2015. december 5., szombat

AZ AGYAS NÉP CSAPOT BŐRÖZ

EGYENLÍTŐ BLOGCSALÁD

Szerző: Egyenlítő Blog


Szóval, a jövő hétre már van egy autópálya felújítása, 45 milliárdért, egy villamos pálya rekonstrukciója és Mészáros Lőrinc átad neki egy vasúti szárnyvonalat és egy disznóhizlaldát. Ezekért megkapja a stróman 15 százalékát, harmincat átutal illetékes helyre, és a többiből, ugyanazok, mint eddig, megcsinálják a munkát. Mindenki jól jár.
A csapokat meg majd szereljenek az altatóorvosok, azok mostanában úgyis sokat sírnak, hogy rosszul megy nekik a bolt.
Pedig az üzlet csak most fog igazán fellendülni – mert ő az élet iskoláját járja – és most majd a szegény kis prolik fizetését lehet megint csökkenteni, mert a KSH kihozta, hogy kevesebből is meg lehet élni. És akkor na ugye, nem kell nekik annyi pénz. És majd azt mondjuk, hogy Brüsszel vette el, meg a Soros eltőzsdézte, és ezért nem kaptak most fizetést a tanárok sem. Mert a tugyukkik, meg a buzizsidók eljátszották.
De megy is, mert most szól neki a Garancsi barátja, hogy holnapra be kell adni egy komplett pályázatot egy stadionra és egy atomerőműre, úgyhogy nem ér rá itt velem tovább hülyeségekről fecsegni, és a többit majd olvassam inkább el a Századvégnél...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.