2016. január 20., szerda

ARNOLD GENTHE FOTÓI A SAN FRANCISCÓ-I FÖLDRENGÉSRŐL

MAI MANÓ HÁZ BLOG
Szerző: Mai Manó Ház
2016.01.20.


Arnold Genthe (1869. január 8. - 1942. augusztus 9.) német származású, de amerikai fotográfusként ismert. 1895-ben vándorolt ki San Franciscóba, ahol házitanítóként dolgozott és önállóan megtanult fényképezni. Miután néhány fényképe az 1890-es évek végén helyi folyóiratokban megjelent, portréműtermet nyitott. Ismert néhányat a város gazdag idősebb asszonyai közül, így hírneve egyre növekedett. A fotográfus leginkább a San Franciscó-i kínai negyedről, az 1906-os San Franciscó-i földrengésről és a híres emberekről – politikusok, irodalmárok és a szórakoztatás hírességei – készült fotóiról ismert.

Érdekelte a kínai városnegyed, amelynek lakóit – gyerekektől kezdve a kábítószeresekig – fotózta. Mivel fotóalanyai félhettek a fényképezőgéptől vagy idegenkedhettek attól, hogy képet készítsen róluk, Genthe időnként rejtett fényképezőgéppel dolgozott. A nyugati kultúra jeleit néha eltávolította, szükség szerint levágta vagy kitörölte ezekről a képekről. A kínai negyedről körülbelül 200 képe maradt fenn, amelyek a terület egyetlen fényképábrázolását jelentik az 1906-os földrengés előtt...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.