeink is részt vettek a kalandozásokban nyugat felé.
 
És hogy jött létre a mai Amerika? Nem hiszem, hogy ezt részletezni kellene. A mai nyelvi, etnikai részarányok ezt bizonyítják. De ugyanoda volt erőszakos betelepítés is, a déli államokba tömegesen szállították a fekete bőrű rabszolgákat, akiknek később nem csak az integrációjuk, de az asszimilációjuk is megtörtént, etalont mutatva a világnak az emberi jogokból.
 
A XX. század egyik jellemző menekülthulláma volt az Allende kormány megdöntése után a stadionba zsúfolt és kínzott chileiek tömeges áramlása Európába, kiemelten Hollandiába. Nem tűzparancs, hanem befogadás és szociális segélyezés volt a jellemző. ’56 után a magyarok tízezreire is tűzparancsot kellett volna kiadni? Vagy a mai, csaknem 400 ezer nyugaton dolgozót a Nyugat helyében gyűjtőtáborba helyezte volna a mai kormányunk?
 

AKI AZ ABORTUSZ MELLETT DÖNT, NEM HECCBŐL TESZI

24.HU - POSZT ITT
Szerző: Karafiáth Orsolya
2016.09.22.


Most, mikor e sorokat írom, még nem tudom, vezetett-e valahová a Fekete Tüntetés, hogy a lengyel parlament elfogadta-e végül a szégyenteljes, új abortusztörvényét. Nem kell ahhoz mélyen vallásos embernek lennünk, hogy azt gondoljuk, az abortusz borzalmas dolog. A nőt megkínozza mind testileg, mind lelkileg (úgy főképp, ismerek olyan nőt, aki harminc év távlatából is mindig sírva fakad, ha eszébe jut, elvette születendő gyermeke életét).

Aki az abortusz mellett dönt, a legritkább esetben teszi jókedvéből, csak úgy heccből, egyáltalán: csak úgy. Oka van a döntésének. Általában súlyos oka.

Nem feltétlenül azért dönt így a nő, mert erőszak áldozata lett, vagy mert a baba vagy az ő élete veszélyben lenne (az új lengyel törvénytervezet alapján ekkor sem lehetne abortuszt végrehajtani), hanem azért, mert nem fér bele az életébe (még) egy gyermek. Vagy nem akkor. És bár én is szörnyű dolognak, és csak a végső esetben választandónak tartom a terhességmegszakítást, azt mondom: a nőnek joga van ezt a döntést meghoznia, pusztán azért, mertaz ő testéről, az ő életéről van szó, ebbe nem szólhat bele sem egyház, sem állam.
Mindezzel együtt azzal egyetértek, hogy az orvosok etikai okokra hivatkozva ne hajtsanak végre magzatelhajtást, ha így érzik, de csak és kizárólag abban az esetben, ha minden intézmény gondoskodik arról, hogy az abortuszt kérő nőn a műtétet helyben és a szükséges időben egy másik orvos végrehajtja.

Kis kanyar: amikor régebben már egyszer írtam a kérdésről, csak úgy ömlöttek a postaládámba a gyűlölködő levelek. Hogy gondoljak bele, „bizonyos honfitársaim” a védekezés helyett használják az abortuszt. Hogy úgy mennek a klinikára, mint ahogy más a tablettát szedi, tehát betiltani, betiltani. Ugyanezek a kedves aggódók más fórumokon odáig mennek, hogy bár fogy a magyar, csak „ezek” szülnek, mert „ezek” szaporodnak, mint a nyulak. Hol itt a következetesség? Bizonyos embereknek tiltsuk, bizonyos embereknek egyenesen tegyük kötelezővé az abortuszt? Vagy egyenesen vezessük be a kémiai kasztrációt? Vagy mi?! Fogadjuk el, hogy ember és ember nem egyenlő? És igenis gondos védekezés mellett is teherbe lehet esni, mert nincs száz százalékos módszer. És sajnos a megelőzési módszerek szerintem túl drágák – nem mindenki által hozzáférhetőek. Azt mondják a nálunk szigorítás pártiak, hogy fektessünk sokkal több energiát a megelőzésbe. Igen, fektessünk! De akkor könyörgöm, ne legyen olyan drága a háromdarabos óvszer. Vagy szociális igazolással hozzá lehessen jutni kedvezőbb áron. A tabletta meg nagyon macerás, ráadásul nem is veszélytelen, megértem, aki ódzkodik tőle.

Most minden a lengyel teljes szigorítástól, azaz a teljes tilalomtól hangos. Nézzük, a politikai haszonszerzésen kívül mégis, mire lenne ez jó? Ez amúgy nem csupán egy olyan országban nagy kérdés, ahol eddig is a lehető legszigorúbban szabályozták a magzatelhajtás feltételeit. Sok helyütt, ahol írnak a dologról, megjegyzik, hogy az intézkedés még arra sem lenne jó, hogy demográfiai növekedést érjenek el, csak a művi megszakítások számát növelnék. Persze, furcsa így ezt olvasni, mert mintha azt sugallnák ezzel, hogy ha demográfiai növekedést legalább elérnék, akkor már talán rendben lenne az ügy. Holott nem, nincs az az indok, nincs az a közjó-vízió, ami megengedné, hogy így gondolkozzunk.

Ha nőne a népesség, akkor igenis bólintsunk rá a jó eséllyel boldogtalan anyákra, boldogtalan gyerekekre, arra, hogy a több nemzettárs reményében dönthetünk az egyén sorsáról?

A lengyel szigorítás ügye nem új keletű történet, a nagy viták egészen a rendszerváltozás környékéig nyúlnak vissza. Az 1956-os abortusztörvény még kicsit megengedőbb: orvosi, kriminalisztikai és szociális okokból engedélyezték a terhesség-megszakítást. Ez volt érvényben a lengyel Orvosi Etikai Kódex 1992. május 3-i érvénybelépéséig, amely az eddigieket gyakorlatilag eltörölte. Három éven tartó társadalmi vita lett a dologból, az ügy természetesen a politika gumicsontja lett. A szigorítással már korábban – 1988-ban és 1989-ben is próbálkoztak, már akkor is börtönbüntetéssel fenyegetve mind az orvosokat, mind a nőket. A tüntetések és viták alapján már ekkor világos lett, hogy az alapvetően katolikus lengyelek elég liberálisak az abortusz kérdésében. (Az Orvosi Etikai Kódex elfogadásakor az orvosok mindössze hét százaléka szavazott a teljes tilalom mellett.)...


ITT OLVASHATÓ

HÁT KI A BÚVALCSESZETT JÓ ÉLET EZ A LELKI NYOMORÉK, AKI AZT HISZI, HOGY SZEMÉLYESEN Ő A JÓISTEN?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.09.22.


Drága testvéreim a NER-ben és azon kívül! Sokszor hallottam már különféle futóbolondoktól, hogy a magyarok a Szíriuszról jöttek, de képtelen voltam komolyan venni. Most mégis úgy érzem, hogy valaki – vagy én, vagy Orbán Viktor méltóságostekintetes úr – egy másik bolygóról csöppent ebbe a pörköltszaftos, óriásplakátokkal ékes kicsiny honba.

