FACEBOOKSzerző: BIRKÁS GYÖRGY2025.08.27.
"A magyar köznevelés rendszere egy 19. századi nevelési koncepcióra építve, a diktatúrák világát idéző szabályozási környezetben, egy meghaladott tartalmi követelményrendszer alapján brutálisan szelektív iskolarendszert szinte minden elemében centralizált-uniformizált óvodai-iskolai gyakorlatot fog eredményezni" - mondták el a közoktatás átalakítása ellen tüntetők 11 éve. A jóslat bejött.
Harmincöt éve tanítok felnőttoktatásban és főiskolán, húsz éve középiskolában. Három gyermekem van, akiket taníttattam óvodától egyetemig. Nem látok rá az oktatás minden területére, de mondhatom, hogy belülről élem meg a magyar oktatás leépülését. Nem ma kezdődött, de ma már tényleg a napi működés került veszélybe. Sokat beszélnek most a tanárok fizetéséről, de kevesebb szó esik arról a további rengeteg problémáról, amely az oktatást sújtja. Összeszedtem a szerintem legfontosabbakat (kicsit hosszú lesz, de sok van), biztos maradt ki (majd kommentben pótoljátok), vagy lesz olyan, ami ugyanarról szól csak más megfogalmazásban, és persze a sorrenden is lehetne vitatkozni. Ez az enyém:
36.) Mindennapos testnevelés
Nem az a baj, hogy a gyerekek mozognak, hanem hogy nincsenek meg a feltételei. Az nem testnevelés, ha rossz időben négy-öt osztály nyomorog a folyosón, vagy elméleti órán olimpiai győzelmeket tanulnak egy tanteremben. Az pedig nonszensz, hogy az órarend elkészítését a testneveléssel kezdjük, mert az a szűk keresztmetszet.
35.) Hittan oktatás
Az erkölcstan oktatása a szülők dolga lenne, de azt még meg lehet magyarázni, A hittan viszont egyáltalán nem az iskolákba való. De a kettő közötti választás is sántít, a tárgyak értékét egyenlőnek állítja be, pedig a vallás nem egyenlő az erkölccsel.
34.) Egyentankönyvek
"Ez a választék messze túlmutatott azon a mennyiségen, ami kívánatos. Az új köznevelési rendszerben, egyértelművé tettük, hogy a rendszer irányítása, kontrollja, tartalmi szabályozása az állam feladata." - mondta Hoffmann Rózsa. Ha viszont egy közül választhatsz, az még akkor is baj, ha az jó. De a jelenlegi tankönyvek [öncenzúra] számos hibát tartalmaznak, nyelvezetük nehezen érthető. Számos jó digitális tankönyvet lehetne használni, ha a tanárok újra választhatnának, és nem az lenne a harmadik évezredben a házi feladat, hogy az állami tankönyvből egy nyomtatott linket bepötyögve a számítógépbe utánanézzenek valaminek (true story).
33.) Túlterhelt diákok
Ha nem lenne öt testnevelés óra egy héten, hanem csak három, vagy ha az erkölcstant, hittant délutáni, fakultatív foglalkozásként oldanák meg, már érezhető lenne a javulás. De többi tantárgynál is sok a tananyag, a kevesebb többet érne: el lehetne mélyíteni a megértést, meg lehetne találni az összefüggéseket is, ha nem kellene végigrohanni a tanterven. Nyolc (van ahol kilenc) órát még végigülni is sok egy nap, nemhogy odafigyelni.
32.) Túlterhelt tanárok
20 éve, amikor kezdtem a középiskolai tanári pályám, 18 órát kellett egy héten tartani. Emellett természetesen az órákra felkészülés, dolgozatírás, dolgozatok javítása, adminisztráció, értekezletek, szülőkkel való kapcsolattartás, felzárkóztatás, versenyre felkészülés, kötelező továbbképzések, stb. bőven kiadták a heti 40 órás munkaidőt. Most 22-26 a kötelező óraszám, de a tanárhiány miatt szinte mindenki a felső határt kapja, helyettesítésekkel volt olyan hetem, amikor 30 órát adtam le. Nyilván más minőségben, mint amikor 18-at.
