2016. június 28., kedd

MIÓTA INTÉZI POLITIKAI VITÁIT VERŐLEGÉNYEK ÚTJÁN A KORMÁNY?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.06.27.


A belga meccs után pár órával kopasz biztonsági őrök érkeztek a Városligetbe, hogy kordont vonjanak a Közlekedési Múzeum köré, és elkezdődjön annak bontása. A “biztonságiak” a kordonozást megakadályozni próbáló aktivisták köré is kordont húztak, majd azt állították a később kiérkező rendőrségnek, hogy az aktivisták átmásztak a kordonon, így jogosulatlanul vannak a területen, ezért ki is lökdösték őket. A 444 tudósítójának kérdésére, hogy milyen engedéllyel rendelkeznek a kopaszok, az egyik rendőr ezt válaszolta:

„Honnan tudjam, uram, hogy Budapesten kinek mire van engedélye? Hívja fel a BRFK sajtóosztályát!”

Ez a válasz már csak azért is biztató, mert akkor holnap én is körbekordonozhatom a Fidesz székházát, hiszen a rendőrség honnan tudhatná, kinek mire van engedélye. De mégis csak az történt, hogy nagydarab, kopasz emberek körbekordonoztak egy közteret, és építési területté nyilvánították. Méghozzá a magyar állam cégének megbízásából, ugyanis őket a Városliget zrt. által felbérelt építési vállalkozó bérelte fel, így közvetve adófizetői pénzből, hogy végezzék el ezt a feladatot. De milyen feladatot?


ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.