A vezér interjút adott. Mindenki nyugodjon meg, nem élő interjút és főleg nem újságíróknak, hanem az egykori Origó romjaiból összebarkácsolt fosadéknak nyilatkozott. Irgalmatlan hosszú monológ, én végigolvastam és majd biztosan sort kerítek még a folytatásra – ha én nem, valaki biztosan a szerkesztőségből – mert nekem az első mondatoktól leszakadt a pofám, a vérnyomásom kilőtt az univerzumba, az agyvizem felforrt. Jegyezzük meg, őrizzük meg az utókor számára is ezt a néhány mondatot. Látlelet ez, egy sikertelen focistából lett karrierista, egyben egy beteg ország látlelete.

A kérdés, pontosabban annak egy mondata:  „Milyen lépéseket tervez tenni a népszavazás másnapján, október 3-án?”

És íme a válasz. Figyelem!
Ha el akartam volna mondani, hogy a népszavazás után mit kell tenni, akkor elmondtam volna. Azért nem mondtam el, mert nem akartam. Azért nem akartam, mert idő előtti lenne, ugyanis a népszavazás eredménye határozza meg, hogy milyen irányban indulunk tovább. Most nem a népszavazás utáni időszakról kell gondolkodnunk, hanem – ahogy az amerikaiak mondják: first thing first – az első dolog először: legyen meg a népszavazás.
Na kérem, sorstársaim a kiterjesztett diliházban! Azt mondja ez a pocakos kis fickó, hogy szarik a fejünkre és kuss legyen. Ő, Alcsúti-Felcsúti Vitéz Orbán Viktor, Magyarország tulajdonosa, a magyarok mindenható ura kikéri magának, hogy őt elszámoltassák arról, mit akar csinálni a saját tulajdonával. Mármint velünk és az országgal...

ITT OLVASHATÓ

KÍSÉRTETEK

HUPPA BLOG
Szerző: Konok Péter
2016.09.22.


...Kötvényvásárlással 18 ezer, nem tévedés: 18 ezer ember szerzett letelepedési vagy tartózkodási engedélyt Magyarországon 2013 óta. (Értjük, ugye? Ez nem az elmútnyócév kormányában, hanem az elmúthatévében történt!)

„Csupán az összehasonlítás kedvéért: ugyanebben az időszakban 1600-an kaptak oltalmazotti vagy menekültstátuszt a magyar hatóságoktól. Csak az idén 3354, egyenként 50 ezer eurós névértékű államkötvényt jegyeztek a külföldiek. A teljes állomány értéke 2013 óta meghaladja az 1,1 milliárd eurót. Az összeg után járó közvetítői jutalékért már érdemes lehajolni. De nem mindenki teheti meg, csak a kiválasztottak.” – írja bevezetőjében a HVG.

Van az a kör – Habony, Rogán, és persze nyilván a mindent látó szem, a miniszterelnök, Orbán Viktor – aki már most húzza a hasznát ennek a biznisznek. No és persze a közvetítő irodák: egytől egyig offshore cégek, esküdt ellenségei az elmútnyócév kormánya ellenzékének, a Fidesznek, és kreatúrái az elmúthatév kormányának, a Fidesznek.

Mármost ezért, a jól ismert tényért nem fog az ember hosszú cikkeket olvasgatni, ezt a magam részéről garantálhatom. Eddig sem verte ki a biztosítékot senki emberfiánál, és még egy jó darabig valószínűleg nem is fogja. Nem verte ki a 3000 milliárdos MANYUP vagyon sem.

Ámde hogy jönnek ide a kísértetek?

Elnézést kérek, ha egy kicsiny matekkal fárasztom itt a népeket. Egy egyszerű szorzással megállapíthatjuk, hogy az említett 1,1 milliárd euró nem kevesebb, sőt inkább szűken számolva több, mint 330 milliárd (330 000 000 000) magyar forintnak felel meg, ami a 2014. Évi GDP (32 179 666 millió forint) 1 százezred része.

Nem kis összeg. Közel nyolcszor annyi stadiont lehet belőle felépíteni a meglévőkön túl, mint amennyibe az összes eddigi került. Vagy 87 darab felcsúti Pancso Arénát. De nem fognak. Erre a pénzre, pontosabban a visszafizetésére Magyarország (hol van már a Magyar Köztársaság?!) kormánya (nyugodtan érthetjük így: Orbán Viktor) vállalt garanciát.

Itt jön a remek csavar. Az első visszafizetések 2018-ban, a választások évében válnak esedékessé. Az offshore cégek pedig átkerülnek majd Kaya Ibrahim és Joszip Tot kezébe, a magyar állam meg fizet mint a katonatiszt. Ha Kaya és Joszip elpatkolt volna időközben, majd lopnak más útleveleket.

Nem hinném, hogy azok az országok, ahol ezek a cégek bejegyzésre kerültek, a kisujjukat is mozdítanák annak kiderítésére, hogy hová tűntek el a magyar milliárdok. Mi meg úgyis tudjuk. Tudni fogjuk.

Mint ahogyan azt is tudjuk, hogy ez egy következmények nélküli ország, ahol csak a legfőbb ügyész következetes...


ITT OLVASHATÓ

MERT MINDEN TOLCSY KÖRÜL VAN EGY VAJDA ZITA, AKI KÖNYÖKÖL, TAPOS ÉS AKINEK FENNTARTJÁK EZEKET A FONTOS SZÉKEKET

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző. H. Andrea
2016.09.22.


Úgy néz ki a dolog, hogy Matolcsy Györgynek (a továbbiakban itt is Tolcsy bácsi) nem sikerült elhasalnia azon a rengeteg disznóságon, ami személyéhez kapcsolódik, hát hiszen – mint tudjuk – égnek és földnek kellene összecsúsznia, hogy az ő kezét elengedje a miniszterelnök.

A devizahitelesek nyomorán nyerészkedő, a közvagyon fölött magánvagyonként diszponáló, népes famíliáját a közösből zabáltató, kastélyokat-műkincseket felfoghatatlan indokokra hivatkozva harácsoló, a saját magáról írt könyvet is a hülyemagyarok pénzéből finanszírozó jegybankelnök ámokfutásának csúcsa azonban mégiscsak Vajda Zita szerető, a valakivel való összetartozás másik fele.

Tolcsy bácsi rettegve menekült el a minap a kérdés elől, miszerint hányadán áll ő ezzel a jegybanki alapítványoknál több pozícióban egyszerre foglalkoztatott, pénzmaggal bőkezűen honorált nőcskével. Aztán az MNB adott ki sértett közleményt, hogy meg sem kérdezték a 32 éves áldozatot, csak megpróbálták politikailag megtámadni és lejáratni.

Ezt követően jelent meg a Figyelőben egy interjú, amelyben Vajda Zitának alkalma nyílt elmagyaráznia a bizonyítványát. Mint mondta, azért vállalta az interjút, mert szeretne kiállni magáért, és meggyőződése, hogy szükség van magasan képzett Ázsia-kutatókra. Jajó.