31.) Adminisztráció
Ezt külön is kiemelem, mert sokszor tapasztalom, hogy a papírmunka sokszor már fontosabb, mint a gyerekek. Az hagyján, hogy a kötelező órák feletti felkészülést, értékelést stb. úgy kell beírni a Krétába, hogy pontosan heti 32 óra legyen, ha többet dolgozik valaki, akkor sem lehet több, ha kevesebbet, akkor is be kell írni valamit. De amikor nem az számít, hogy az osztályban én milyen módon szeretnék értékelni, hanem hogy minél jobb legyen az a statisztika, hogy hányféleképpen értékelem őket, mert ezt mérik, iskolai szinten is összevetik, azt már túlzásnak tartom.
30.) Munkavégzés feltételei
Sok helyen a tanároknak maguknak kell biztosítani a munkavégzés feltételeit. Az online oktatás bevezetésekor szinte minden tanár a saját eszközeivel kellett, hogy megoldja a távoktatást. Normális munkahelyeken biztosítják azokat az eszközöket, amelyek a munkához kellenek.
29.) Közbeszerzés az eszközökre
A közbeszerzések lényege az lenne, hogy olcsóbban, nagy tételben vásárolhatnak az iskolák, tankerületek. De kicsiben is az van, mint az országban nagyban: kicsit drágább, de legalább rossz. Számítógépek, berendezések vásárlása esetén minimum a kétszeres szorzó (és a rosszabb minőség). Egészen szürreális viszont, hogy jogszabályi kötelezettség miatt WC-papírt, gyerekbilincset vagy lábujj-címkét (hulláknak) csak börtönökből vásárolhatnak az iskolák (280 másik tétellel).
28.) A társadalom polarizáltsága
Arra a kérdésre, hogy szükséges-e házi feladatot adni délutánra a gyerekeknek, a kormánypárti szavazók 66%-a mondott igent, 34% nemet, míg az ellenzéki szavazók 43-57 arányban elutasították azt. Nyilván nem ez a fő megosztó vonal (sokkolt a hír, miszerint a kormánypárti szavazók 3 (három) százaléka szerint felelős Oroszország az Oroszország indította háborúért, Ukrajna 12%, USA vezet magasan 49%-kal, tudtam, hogy a közmédia oroszpropagandája jól működik, de ezt nem gondoltam volna), de ez is mutatja, hogy mennyire mást gondol egy liberális-szociáldemokrata és egy keresztény-konzervatív az oktatásról. Egy kormánypárti-ellenzéki vitán csak kormánypárti közönség előtt az ellenzéki képviselő megkérdezte, ki hisz abban, hogy a baloldal tényleg propagálná a nemváltoztatást az óvodákban-iskolákban. A többség feltette a kezét.
27.) Esélyegyenlőtlenség
Abban a családban, ahol nincs informatikai eszköz és internetelérés, a másfél év online oktatás gyakorlatilag kiesett a gyerekek taníttatásából. Pedig az oktatás egyik legfontosabb funkciója az esélyteremtés: a hátrányosabb társadalmi-vagyoni helyzetből érkező tanulóknak megadni a lehetőséget a továbblépésre. Magyarországon azonban a társadalmi befogadási index az egyik legalacsonyabb: a szegény szülők gyermekei szegények, az alacsony iskolázottságú szülők gyermekei pedig maguk is alacsonyan képzettek maradnak. Ennek egyik (de nem kizárólagos) oka a következő pont.
26.) Szegregáció
Nagymértékben elkülönítjük egymástól a társadalmilag különböző pozícióban lévő gyerekeket. Az iskolák államosításánál pont ennek az elkerülése volt a kitűzött cél: ugyanolyan szintre hozni az iskolákat. Mondjuk ez majdnem sikerült, a legjobbakat sikerült lerontani. De a roma gyerekek jelentős része még mindig szegregált iskolákban tanul, törvénytelenül, konkrét jogszabályokat nem érvényesítenek. Egyelőre igény sincs egy olyan monitoringrendszerre, ami felderíti ezeket az eseteket, és megteszi a szükséges lépéseket. Eközben a magasabb társadalmi státuszú szülők kimenekítik a gyerekeiket az állami iskolákból, ami persze nem új jelenség, de egyre erősödik.
