2016. március 4., péntek

A JOGÁLLAMI TRAGIKOMÉDIA FOLYTATÓDIK

MODERN MAGYARORSZÁG MOZGALOM
Szerző: Kajdi József
2016.03.04.


Tudom, a jogállami jelzőt idézőjelbe kellett volna tennem, hiszen hazánkkal kapcsolatban már régen nem beszélhetünk jogállamról. A tragikomédia szó használatára azonban az alábbiakban kifejtett két példa remélhetőleg kellő alapot szolgáltat.
 
Tegnap a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatával ellentétben megállapította, hogy bár tettlegességre nem került sor, azonban a kopaszok valóban akadályozták az MSZP politikusát abban, hogy elsőként időpecsételjen az NVI bejáratának előterében. A Kúria viszont az NVB-nek azt a döntését már nem semmisítette meg, amely Erdősiné népszavazási kérdését fogadta be elsőként és azt hitelesítette. De miért is nem?
 
A hatályos jog szerint az NVB azt a népszavazási kérdést vizsgálja és hitelesíti elsőként, amelyiknek beadója személyesen és elsőként időpecsétel a bejáratnál. Mint közismert, és ezt a felvételek is igazolják, az NVB bejárata előtt elsőként valóban a kopaszok csapata jelent meg, az MSZP „küldöttsége” őket reggel 6 órakor már ott találta. Erdősiné és kísérője viszont csak jóval később jelent meg a helyszínen, vagyis, ha a kopasz csapatot egy beadványozóként veszünk, akkor harmadikként. Ennek ellenére – a Kúria által is megállapított akadályoztatásnak köszönhetően – az MSZP képviselője csak másodikként ért oda az időpecsételő géphez, mert őt megelőzte valaki. Ez a valaki azonban nem a kopasz csapat egyik tagja, de nem is Erdősiné volt, hanem a kísérője. Ebből viszont tényszerűen megállapítható, hogy az első pecsételés szabálytalan volt, hiszen a harmadikként érkezett személy, ráadásul nem is a beadványt tevő tette ezt meg személyesen...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.