Az ömlengés annyira tökéletesre sikerült, hogy úgy gondoltam, indokolt volna a Vajda Zita-jelenség végére kitenni a pontot néhány bennszakadt észrevétellel. Olyan szinten elképesztő, amiről-ahogyan ez a nő beszél, hogy érdemes tágabb kontextusba helyezni őt magát is, meg Tolcsyt is, meg ezt az egész erkölcsileg rothadó bagázst. Hátha ez kézzelfoghatóbb a hívők számára is, mint a körvonalazódó választási csalás, a demokrácia hulláján való ugrálás, vagy a zsugorodó emberi szabadság.

Tolcsy bácsi barátnője egyrészt beledörgölte az orcánkba, hogy nem bujkálnak szerelmével, hanem felvállalják a dolgot. A Figyelő viszont nem vállalta be annak kiderítését, hogy mikor kezdődött a románc, és arra sem kérdeztek rá, hogy vajon Zitus nem tartja aggályosnak milliós fizetést felvenni közpénzből úgy, hogy mindeközben a jegybankelnök ágybetéteként funkcionál.

Nem baj, ehhez képest kellően kiábrándító volt szembesülni azzal, hogy a nőcskének meggyőződése, aminek hangot is ad: csak
azért került a támadások kereszttüzébe, mert nő, pedig valójában szakmai tudásának köszönhetően lett a jegybank egyik legjobban fizetett, havi nettó egymillió forint felett kereső alkalmazottja...

ITT OLVASHATÓ

HOGYAN KÖLTÖZTÜNK ÍRORSZÁGBA?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Gábor
2016.09.22.


„A motivációkba nem mennék bele mélyen. Legyen elég annyi, hogy 49 évesek vagyunk, a gyerekek kirepültek, az országból elegünk lett. 2014 májusában jutottam el addig, hogy menni kell, egy évet adtam magamnak erre, kettő lett belőle.

Részben lustaságból, illetve azért, mert Pesten jó állásom, fizetésem volt, semmi nem kényszerített, hogy siessek, másrészt azért, mert nem akartam bizonytalanba elindulni, csak úgy, hogy már megfelelő állásba tudok jönni.

Tudom, hogy ez nagy luxus, sokaknak elérhetetlen helyzet, de szakmámból adódóan megtehetem. Ezzel együtt megírom a tapasztalatainkat, hátha valakinek jól jön.

Április vége óta vagyunk itt, szóval még frissek a beilleszkedési tapasztalatok, tán be sem fejeződtek teljesen. Az is nagyon könnyen meglehet, hogy számos dologban tévedek, vagy rosszul döntöttünk. Amiket elmondok nem általános igazságok, csak szubjektív tapasztalatok.

Az álláskeresés tehát majdnem két évig tartott, erősen ingadozó intenzitással. Volt, hogy hónapokig rá se néztem. Végül összesen kb. 50 helyre küldtem életrajzot, 5 helyre volt telefonos interjúm, egyre személyes, ott dolgozom most.

Ha most kezdenék hozzá, egy dolgot csinálnék másképp. A legvége felé jutott eszembe, hogy vélhetőleg a magyar telefonszámom miatt rengeteg helyen a legelső szűrőn kiesek.

Már az állásközvetítő is félredob, és azokat keresi, akiknek helyi telefonszáma van. Angliában élő GIFF-GAFF telefonnal rendelkezőtől kértem, hogy kérjen egy új kártyát és küldje el.

Ezért, hogy engem megszerzett ügyfélnek ő is kapott valami jóváírást, én meg egy frankó +44 kezdetű telefonszámot. Prepaid és nem túl drága, tehát nem egy nagy befektetés, de szerintem sokat segíthet. Nekem végül nem segített, mert túl későn jutott eszembe. Meg különben is Dublin lett belőle, nem Anglia..."
 

A MIGRÁNSOK MÁR A SZAVAZÓKÖRÖKBEN VANNAK

MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.09.22.


Engem meggyőztek a kormány érvei, hogy október 2-án menjek el szavazni. Észérvekkel rám mindig lehet hatni, így aztán egészen közel álltam ahhoz, hogy úgy döntsek: egye a fene, elmegyek szavazni! Érvényesen ráadásul, ahogyan az egy rendes magyar embertől elvárható.

Ám az utolsó előtti pillanatban mégis meggondoltam magam.

Bevallom, férfiasan, megijedtem. Mert mi van, ha a szavazókörben migránsok várnak rám? Ezek ugyanis már mindenhol ott vannak, és ahol megjelennek, ott bármire képesek.

Pálffy Károly, Bicske fideszes polgármestere például a Migránshelyzet női szemmel (sic!) című konferencián osztott meg egy vérfagyasztó tapasztalatot. „Az utcán, ahogy járunk, ezek az emberek egyszer csak mögénk érkeznek. Sokkal nagyobb lendülettel közlekednek, mint mi... ...Amikor egy ilyen csoport utolér Bicskén egy sétáló párt, mindenki megijed. És szerintem bármelyikünk, ha hirtelen körbeveszi őket 15-20 ember. És abban a pillanatban, amikor utolérték őket, a lendületet nem viszik tovább, hanem átveszik azt a lendületet, amivel mi sétálunk az utcán."

Ilyenek ezek. Másképp sétálnak, mint a magyarok. Ebben rejlik az erejük, mert tudják, hogy bennünket csak így, a másképpen járással lehet legyőzni. Térdre kényszeríteni, ha úgy tetszik.

De abból nem esznek...


ITT OLVASHATÓ

2016. szeptember 22., csütörtök

ÚJABB MUTYIK A LÁTHATÁRON - A FIDESZ ÚGY SZÓRJA A KÖZPÉNZT, MINTHA NEM LENNE HOLNAP

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Caius Scaevola
2016.09.22.
 
 
Alig telt el a nyár, máris esnek ki a legújabb csontvázak a szekrényből a Fidesz költekezéseiről. Többek között kiderült, hogy már azelőtt elégették a gyűlöletkampányra szánt 3,1 milliárdot Rogán haverjának cégeinél, hogy az törvényesen megengedett lett volna. Sebaj, hiszen oktatásra és egészségügyre gyűlöletkampányra mindig van pénz, Orbánék meg is dobták a büdzsét még 800 millióval.
 
 
A menekültellenes kampány felpörgésével párhuzamosan jubileumot is ünnepelt az Orbán-kormány, mégpedig a tízezredik gazdag migráns betelepítésének jubileumát. Családokkal együtt ugyanis ennyien vásároltak eddig letelepedési államkötvényt, amivel persze mindenki jól jár Orbánék környezetében, csak a magyar állam nem. Közben pedig már csaknem tízszer annyi bevándorló jött miattuk, mint amennyi miatt az egész népszavazást tartják. 
 
De Matolcsy sem tétlenkedett az elmúlt időszakban: mostanra nem csak rokonaival szórta tele az MNB-s alapítványokat, de új barátnőre cserélte le feleségét is. Az új státusszal pedig felelősség is jár a volt fitneszoktató barátnőnek: Matolcsy jegybankjában ugyanis az asszisztensi munkáért 1,7 millió forintot osztanak, de persze csak akkor, ha mellette a szabadidejének egy részét is „beáldozza” az illető.
 
