2016. március 8., kedd

LE NEM MONDOTT EBÉD ÉS MÁS DÉMONOK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.03.08.


Németh Szilárd rezsibiztos, birkózóguru és nagy tanító a „Nem leszek suliban” akció újabb ocsmányságairól rántotta le a leplet, amikor kijelentette, nem elég, hogy a Soros bérencek a gyerekek mögé bújnak, még a nemzetgazdaságot is romba döntik, mert nem mondták le az ebédet.

S mivel ő Csepelen oly igen otthon van, és a sziget minden rezdülését a zsigereiben érzi, azt is tudja – és ezt is tudja -, duci ujjacskáin kiszámolta, hogy fillérre pontosan 598.210 forint úszott el a mocskos Dunában a hajdani fémmunkások és bicikligyártók honában. Mi lehet akkor az országos adat, ebbe még belegondolni is rossz.

A felelőtlen szülők fejében meg sem fordult, hogy lemondják az ingyenebédet, nem ismernek azok Istent, csak a romlás jár az eszükben, miközben hergelik a jóra való népeket aljasul. A léha alakok a Pistike üstöke mögött rejteznek, ott bujkálnak, mint ellenforradalmár a sötétben, és a jótéteményeket leszarják úgymond a kockás ingeikben.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.