25.) Tankötelezettség korhatárának leszállítása
Jelentősen növekedett az iskolai lemorzsolódók száma azzal, hogy 18-ról 16 évre szállították le a tankötelezettség korhatárát. Az iskolák persze így "megszabadulnak" jó pár problémás tanulótól, de ez a legrosszabb megoldás. A jobb megoldásokhoz pénz és szakemberek kellenének, egyik sincsen. Konkrét, 2030-ig európai szinten elérni kívánt cél a korai iskolaelhagyók arányának 9% alá csökkentése. Az elmúlt tíz évben az EU-ban 13,8%-ról 9,7%-ra csökkent az átlag. Magyarországon az oktatásból idő előtt kikerülők aránya 10,8%-ról 12%-ra nőtt.
24.) Kötelező beiratkozás hatéveseknek
Korábban a szülők, 2014-től az óvodavezető döntött, hogy iskolaérett-e az óvodás, 2020-tól már minden hatévesnek kötelező beiratkoznia, ez alól csak a gyermeket legjobban ismerő Oktatási Hivatal adhat felmentést. Mindezt csak azért, mert nem volt elég hely az óvodákban, azaz nincs elég óvodapedagógus. Hogy mennyire jól sikerült ez a törvény is: míg minden más évfolyamon 1% körül van a bukási arány, a 21/22-es tanévben 4686 főnek, az elsősök 4,8%-nak kellett megismételnie az első osztályt.
23.) Kompetenciaalapú oktatás helyett biflázás
A gyermeket gondolkodni kell megtanítani. A pedagógia mindenhol egyre inkább a kompetencia-központú oktatás felé fordult, nálunk is, de ez az irány 2013 szeptemberében megtört, amikor új Nemzeti Alaptanterv és kerettantervek léptek érvénybe. Korábban volt egy tendencia, de most már a szándék sincs meg. A 2024-től érvényes új típusú magyarérettségi mintafeladatsorában bibliai fogalmakat, mássalhangzó-törvényeket kérdeznek, és Csokonai arcképét kell felismerniük a diákoknak. Amikor bármilyen ismeretet pillanatok alatt meg lehet szerezni az interneten, még mindig a lexikális tudás átadása a cél. Azt viszont nem tanulják meg, mennyire jó dolog beülni a fotelbe, és órákon keresztül olvasni egy könyvet, majd elgondolkodni rajta, vagy megbeszélni valakivel.
22.) A modern eszközök ellenségnek tekintése
Ma az órán szaktanárit kap, aki az okostelefonját használja. Pedig az okostelefonnal és az internettel is lehet tanulni, csak a pedagógiát szinkronba kellene hozni a modern eszközökkel. Az összes tanulónak fejenként egy jó tabletet venni a Vodafone megvásárlásának hatodából kijönne (és az is a 4iG-t gazdagítaná). A digitális oktatási stratégiát már be kellett volna vezetni 2018-ban, mert már akkor régen készen volt, de nem illett a NAT középkori szellemiségéhez. A digitális oktatásra átállás is sokkal könnyebb lett volna a járvány alatt. Inkább kidobtuk az EU-tól erre kapott milliárdokat az ablakon.
21.) Poroszos tekintélyelvűség
A tanár leadja az anyagot, a diák úgy-ahogy megtanulja. A számonkérés csak a lexikális ismeretek felhalmozását célozza, mindez pedig a kreativitás és a készségek fejlesztésének rovására megy. Ezzel szemben a nyugati, angolszász iskolákban a tananyag elsajátítása mellett a gyerekek tehetségének, készségeinek kibontakoztatása is a cél. Például megtanulnak a gyerekek kiállni az emberek elé, érvelni a véleményük mellett, elmondhatják (el is kell mondaniuk) a gondolataikat, a tanárok ebben partnerek, együttműködnek velük. Persze miért pont az iskola lenne demokratikusabb, amikor az ország demokráciaindexe 12 éve romlik. Nem véletlen, hogy az alternatív iskolákat, ahol a gyerekközpontú hozzáállás a jellemzőbb, egyre jobban ellehetetlenítik.
20.) Tananyag-központúság
A 21. században a legfontosabb készségek az autonómia és a kreativitás, az együttműködő-készség és az empátia, a tanulni tudás és a gondolkodni akarás, valamint a világra való nyitottság. A poroszos, tananyag-központú oktatás viszont nem ezt támogatja.