Csaknem 4 milliárd közpénzt égettek el a gyűlöletkampányra - persze baráti cégekkel
Bár a médiatörvény és a választási eljárási törvény értelmében  is tilos politikai reklámot közzétenni kampányidőszakon kívül, főleg az olimpia alatt tapasztalhattuk, hogy mennyire felpörgött a kormányzati propaganda. Nem csoda hát, hogy a kvótakampányra félretett, valójában csak augusztus végétől költhető 3,1 milliárdnyi közpénzt már augusztus 10-re eltapsolta Rogán Antal és propagandacsapata...
 

LÁZÁR HAZUDIK

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2016.09.22.


Olvasom, hogy Orbán Után az Első micsoda sikeres lakossági fórumokat tart. Az ember, akinek akkora vízfeje van, hogy nem muslicák, hanem sirályok repkedik körbe nem hazudtolja meg önmagát, és vidáman füllent játszóteret sorozatban meggyalázó migráncsoktól a cigányok integrációjáig bármiről. Mert az van, tecciktunni drága kedveslakosság, hogy a cigányokat sem tudjuk integrálni már vagy haccáz éve,  így nem kell ide még egy népcsoport akiket majd nem tudunk integrálni a következő hatszázban. 

Ezt így kirakta az asztalra pislogás nélkül, mondjuk attól nem kell félnie, hogy egy Farkas Flórián vagy más cigány vezető elküldi a picsába érte. 

Mert őket, a cigányság vezetőit maradéktalanul sikerült integrálni a nerbe. Flóri belesimul a támogatásokkal csencselő narancsos Voldemortok lassan arctalan tömegébe, a Híd a munkába program ugyan szaros gatya lett, de lárifári, a szavazatvesztés lehetősége ijesztőbb, mint, hogy másfél milliárdot majd vissza kell tolni az Uniónak...

ITT OLVASHATÓ

SOK HŰHÓ SEMMIÉRT

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.09.22.


A hazai politika színpadán Shakespeare komédiájának magyar változatát játsszák. Ebben is van szerelem, igaz, csak a hatalom szeretetéről van szó, megtalálható cselszövés, ami főként a politikai pártok által az ellenérdekelt pártok iránt irányul és fellelhető a manipuláció is, ami minden szereplő által mindenki ellen irányul. A szereplői pedig azok a magyar választók, akiket egyáltalán még érdekel a politikai színjáték hazai változata. A komédia külső szemlélőinek, pontosabban elszenvedőinek azonban az egész világ tekinthető, akik ismerik a kis Magyarországot, és annyi jelentőséget is tulajdonítanak annak, hogy arról akár egy apró hírt közöljenek.

A színmű szerzője Orbán Viktor, Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, a témája pedig elvileg a migránsok bevándorlásának kérdése, valójában azonban az, hogy mennyire sikerül átvernie a magyar választókat és hány százalékukat állíthat az oldalára egy abszolút értelmetlen és hazug népszavazás során. A komédiában az alapleosztás szerint a jó oldalt a Fidesz képviseli, a rossz oldalt pedig a Jobbik nélküli ellenzék. De azt, hogy most kik képviselik a jó fiúkat, illetve kik a rossz fiúk, igazából nem lehet tudni, hiszen minden attól függ, hogy melyik párt hívője az egyén. A Fidesz szerint ugyanis a migránsok annyira elözönlik majd Európát, hogy annak keresztény alapjait fogja megkérdőjelezni. Ezt pedig úgy állítják be, hogy most már itt a világvége, és ha nem támogatják a dicsőséges Fideszt és természetesen kiváló uralkodónkat, Orbán Viktort, akkor Európa a keresztény jellegét el fogja veszíteni és az iszlám vallás, illetve a saria jogrendje fog uralkodóvá válni. Ezzel szemben az ellenzék egy része úgy véli, hogy kifejezetten hasznos a migránsok megjelenése és minél többet be kell fogadnia Európának, hiszen ezzel kinyilváníthatjuk keresztény humanitásunkat és megszüntethetjük a már-már kezelhetetlen munkaerő hiányt. Ez a komédia alapkonfliktusa és ez szolgál alapul arra nézve, hogy a Fidesz a népszavazás során arra buzdítja a hívőit, hogy nemmel szavazzanak, míg az ellenzék java része a népszavazástól való távolmaradásra hívja fel a hívőinek figyelmét.

Azt persze kevesen veszik észre, hogy ez az alapkonfliktus csupán műprobléma, és csupán azt a célt szolgálja, hogy a hatalom és az ellenzék ismét összemérje a politikai erejét, míg végül mindkét fél szerintük győztesen kerüljön ki ebből a csatából. Sem a kormánynak, sem pedig az ellenzék többségének nincs abszolút igazsága, hiszen a helyes megoldás valahol középütt van és a népszavazással egyik probléma sem oldható meg. Nézzük csak meg a Fidesz állítását, amivel valójában a magyarság genocídiumát jövendöli meg. Az kétségtelen, hogy ha nem keresztény vallású migránsokat fogadunk, akkor felhígulhat Európa keresztény jellege, de ez nem jelentheti egyúttal a teljes megsemmisülését is. A nagy kérdés az, hogy mennyit fogadunk be a migránsok közül, hiszen ez mutathatná meg azt, hogy a keresztény kultúrát milyen mértékben elegyítjük nem keresztény alapú vallással. Erre a kérdésre ma azonban szerintem senki sem tud jó választ adni, tehát a totális elutasítás mindenképpen rossz útra vezet. De itt nem csupán a keresztény kultúráról van szó, sőt, nem elsősorban erről, hanem az EU jogrendjének megőrzési lehetőségéről. Vagyis arról a képességünkről, hogy tudunk-e olyan jogbiztonságot teremteni, ami lehetővé teszi majd a mai Uniós jogrend kivitelezhetőségét és uralkodóvá tételét. Ez pedig nem elsősorban vallási, illetve tágabb értelemben vett kulturális kérdés, hanem hatalomtechnikai kérdés. Ha ugyanis az Unió legfelsőbb vezetői képesekké válnak a kialakult migránsügy kezelésére nem csupán politikai szinten, hanem közrendvédelmi szempontból is, akkor jól limitált létszámmal igenis lehet és célszerű befogadni migránsokat. Még olyan áron is, hogy az ma minden Uniós tagország számára anyagi nehézséget okozhat
...

ITT OLVASHATÓ

A JÓ ANYÁMAT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.09.22.


Van nekem itt egy haverom a drágalátos cibertérben, aki egy fiksz olvasó, végül is. Mindig elküld a picsába, valamint a jó édesanyámat illeti kelletlen szókkal, aki szegény már régen nagyon halott, őszerinte meg egy ótvaros kurva. Ilyeneket írdogál nekem ő, és ráismertet a világra, amelyben leledzeni adatott nékem, elképesztő örömöket szerezve magamnak.


