2016. június 13., hétfő

A MAGYAR KORMÁNYZAT EGY KUPLERÁJ

GÉPNARANCS BLOG
Szerző: Gusztos István
2016.06.12.


Most már hivatalos. Ennek az embernek (Varga Mihály) fogalma sincs a szakmájáról: „látványos erősödésre van szükség (sic!) a második fél évben” (sic!) – nyilatkozza. Őszre (sic!) gazdaságélénkítő intézkedéscsomagot (sic!) ígér, aminek célja „elkerülni az autógyártás és az uniós források kizárólagos hatását, vagy éppen kitettségét [legalább végre megtudtuk, hogy tényleg van ilyen “kitettség”, na de hogy ezt semmi perc alatt “el lehet kerülni”, Teremtőnk!]”. Arról, hogy Orbán Viktor ennél jóval nagyobb, 5 százalék körüli növekedést szeretne (sic!), azt mondta: egyetért azzal (sic!), hogy magasabb növekedés kell (sic!), „szeretnénk még a mi életünkben elérni az átlagos uniós életszínvonalat” (sic!).

Bolondok, sarlatánok, demagógok és professzionális bűnözők uralják a magyar politikát. Még nem döntöttem el, hova soroljam a gazdasági minisztert.

Miután egy-két nappal ezelőtt kiderült, hogy a magyar állam hirtelen nem tekinti feladatának minél jobb életszínvonal biztosítását minden magyarnak (miután éveken át tódították az unortodoxia csodáját és táplálták a hozzá nem értők körében Európa motorjának illúzióját), ellenben előtérbe helyezi a rendet (szoros összefüggésben azzal, hogy bandaháborúk törtek ki a magyar uralkodó rétegen belül a források újraosztásáért)...

ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.