2016. május 15., vasárnap

ELVESZETT LELKEK A TÖRÖK-GÖRÖG HATÁRZÁRON: CSEMPÉSZEK, KURVÁK, LÁGEREK

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Parászka Boróka
2016.05.15.


Napi ötszáz menekült visszafogadását és a menekültáradat megállítását ígérték márciusban a török hatóságok, amikor megszületett az Európai Unió és Törökország közötti menekültügyi megállapodás. A tavaly óta tartó válság enyhítéséért és a térség biztonságpolitikai erősítéséért cserébe legalább három milliárd eurós támogatást és vízummentességet várnak a törökök. Két hónappal a megállapodás érvénybe lépése és az első kitoloncolások után úgy tűnik: a menekültáradat csökkent, de korántsem állt le. Aki nagyon akar, és elég pénze van hozzá, most is át tud jutni a török-görög határon. Tavaly több, mint egymillió ember érkezett Európába illegálisan, az ENSZ menekültügyi hivatala szerint ebből 800 ezer Törökország felől jött. Helyszíni riport Törökországból és Leszboszról.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.