19.) Sajátos nevelési igény
Egyre több sajátos nevelési igényű tanuló van. A mai gyerekek harminc százaléka nem tud hatévesen beszédhangokat megkülönböztetni, pedig erre korábban már háromévesen képesek voltak a kicsik. Közben az oktatási rendszer erre nem készül fel, szidják a családokat, mert a gyerek a tévé meg a kütyük előtt ül, de ez csak egy része a dolognak, nem ez az egyetlen probléma. Fiziológiai okai is vannak, a különböző vegyületek, anyagok, amelyekkel kölcsönhatásba lép a fejlődő emberi agy, befolyásolják annak működését, fejlődését. Elég, ha várandósan szénsavas üdítőitalt isznak, az megnövelheti a gyerek hiperaktivitás szintjét, beszédzavart okozhat.
18.) Kevés gyógypedagógus
58 ezer általános iskolai tanuló sajátos nevelési igényű, és 68 ezer beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarokkal küzd, és ezek csak azok, akiknél diagnosztizálták ezt, ennél többen lehetnek. Négyezer gyógypedagógus és konduktori munkakörben dolgozó pedagógus, valamint nyolcszáz fejlesztőpedagógus segítheti az ellátásukat. Az előbbi számokból érthető, hogy nem egyedi eset, ha egy SNI-s tanulónak heti két foglalkozást írtak elő, de azt a fejlesztő- és gyógypedagógus-hiány miatt nem kaphatja meg.
17.) Kevés iskolapszichológus
A magyar jogszabályok szerint 500 gyermekenként egy, a teljes munkaidő ötven százalékában foglalkoztatott pszichológust kell alkalmazni, ami pláne a covid-lezárások után megnövekvő igényekhez képest nagyon kevésnek tűnik, de még ezt sem sikerül mindenhol teljesíteni (nem találtam nyilvános adatot országos szinten).
16.) Túl sok iskolaőr
A bruttó 260–270 ezres fizetés persze nem sok, de mégis több, mint amit egy kezdő diplomás tanár kap. A két év alatt 500 intézkedés pedig azt mutatja, hogy volt, akinek csak sétálnia kellett a szünetekben (az országban eddig háromszor került elő a bilincs, egyszer a gumibot, gázspray-t még nem kellett alkalmazni). Igaz, hogy csak azok az iskolák kapnak iskolaőrt, akik kérik, de ha oda lehet állítani a porta elé, és nem tűnik fel, hogy már portás sincs, akkor miért ne kérnének.
15.) Sztrájkjog elvétele
Pár éve, még amikor lehetett, a negyven fős tantestületből nyolcan sztrájkoltunk. Most is lehet, persze, csak meg kell tartani az órák felét, a végzősöknek pedig az összeset. Ezért sokan polgári engedetlenségbe kezdtek, ezek valószínűleg szeptemberben is folytatódnak. Mivel ez nem törvényes, és a közoktatást most a belügyminisztérium irányítja, nem biztos, hogy most is az elhallgatás lesz rá a válasz, mint tavasszal.
14.) Iskolai autonómia hiánya
Az oktatást a túlbürokratizáltság és a teljesítményromboló lassúság jellemzi. Elvileg az iskolák vezetői felelnek a szakmai irányításért, de az ezekhez szükséges gazdasági-pénzügyi forrásokat és hatásköröket elveszítették. A normális ügymenetet ellehetetlenítő, átgondolatlan (és eleve elhibázott) túlközpontosításról már 2016-ban elismerte az oktatásért is felelős miniszter, hogy "túltoltuk a biciklit", de a központi KLIK tankerületi központokká szétszedése, vagy a szakképzési központok nem rendelkeznek elég önállósággal most sem, nem beszélve az iskolákról.
13.) Tanári autonómia hiánya
Minden tekintélyelvű rendszerre jellemző, hogy a független értelmiséget, a tudósokat, a szakembereket gyanúsnak, megbízhatatlan elemeknek tartják, akiket nehéz kontrollálni. Aki a valóságot a maga komplexitásában mutatja be ahelyett, hogy a rendszer által megkövetelt egyszerű érveket (vagy ha már érvek sincsenek, emodzsikat, lásd plakátkampányok) támasztaná alá. A kultúra, tudomány mellett az oktatási ügyeket is rendészeti kérdésként kezelő kormány a belügyminiszter alá rendelte a pedagógusokat. Már most vannak jelei, hogy aki nem parancsszóra cselekszik, az akármekkora a tanárhiány, mehet, így az autonóm, lelkiismeretes, elkötelezett tanárok fognak először felállni. Pedig csak a jól képzett, megbecsült és kellő szabadsággal felruházott pedagógus képes támogatni az egyes diákokat a saját alkatuknak megfelelő tanulási élmények megszerzésében.
