2016. május 24., kedd

11 JAVASLAT A KORMÁNYNAK A BÖRTÖNZSÚFOLTSÁG ENYHÍTÉSÉRE

HELSINKI FIGYELŐ BLOG
Szerző: presshelsinki
2016.05.23.


A Magyar Helsinki Bizottság javaslatcsomagot készített az Igazságügyi Minisztériumnak (IM) a büntetés-végrehajtási (bv.) intézetek vészes túlzsúfoltságának csökkentésére. Kevesebb embernek, rövidebb ideig kellene rács mögött lennie. A terhelést és a költségeket az is nagyban csökkentené, ha nem börtönben, hanem a fogvatartott otthonában hajtanák végre a büntetést.

Tavaly márciusban az Emberi Jogok Európai Bírósága ún.
pilot eljárásban kötelezte Magyarországot a férőhelyfeletti fogvatartottak számának gyors és tetemes csökkentésére. A magyar kormánynak félév állt rendelkezésére, hogy akciótervet készítsen a rendszerszintű probléma kezelésére. Mindezidáig nem készült ilyen. A kormány megelégedett azzal, hogy bejelentette nagyszabású börtönépítési programját.

A Helsinki Bizottság üdvözli az új bv. intézetek létesítését, de úgy látjuk, az új börtönöket elsősorban a régi, korszerűtlen intézetek felváltására kell használni, amelyekben a megfelelő elhelyezési körülmények nem biztosíthatók. Ehhez képest a
kapacitásnövelés csak másodlagos szempontként jelenhet meg.

Hazai és nemzetközi példák alapján is az a tapasztalat, hogy önmagában a börtönépítés hosszú távon nem csökkenti a zsúfoltságot, mert a férőhelyszám növekedését követi a fogvatartottak számának emelkedése is. Egy idő után minden új börtön megtelik, sőt túltelítődik. Amennyiben jelentős és tartós javulás a cél, a fogvatartottak számának csökkentésére van szükség, ehhez pedig változtatni kell a mértéktelenül és szükségtelenül szigorú büntetőpolitikán...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.