Szerző: Bod Péter
2016.02.13.
Nehezen túlbecsülhető jelentőségű történelmi dokumentumot kaptunk kézhez azzal, hogy megjelent Zimándi Pius István premontrei szerzetes naplója, amelyet az ország német megszállásától (1944. március 19.) fogva egy éve keresztül vezetett. Érdemes összeolvasni az általa leírtakat Márai Sándor 1943-1944-es, az 1945-ös naplójával, valamint az 1945 és 1948 közötti időszakot felölelő önéletrajzi kötetével a Föld, föld!...-del. Sok esetben egetverőek a különbségek.
Nem "zsidó szemüvegen" keresztül olvastam az újraindított Tények és tanúk sorozat második darabját, Zimándi Pius naplóját, mégis számomra vitathatatlanul az első tanulsága a könyvnek, hogy az olvasottak alapján majdnem teljesen eredménytelennek nevezhető a magyarországi zsidók asszimilációja. Annak ellenére, hogy olyan, e tekintetben reményteljes korszak vezette be, mint a kiegyezéstől az első világháború elejéig-végéig tartó.
Hiány és hiányérzet
Az első világégés (magyar) drámája, a Tanácsköztársaság hamis interpretációja és a trianoni trauma külön-külön és együtt is odavezettek, hogy az azt megelőző félévszázad asszimilációjának eredményei pillanatok alatt semmivé váltak. Egy vesztes nemzetnek ellenséget kellett találnia. És tudjuk, aki keres…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.