Így élünk mi mostan Orbániában, ezt sikerült összehozni nagy nehézségek közepette. Nem ragozom én ezt, mert albérletben lakok, és kurvára nehézkes elérni a rohadtul szeretlek téged opciót, mármint Orbániát. Ez az, ami nem megy. Itt volt nekem este a Józsi az ő összes bájával. Nem részletezem. Ő bele van derülve Kádár Jánosba. Hogy attól igen szar az élete, és éppen most.

És ezért vagyok én neki kommunista. Ha nem sikerült eddig kiderülnie, most fölfödöm, hogy min jár az agyam. Szeretném valahogyan kideríteni, hogy mért vagyok én komcsi, és mért kurva az anyám az ő összkomfortos urnájában, porilag. Ez egy nagy föladat, mindennek utána járni...

ITT OLVASHATÓ

AMIKOR A MAGYAR MIGRÁNSOK ELVESZIK AZ ANGOLOK MUNKÁJÁT ÉS NEM KÉPESEK BEILLESZKEDNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.09.22.


Végre sikerült Orbán Viktornak egy olyan támogatót találnia, aki nem egy diktatórikus országból szabadul rá a világra, hanem az Egyesült Királyságban él és éppen Budapesten tartózkodik. A Mandiner készített interjút Sir Roger Scruton, brit konzervatív filozófussal.

Scruton – az interjú szerint – két dolognak örül. Az egyik, hogy hamarosan ismét vadászhat rókára Angliában, a másik örömforrás pedig a Brexit. A rókavadászat nem annyira hozta lázba az interjút készítő Stumpf Andrást, a Brexit-örömre viszont rákérdezett. A válasz:

"Azért olyan félelmetesek, mert önök bejönnek az országunkba és használni akarják mindazt, amink van. A remek infrastruktúrát, mindent. Másrészt elveszik az angolok munkáját, megváltoztatják a hagyományos közösségeiket."

Ismerős szöveg? Bizony az. Naponta hallhatjuk a magyar kormány valamelyik tagjától, csak azokban a kinyilatkoztatásokban a magyarok azok, akiket letipornak a beözönlő migránsok, Angliában pedig mi, magyarok vagyunk a nem szívesen látott, a helyi közösségekbe beilleszkedni képtelen, azokat romboló, az őslakosok munkáját elvevő vadak.

Scruton véleménye szerint mindenkinek jobb lenne, ha a Brexitet követően minden gazdasági migráns – magyarok, lengyelek, románok – fogná a sátorfáját és elhagyná Britanniát. Hiszen a brit gazdaság az ő megérkezésük előtt is remekül működött és azt követően is működni fog.

Az interjú folytatásában sikerül a beszélgetést a muszlimokra terelni, így némileg kibontatlan marad a magyar migránsok kérdése. Miután minket ez érint közelebbről, leragadnék az interjú elejénél. Mégpedig annál a gondolatnál, hogy ki kell dobni az Egyesült Királyságból a más országokból – jellemzően Kelet-Közép-Európából – érkezett munkavállalókat, hogy a brit társadalom meg tudja őrizni identitását és a gazdaság ismét a helyi munkavállalókat alkalmazza.

Érdekes lett volna néhány magyar migránst is megkérdezni erről. Lehetséges, hogy ők máshogyan látják ezt a kérdést, mint az idén lovaggá ütött Sir Roger Scruton. De játsszunk el a gondolattal. Mi lenne, ha az európai tagállamok bezárkóznának és elvetnék azokat az elveket, amely elvek mentén az egész közösség megszerveződött?...


ITT OLVASHATÓ

FENÉBE IS, TÉNYLEG SZAVAZNI KELL OKTÓBER MÁSODIKÁN!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Vendégszerző: Kulcsár Árpád
2016.09.22.


Október 2-án a határon túli magyar állampolgárok is szavazhatnak majd, és az egyes országokban a különféle társadalmi-politikai kontextusok a menekültekkel és a bevándorlással kapcsolatos vitát is más fénytörésbe állítják. A Kettős Mérce arra vállalkozott, hogy feltérképezze, milyen hatással van a kvótanépszavazás ezeknek a kisebbségi magyar közösségeknek az életére. Sorozatunk harmadik részében Kulcsár Árpád, erdélyi újságíró arra buzdítja az erdélyi magyarokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a népszavazáson és szavazzanak érvénytelenül, hogy megmutassák nem fognak „nemet mondani a szenvedőkre, a szegényekre, a béke vagy a jobb élet Európájába igyekvőkre."

...Most nem azoktól kérem, akik eleve elmennének szavazni, hanem azoktól, akik a magyar belügyektől tartózkodva legutóbb otthon maradtak, és az eredmény az lett, hogy Erdély 90% körüli eredménnyel állt be a Fidesz mögé. A népszavazás nemcsak abszurditás, hanem egy olyan lehetőség is, amely során az erdélyi magyarság megmutathatja, legalább annyira humánus, mint a magyarországi.

Mert gondoljatok bele, milyen borzasztó lenne, ha az derülne ki, hogy arányaiban itt jóval nagyobb az ismeretlen emberekkel szembeni gyűlölet, mint amott túl. És ez az én személyes nagy félelmem, mert jöhetnek utána politikai elemzők, szépen bólogatva, hogy jó-jó, de ez nem tükrözi a reális képet, hogy eleve zömében csak a Fidesz-szavazók szavaztak, mert a statisztika konok egy dolog, és a magyarországi köz fejében megint egy homogén, Orbán-hű tömegnek fogunk látszani.

Én általában úgy vagyok a szavazással, hogy magánügynek tartom, most azonban tényleg komoly morális felelősség hárul ránk, és majdhogynem kötelesek vagyunk szavazni, és kötelesek vagyunk érvénytelenül, amennyiben nem akarunk bűnrészessé válni. Mert ne legyenek illúzióink, az, hogy a magyar kormány bűnöző, vad és barbár hordának állítja be a határain várakozó embereket, akik gyakran a háború torkából szöktek ki, az, hogy ezeket az embereket válogatás nélkül sorsukra hagyná, az humanitárius bűntett.

Most esélyünk van megmutatni, hogy ennél jobbak vagyunk, hogy a hely, ahol először adtak ki rendeletet a vallásszabadságról, amelyet a tolerancia, a békés egymás mellett élés, a multikulturalitás európai fellegvárának szeretünk, vagy szeretnénk elképzelni, nem fog nemet mondani a szenvedőkre, a szegényekre, a béke vagy a jobb élet Európájába igyekvőkre. Hogy nem fogja azt mondani: nem, ti nem érdemelhettek esélyt, mert mások vagytok.

Szavazni azonban nem csak morális kötelesség, hanem kényszer is egyben. A magyar kormány gyűlöletkeltő demagógiája nem igazán hagy más választást, különben magunk, a pápa és a remélhetőleg emberséggel és humánus megoldásokkal jobban felvértezett generációk előtt is lesüthetjük a szemünk...

ITT OLVASHATÓ

HARMINC ÉV MÚLVA RETTENETESEN FOGJÁTOK MAGATOKAT SZÉGYELLNI

24.HU - POSZT ITT
Szerző: Kerner Zsolt
2016.09.21.


