2016. május 16., hétfő

ISMERJÜK BE VÉGRE: FÉLÜNK!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.05.16.


Ismerjük be végre, hogy félünk. Fél az ápoló, fél az orvos, hogy sikertelen lesz a rendszerben, amely egyre rohad, de fél attól is, ha megszólal, kirúgják. Fél a tanár elmondani, hogyan törik meg. Fél az újságíró, hogy mi van, ha megírja ezt vagy azt, félnek a szerkesztőségek, mikor jutnak az Origo vagy a VS sorsára. Fél a munkavállaló, fél az elit, hogy lecsúszik, fél a szegény, hogy még ennél is rosszabb lesz, fél a társadalom a menekültektől, fél a Fidesz-szavazó a kommunistáktól, az idegen erőktől, fél a régi balos szavazó az antiszemitáktól. Fél az állampolgár az adóhivataltól, félünk, amikor hivatalos levelet kapunk, hogy meg tudjuk-e oldani, félünk gyereket vállalni, mert nem tudjuk, mi lesz 10 év múlva. De fél a diák a tanárától, fél a munkavállaló a főnökétől is. Félünk és rettegünk, mindennapi életünket, közösségi és politikai cselekvéseinket ezek a félelmek határozzák meg. Legyünk ezzel tudatosak, és keressük meg a választ, hogyan tudunk ebből kitörni.

Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy a szabadság előrehaladása veszélyezteti a nemzet ügyét, nem lehet élni a demokrácia javaival. Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.