12.) Kevés pályakezdő
Nagyon kevesen jelentkeznek a pedagóguspályára, egyes területeken egészen vészjósló a helyzet, például a természettudományos tantárgyak esetében. És ha kevesen jelentkeznek, azok általában a rosszabb középiskolai eredményekkel rendelkező tanulók közül kerülnek ki.
11.) Visszajelzések figyelmen kívül hagyása
A PISA-teszteken mért készségek tekintetében (szövegértés, matematikai és természettudományos készségek) az uniós és a visegrádi régiós átlag alatt teljesítünk, idegennyelv-ismeretben pedig hátulról a harmadik helyen vagyunk az EU-ban. Még sincs példa arra, hogy bármilyen oktatáspolitikai változás vagy döntés azzal lett volna kapcsolatos, hogy Magyarország milyen eredményeket ért el.
10.) Jövőképhiány
Az oktatásnak évtizedek óta nincs koncepciója, nincs megfogalmazva egy hosszú távú cél, amire fel szeretnénk készíteni a gyerekeket. Rövid távú elképzelések vannak, kb. kétévente írjuk az új és új tanterveket, a szakképzésben volt olyan vizsga, amit még nem tartottunk meg (felmenőrendszerben még nem értek el oda a diákok), de már a kilencedikeseknek más vizsgarendszerük volt (tehát meg sem várták a tapasztalatokat, már azelőtt változtattak). A középiskola, ahol dolgozom, húsz év alatt négy különböző minisztériumot, négy fenntartóváltást ért meg, kilenc különböző neve volt, az egy dolog, hogy a pecséteket mindig cserélgetni kell, az nagyobb probléma, hogy más a tanterve a kilencedikeseknek, a tizenegyedikeseknek és a végzősöknek, mert kétévente változik a vizsgakövetelmény.
9.) Hatékonysághiány
A magyar közoktatás problémája nem csak a kevés forrás, hanem a kiszámíthatatlan, rossz szerkezetű és pazarló finanszírozás. A GDP-arányos ráfordításaink általában az európai uniós átlag környékén mozognak, de költéseink összege hosszú távon igen ingadozó és kiszámíthatatlan, ami megnehezíti a hosszú távú stratégiaalkotást. Ha egy 1600 fős községben 6 milliárdért felújítanak egy iskolát, az szép dolog, de nem várhat minden település arra, hogy születik ott egy miniszterelnök. Ha 13 milliárdot elköltünk az Öveges-programra, akkor beírhatjuk a költségvetés oktatás rubrikájába az összeget, de ha ugyanezt lopás nélkül 13 millióból is megvalósíthattuk volna, biztos nem az oktatás gazdagszik, hanem a közbeszerzés nyertese.
8.) Alulfinanszírozottság
Mint írtam az előző pontnál, az oktatás GDP-arányos ráfordítása átlagos, de az egyházi iskolák négyszer annyi pénzt kapnak a tanulók után, mint az államiak. Az átlag tehát úgy jön ki, hogy az egyházi iskolák felszereltsége jobb, az állami iskoláké sokkal rosszabb, mint az uniós átlag (a tanárok fizetése mindenhol a bértábla szerinti, ezért már az egyházi iskolákban sem kell hívőnek lenni, hogy ott taníthass, akkora a tanárhiány náluk is). Nem csak interaktív táblákra kell gondolni, az állami iskolákban sokszor a nyomtatópapírt, vagy a krétát is be kell osztani. (Az egyházi iskoláknak egyébként érdekes módon olyan szabályokat sem kell betartaniuk, mint a megengedett só- és fűszermennyiség, annyit tesz a szakács az ételekbe, hogy azok finomak legyenek, és az ételek változatosak.)
7.) A tanárok elöregedése
2013-ban minden harmadik pedagógus volt ötven év feletti, ma már minden második (a nyugdíjasok visszahívásával idén az arány tovább romlik). A harmincéves vagy annál fiatalabb tanárok aránya eközben a közoktatásban 17,5%-ról 10%-ra csökkent.
6.) Megalázó tanárbér
Finnországban jóval a társadalmi átlag fölött keresnek a pedagógusok, ez az egyik legkeresettebb szakma, négyszeres, ötszörös túljelentkezések vannak a képzésben, pedig nem a finn pedagógusok keresnek a legjobban a fejlett országok közül. A magyar tanári átlagfizetés a diplomás átlagbér 60%-a.