Azért gyűltünk össze itt, ezen a napsütéses, hideg délutánon, hogy megbeszéljük, miért lett hirtelen mindenki rasszista bolond Magyarországon.

Kedd este Nógrádi György, mint Lusta Dick, a rendőrzenekar, egyedül eljátszotta a teljes magyar közéletet. Elment egy lakossági fórumra, hogy elmondja a véleményét a világról és a menekültválságról. Majd, azzal zárta az estet, hogy konkrétan kijelentette,
azzal lehetne megoldani a menekültválság problémáját, ha a határon kiadnák a tűzparancsot.

De előtte közölte, hogy ezt a liberális sajtó darabokra fogja szedni.
Nem a liberális sajtó szedi darabokra, Gyuri bácsi, hanem az épelméjű emberek. Komolyan, teljesen komolyan azt javasolta, hogy a határon egyszerűen nyissunk tüzet az ide menekülő gyerekekre, öregekre, vagy akár életerős, fiatal férfiakra? Ha egy fiatal férfi be akar lépni Európába, akkor agyon kell lőni? Ja, igen, kivéve, ha pénze van, mert akkor állampolgárságot is vehet nálunk. Mert az egy KDNP-s politikus szerint is azért más, mert ő fizet.

Gyávaság

Nem kell előre kifogásokat keresni, miért fogja szétszedni a liberális sajtó, ha azt mondja, hogy tűzparancsot kell adni a határon. Az csak egy kifogás, hogy azért szedik majd szét, mert ilyesmit most nem szabad kimondani. Nem azért.

Azt, hogy lőni kell a menekültekre, nem kimondani nem illik, hanem egyáltalán gondolni.
A leggyávább az egészben viszont mégis az, ami másnap történt. Nógrádi addig merte kimondani azt, hogy lőni kell a menekültekre, amíg úgy érezte, hogy csak egy teremnyi nyugdíjas hallja. Amikor az egyik tévé felhívta, már lelkesen tagadta azt, hogy ő ilyet mondott volna.

Pedig mondott még mást is. De nem gondolom, hogy Nógrádi György valaha megértené, miért vállalhatatlan olyanokat mondani Európa legbefolyásosabb politikusára, hogy Merkel asszonyt azért nem lehet zsarolni, mert politikusokat csak szex és lopás miatt lehet, Merkel pedig kis házban él és csúnya. Nem hiszem, hogy Nógrádi Nyolcszáz Nővel Volt Eddig Dolgom György ezt valaha megértené...

ITT OLVASHATÓ

ÉSZAK-KOREÁNAK ÖSSZESEN HUSZONNYOLC WEBOLDALA VAN

LUMENS BLOG
Szerző: lumens
2016.09.21.


Egy rosszul beállított névszervernek köszönhetően elérhetővé vált a külvilág számára az összes észak-koreai domainnév listája – ez mindössze huszonnyolc, önmagában nem különösebben izgalmas webhelyet jelent. Nem ez az egyetlen fursasága a diktatúra kapcsolatának a világhálóhoz.
 
Egyes Leszállópálya
 
Mindössze kilenc legfelső szintú tartományból áll a világtól elzárt diktatúra intranet-hálózata (az aldomainek listája itt érhető el) – összehasonlíthatatlanul alacsony szám a globálisan elérhető majdnem 335 millióhoz képest. A TLDR Project – mely a világ DNS-zónatranszfereit igyekszik listázni automatizálva – fedezte fel az egy téves beállításnak köszönhetően elérhetővé vált címlistát és azok elérhetőségeit.
 
A listán a kiszámítható propagandaoldalak mellett érdekes módon szerepel egy recepteket gyűjtő felület és egy nemzetközi filmfesztivál adatbázisa is. Nem meglepő módon rengeteg a Kim Dzsongun tevékenységéről beszámoló, illetve déli szomszédjaikat sátáni ellenségként beállító írás is. A „kiszivárgás” eredményeképp a nyugati világ kíváncsi felhasználói sikeresen elérhetetlenné tették a weboldalak jelentős részét.
 
Tilos az F
 
Idén tavasszal a legnagyobb helyi mobilszolgáltató weboldalán (is) megjelent a telekommunikációs minisztérium felhívása, mely szerint „meghatározatlan időre” elérhetetlenné tesznek több külföldi oldalt – külön megnevezve a Facebookot, a YouTube-ot, a Twittert, az amerikai kormány Voice of America nevű hivatalos, külföldieknek szóló híroldalát, illetve több dél-koreai weboldalt is. Emellett „szexuális és felnőtt tartalmakat” biztosító, valamint szerencsejáték-szájtokat is tiltólistára tettek.
 
A bejelentés büntetést helyezett kilátásba mindenkinek, aki „nem engedélyezett” módon próbálná elérni ezeket az oldalakat vagy „köztársaság-ellenes adatokat” oszt meg – ennek konkrét formáját azonban már nem határozta meg. A rendelkezések nagyon hasonlóak a Kínában tavaly nyáron bevezetettekhez.
 
Becslések szerint körülbelül kétmillió észak-koreainak van mobiltelefonja, de néhány kivételtől eltekintve csak a magasabb rangú hivatalnokoknak és technikai szakértőknek van internethozzáférése. 2013 óta lehetséges a külföldieknek  – helyi SIM-kártya használatával – a 3G használata...
 

A NYUGALOM ÉS A GALILEI ÉLETE KÉT-KÉT DÍJAT IS KAPOTT A SZÍNIKRITIKUSOKTÓL

7ÓRA7 BLOG
Szerző: 7óra7
2016.09.21.


A Színházi Kritikusok Céhe idén 37. alkalommal adta át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. Folyamatosan frissítjük a cikket.

A céhtagok legalább kilencven premier megtekintése után voksolhatnak, tizenöt kategóriában. Idén ezt huszonegy színikritikus tette meg. A díjátadó gálaest színhelye a Budapest Bábszínház volt, rendezője Novák Eszter.

A legjobb előadás

A nyugalom / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat / Rendező: Radu Afrim


A legjobb rendezés

Galilei élete / Nemzeti Színház / Rendező: Zsótér Sándor (kritikánk
itt)

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg
Pintér Béla: A bajnok 

A legjobb kommersz előadás

Ma este megbukunk / Centrál Színház / Rendező: Mark Bell (kritikánk
itt)

A legjobb független színházi előadás
Kohlhaas / Zsámbéki Színházi Bázis – Szkéné Színház – MASZK Egyesület (Szeged) / Rendező: Hegymegi Máté

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás
Időnk rövid
története / ESZME - Győri Vaskakas Bábszínház / Rendező: Hoffer Károly (kritikánk itt)

A legjobb női főszereplő

Tenki Réka / Egyasszony / Orlai Produkciós Iroda (kritikánk
itt, interjúnk itt olvasható)

A legjobb férfi főszereplő

Trill Zsolt / Galilei élete / Nemzeti Színház (kritikánk
itt, interjúnk itt olvasható)

A legjobb női mellékszereplő

Csombor Teréz / Macska a forró bádogtetőn / Kecskeméti Katona József Színház (kritikánk
itt)

A legjobb férfi mellékszereplő

Tasnádi Bence / Az Olaszliszkai / Budapesti Katona József Színház (kritikánk
itt)

A legjobb díszlet

A nyugalom / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat / Tervező: Adrian Damian


A legjobb jelmez

Úrhatnám polgár / Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház / Tervező: Bajkó Blanka Alíz (kritikánk
itt)

A legjobb színházi zene

Mesél a bécsi erdő / Örkény Színház / Zeneszerző: Kákonyi Árpád (kritikánk
itt)

A legígéretesebb pályakezdő

Kovács D. Dániel


Különdíj

Tünet Együttesnek a Sóvirág című előadásért


ITT OLVASHATÓ


 

ELDŐLT: RÓMA NEM AKAR OLIMPIÁT, A POLGÁRMESTER SZERINT FELELŐTLENSÉG LENNE MEGRENDEZNIÜK

444.HU
Szerző: Horváth Bence
2016.09.21.


