2015. december 4., péntek

A MINISZTER ÚR KOMCSIZIK

PROSZEKTÚRA BLOG

Szerző: Proszektura


Lázár János megint elemében volt a sajtótájékoztatóján. Miközben úgy vigyorgott, mint szűzlány a tarlón, azt fejtegette, hogy: "míg mi 5 milliárdot költöttünk tanácsadásra 5 év alatt, a komcsik, bocs, szocik 17 milliárdot" Szerinte a Századvég tanulmányainak firtatása pedig nem más, mint szimpla politikai támadás a kormány ellen. Mindeközben talán fel sem  figyelt arra, hogy a komcsizáson kívül a mondandójának volt egy rejtettebb jelentése is.
Mert a megjegyzésével valójában ismét azt üzente nekünk, hogy az éppen kormányon lévők mindig lopnak, vagyis tulajdonképpen már rég nem azon folyik a vita, hogy ki lopott és ki nem, hanem, hogy egységnyi idő alatt ki lopott több milliárdot.
Jellemző, hogy amikor Medgyessy Péter is a minap azt mondta, hogy a mostani kormányzás nem korruptabb a korábbiaknál, a Fidesz tájékán senki sem tiltakozott, hogy ők egyáltalán nem korruptak. Örültek az ex-miniszterelnök által megajánlott döntetlennek...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.