5.) Sikerpropaganda
Nem elég, hogy a tanárok fizetése a diplomás átlagbér 60%-át sem éri el, azok, akik kormánypropagandát fogyasztanak, azt hiszik, hogy a világtörténelem legnagyobb pedagógusbér-emelése ellenére tiltakoznak a tanárok. A miniszterek, államtitkárok minden tanárbért firtató kérdésre azt válaszolják, hogy 2013-tól 50%-kal, idén és tavaly 10-10%-kal nőttek a bérek. Azt nem teszik hozzá, hogy az övék kétszer ennyivel, az elmúlt két évit az infláció rég elvitte, és nem csak a kezdő tanár, hanem több év tanítás után is minimálbért visz haza a pedagógus. Ráadásul már a közoktatásban dolgozó pedagógusokat és a szakképzésben dolgozó oktatókat is sikerült egymásnak ugrasztani (az oktatóknak két éve 30%-nak mondott, nekem 16%-os emelésért kellett lemondaniuk közalkalmazotti jogviszonyukról), egy iskolaigazgató rácsodálkozott arra, hogy én a szakképzésben most 6%-kal kevesebbet keresek, mint ha közoktatásban tanítanék.
4.) Tudományellenesség
Óriási paradoxon, hogy míg a tudomány szédítő ütemben tárja fel a világ titkait, ezzel párhuzamosan a tudatlanság térnyerése zajlik a társadalmi gondolkodásban. Az ember azt gondolná, hogy a hatalmon levők ezt igyekeznek feloldani ahelyett, hogy ráerősítenének: "Az elindult erjedés az úgynevezett felvilágosodásban illetve annak ideológiájában folytatódott" - mondta az akkor még a közoktatásért felelős miniszter, "A korunkban tapasztalható relativizálás egyik forrása a modern természettudomány" - írja a kormány egyik legfőbb ideológusa, és lehetne sokáig folytatni a sort. Sajnos nem csak beszélnek róla, elvették a Magyar Tudományos Akadémiától a kutatóintézeteit, betiltanak egyetemi szakokat, elüldözik az ország legjobb egyetemét, és még az OMSZ élére is ideológiai alapon neveznek ki vezetőt. Ahol az értelmiségtől lojalitást várnak el teljesítmény helyett, ott a tudomány nem fejlődik.
3.) Kontraszelekció
A magukat eddig ideológiai okokból félreállítottaknak hirdető [öncenzúra] félműveltek térnyerése az oktatáspolitikában egyre inkább perspektívátlanná teszi a közeget azok számára, akik 21. századi közoktatásban gondolkodnak. A pedagógusok jogainak nyílt és arcátlan semmibe vétele, a cinikusan tárgyalásnak minősített bohózat a sztrájktárgyalásokon, ahol minden alkalommal elismétlik, hogy kilenc éve mekkora fizetésemelést kaptak a tanárok, a legjobbakat is pályaelhagyásra kényszeríti. Az, hogy nincs oktatási minisztérium, a felelős miniszter lelkész, orvos, vagy rendőr, meg egy vicc.
2.) Kilátástalanság
Sok ismerősöm hagyta ott idén a pályát, nem csoda, amikor a kormány ajánlata a pedagógusoknak az, hogy az infláció felével növeli a béreket, tehát csak a másik felével csökken reálértékben. Az oktatóknak pedig még ennyi sem, örüljünk, ha nominálisan nem csökken jövőre a bérünk. Viszont 2027-re vállalná a kormány a pedagógus bérek felzárkóztatását a diplomás átlagbér 80%-ára, ha megkapja az uniós támogatásokat. Már csak kétezret kell aludni addig.
1.) Pedagógushiány
Természetesen az előző pontok közvetlen következménye, de az lesz a legnagyobb probléma az oktatásban, hogy nem lesz tanár. Jóval több tanár hagyja el a pályát, mint ahány az egyetemről kikerül, vagy nyugdíjasként visszajön, nő a képesítés nélküli tanárok aránya, a kiégett, motiválatlan pedagógusokat sem küldik el, hisz nincs helyettük senki, előbb-utóbb összeomlik a rendszer. Pedig az oktatás lenne a legjobb befektetés a jövőbe, nem egy mobilszolgáltató.