Virginia Raggi főpolgármester felelőtlenségnek nevezte, hogy Róma pályázzon a 2024-es nyári olimpia megrendezésére, ezért nem támogatja a kandidálást.
A támogatás megvonásával Rómának gyakorlatilag semmi esélye a rendezésre, mivel úgy még egyetlen város sem lehetett házigazdája ötkarikás játékoknak, hogy nem állt mögötte a városvezetés.
A délutánra meghirdetett sajtótájékoztató előtt találkozott volna Raggi és Giovanni Malago, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnöke, de a megbeszélés elmaradt, mert a városvezető nem fogadta Malagót, aki több mint félórás várakozás után távozott a római városházáról...

ITT OLVASHATÓ

MI MARADT A SZIGORÍTÁSBÓL? - ABORTUSZSZIGORÍTÁS LENGYELORSZÁGBAN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Cserháti Éva
2016.09.21.


„Ha a harminckét hetes terhes anyánál terhességi mérgezést diagnosztizálok, akkor hagynom kell őt és a gyermekét meghalni. Ha császármetszéssel világra segítem a csecsemőt, de az koraszülöttként meghal, akkor leültethetnek három évre. […] Ha valakinél méhen kívüli terhességet állapítok meg, de a páciens nem vérzik, akkor nem áll fenn az azonnali életveszély, ezért várnom kell addig, amíg a páciens elkezd haldokolni.”


Ezekkel a szavakkal foglalta össze a napokban tárgyalt lengyel abortusztörvény következményeit Dr. Romuald Dębski, a varsói Bielański Kórház Nőgyógyászati és Szülészeti Osztályának vezetője.

Az új törvénytervezet, amely hétfő óta van napirenden a Sejmben, csak egyetlen esetben engedélyezné az abortuszt: amennyiben a terhesség az anya életét veszélyezteti. A jelenlegi törvény az egyik legszigorúbb Európában, de – egyelőre -- megengedi, hogy az anya maga dönthessen meg akarja-e szülni az erőszakból vagy szexuális visszaélésből fogant magzatát, illetve világra akarja-e hozni súlyosan beteg, esetleg életképtelen gyermekét.

Jelenleg azonban hiába áll fenn ennek a három esetnek valamelyike – az anya veszélyeztetettsége, a magzat életképtelensége vagy erőszak --, a lengyel nőgyógyászok és kórházak ilyenkor is megtagadhatják a terhességmegszakítás elvégzését. Egyes esetekben az Emberi Jogok Európai
Bírósága kártérítés fizetésére kötelezte a lengyel államot. Ilyen volt például Alicja Tysiąc története, aki súlyos szembetegsége miatt nem akarta vállalni harmadik terhességét. Azonban hiába támasztották alá az orvosi vizsgálatok, hogy a terhesség, illetve a szülés tovább károsítaná a látását, a kórházak megtagadták az abortusz elvégzését. Az idő előrehaladta miatt kénytelen volt megszülni gyermekét, és látását szinte teljesen elvesztette.

A strasbourgi ítéletek ellenére várható, hogyha életbe lép az új korlátozás, akkor a nőgyógyászok nehezen eldönthető esetekben, nem merik majd megkockáztatni a börtönbüntetést hiába jelent a terhesség életveszélyt az anyára...

ITT OLVASHATÓ

ŐSZÖD MOZGALOMKUTATÓ SZEMMEL

MAGYAR NARANCS
- LIBERÁLIS SZEMMEL
- REPUBLIKON BLOG
Szerző: Mikecz Dávid
2016.09.21.


Az őszödi beszéd kétségtelenül a rendszerváltás utáni magyar politika fontos eseménye. Túlzás lenne a baloldali-liberális koalíció szétesését, a korábbi kormányzó pártok népszerűségvesztését, választási kudarcukat egyedül a ciklus elején kiszivárogtatott őszödi beszédre visszavezetni, azonban a beszédnek voltak olyan következményei, amelyek erősítették a baloldal fragmentációját, ilyen a jobboldal mozgósíthatóságának erősödése, ennek hatásaként az instabilitás érzése, továbbá mindezzel párhuzamosan a baloldal elbizonytalanodása. A beszéd 10 éves évfordulója kapcsán gyakran esik szó annak következményeiről a baloldalra, Gyurcsány Ferenc politikusi szerepfelfogásáról, a beszéd kiszivárogtatásának hátteréről. Előkerülnek a történetek és képek, felvételek a 2006-os forró ősz alatt történt rendőri brutalitásokról, az erőszakosan tiltakozó csoportokról, valamint felmerül a rendőri vezetők felelőssége.

A 2006-os események erőszakossága máig példa nélküli a rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben. Tulajdonképpen az 1956-os forradalom óta nem került sor ilyen erőszakos politikai megmozdulásokra. Kétségtelen, hogy a rendőrség nem rendelkezett azzal a tudással és olyan eszközökkel, amelyekkel sikeresen lehetett volna megfékezni az erőszakos csoportokat további eszkalálódás nélkül. Figyelemre méltó továbbá az is, hogy milyen gyorsan tanultak a radikális jobboldali tüntetők, hogyan tudtak a városban rövid idő alatt szétszéledni, majd újra összecsoportosulni, miközben a rendőrökkel fogócskáztak. A radikális jobboldalon az erre vonatkozó tudást a futballhuligánok szállították, akiknek gazdag tapasztalatuk volt több országra is kiterjedően a rendőrséggel való összecsapásról. A 2006-os radikális jobboldali tüntetések azonban nem előzmény nélküliek, hiszen már a 2002-es választások után megjelentek tüntetők a szavazatok újraszámlálását követelve. Akkor az Erzsébet hidat zárták le az azóta a radikális jobb ikonikus alakjává vált Budaházy György vezetésével...

ITT OLVASHATÓ

JÓ ZENE


JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2016.09.21.



Van most néhány percem, hadd mutassak valamit. 

