2016. április 23., szombat

HILLARY IS MEGÍGÉRTE...

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.04.23.




John Podesta, Hillary Clinton kampányfőnöke kijelentette, hogy ha a volt First Lady-t megválasztják, megszűnteti azoknak a kormánydokumentumoknak a titkosítását, amelyek még zár alatt vannak.  Ez vonatkozik a földönkívüliekre, az UFÓ-kra, a rejtélyes nevadai „51-es zónára”, amelyek az amerikaiak millióit érdeklik.

Maga a demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton is tett ilyen kijelentést, állítólag éppen kampányfőnöke biztatására, és többször beszélt erről a különböző tv-csatornákon, köztük a CNN-en, ahol azt mondta, hogy az amerikai kormány komolyabban vehetné a nép jogos kérdéseit az UFO-kkal kapcsolatban.

Podestának, aki korábban Bill Clinton elnök kabinetfőnöke és Barack Obama tanácsadója volt, vesszőparipája az UFO-akták titkosításának feloldása. Annyira, hogy bevallotta, az Obama-kormányzatban végzett munkája nagy kudarcának tartja, hogy nem sikerült ezt elérnie.

Amikor a földönkívüliek létezéséről kérdezték, így válaszolt: „Az embereknek kell majd ezt eldönteniük, az akták megismerése után. Az amerikai nép képes szembenézni az igazsággal.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.