Zene. A könnyűnek nevezett zene egyik legnehezebb változata. Egy ember kiáll egy szál gitárral a tömeg elé. És valami olyat képes produkálni, amire érdemes figyelni, akkor is, ha a réten vándorló "bulizóknak" alapjában véve fogalmuk sincs róla, miért különlegesen kiváló, amit hallanak.

A zenészt Martin Sextonnak hívják, én most a "Diner" lemezfelvételét mutatom, de a youtube-on találnak ugyanebből fesztiválszámot is, ott látható, hogy tényleg egyedül van.

Ne keseredjenek el. A csúti futballistaszerű rémálmok elmúlnak, Martin Sexton megmarad.
 

IPAROSÍTOTT ŐRÜLET, FOKOZOTT ALJASSÁG

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: csú
2016.09.22.


Az őrületipart sikerült úgy felpörgetni idehaza, hogy a közbeszéd meghatározó témája már az ismeretlen migráns esete Magyarországgal.

Felfoghatatlan, hogy a Fidesz mennyire határtalan energiával dolgozik a rettegés fokozásán. Most éppen Somogy megyei falvakban beszélnek arról, összeírják az üres ingatlanokat, hogy ha az Európai Unió végül migránsokat telepít Magyarországra, elhelyezhessék őket. A kistelepüléseken pedig valóban sokan tartanak attól, hogy ­Juncker bizottsági elnök és tettestársai afgánokat, szíreket, eritreaiakat küldenek Dél-Magyarországra.

A híresztelést érdemes lenne kiegészíteni azzal, hogy az EU kerítéssel körbe is veszi majd a kiválasztott falvakat, mert máshogy képtelenség elérni, hogy a migránsok ne menekülhessenek el a kijelölt területről.

Visszataszító, ahogy a Fidesz halad az útján, ahogy tágítja az aljasság fogalmi kereteit. Pél­dául a minap Lázár János is megerősítette, a segélyek is veszélybe kerülhetnek a migránsok miatt. Múlt vasárnap Csepelen már ezt visszhangozta Borbélly Lénárd csepeli fideszes polgármester másik két elvbarátjával, Ríz Leventével és Ughy Attilával, a XVII, illetve a XVIII. kerület kormánypárti polgármesterével együtt.

Nem nagyon tudunk elképzelni annál förtelmesebbet, mint hogy az elesettek, a szegények egzisztenciális szorongását, tehetetlenségét használják ki. Társadalmi csoportokat fordítanak egymással szembe csak azért, hogy többen vándoroljanak el asszisztálni Orbán Viktor politikai játékához...


ITT OLVASHATÓ

ISMERD MEG A FÉRFIT, AKIT AZ ÖSSZES MAGYAR MILLIÁRDOS STRÓMANJAKÉNT EMLEGETTEK!

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondo
2016.09.21.


Ezekről ne maradj le!
 
Maxim Róbert: Udvariatlanság a Pentagont kémkedéssel vádolni (Átlátszó)
Most meg szállodaláncot vesz a „nemzeti burzsoázia” az állami bank hiteléből (
Heti Válasz)
Garancsi István üzlettársai nyerték meg a számlázási tendert (
444)
 
 
Ha van 3 perced:
 
Maxim Róbert: Udvariatlanság a Pentagont kémkedéssel vádolni
Az Átlátszónak adta első interjúját a kémkedéssel gyanúsított Maxim Róbert. Szerinte a kormány azért hallgat erről az ügyről, mert nem akar direkt konfliktust a gyanúba hozott, nagyhatalmú nyugati és nemzetközi szervezetekkel. (
Átlátszó)

Most éppen szállodaláncot vesz a „nemzeti burzsoázia”Az elviekben az exportot hitelező Eximbank adja a kölcsönt a Hungest szállodalánc megvételéhez – hasonlóan a TV2 megvételéhez vagy a Kopaszi-gátnál épülő lakóparkhoz. A mostani vevőt, Jászai Gellértet a Heti Válasz szerint „jóformán az összes magyar milliárdos strómanjaként emlegették már idehaza”. (Heti Válasz)

Garancsi István üzlettársai nyertek a számlázási tenderen
A megbízást idén nyáron nyerte el két cég közös ajánlata 550 millió forintért. Az egyik cég, az Euromacc Garancsi István két üzlettársáé, Hauser Gáboré és Brasnyó Péteré. A központi hulladékcég számlázási rendszere a mai napig nem készült el, pedig korábban júniusra ígérték az átállást. (
RTL Hírek, 444)

Kvótanépszavazási mutyikörkép
Nem lesz túl könnyű csalást elkövetni, de a választói névjegyzék összeállítása azért okoz némi nehézséget, amiről egy külföldön élő honfitársunk révén értesülhettünk. A csepeli Fidesz emelte a tétet, már a kerület önkormányzati lakásait féltik Brüsszeltől és a menekültektől, Józsefváros 10 millió forintot költ saját reklámhadjáratára. Az is kiderült, hogy normál vitakörnyezetben könnyen nehéz helyzetbe kerülhet a kormányzati álláspont választott szócsöve. (
Átlátszó, 444, 444, Vastagbőr, HVG)
 
Várhegyi Attila lehetett a lehallgatás célpontja?
A Fidesz korábbi pártigazgatója használta ugyanis korábban a közmédia lehallgatott szobáit. De pontosan továbbra sem tudunk semmit a háttérről. Vaszily Miklós vezérigazgató tárgyalójában és két másik vezető szobáiban találtak lehallgató-berendezéseket tavasszal.  A rendőrség Enyedi Csaba kabinetvezetőt és Vas Imre üzemeltetési igazgatót gyanúsította, de túl kishalak ők ahhoz, hogy ilyesmit megpróbáljanak. (
444)
 
Ha van még két perced:
 
Kirúgták a kamulovagok kamuegyetemét Sümegről. Az intézményt korábban milliókkal támogatta a Magyar Nemzeti Bank. (Index)
 
Mellébeszélt, majd eltávolíttatta maga mellől Hajdu János TEK-főnök a neki kellemetlen kérdést feltenni igyekvő riportert. (444)
 
„Összetartozunk” – jelentette ki Vajda Zita Matolcsy György jegybankelnökkel kapcsolatban, majd védelmébe vette saját szakmai kvalitásait és nemzetmentő MNB-s tevékenységét is. (NOL)
 
Ilyen is van: egyelőre nincs elég pénz a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda felújítása, pedig a budapesti vizes vb már itt van a nyakunkon. (HVG)
 
18 új daganatos gyógyszer automatikus támogatásáról szóló döntést halogat a kormány – egy egyszerű törvénymódosításra lenne szükség. (NOL)
 
Hamis banki igazolással akarják megvenni az A.C. Milan-t. A kínai vevőjelöltek 128 millió dollár meglétét igazolták papíron, az illetékes bank viszont erről nem tud. (444)
 
Európai kereskedelmi áruházláncok egy jogi kiskapun keresztül juttatják be árujukat a szankciókkal sújtott Krím-félszigetre. (Reuters)
 
Vesztegetés és pénzmosás miatt bíróság elé kell állnia Brazília egykori elnökének, Luiz Inacio Lula da Silvának, aki tagadja az ellene felhozott vádakat. (BBC)