2016. június 6., hétfő

PAKS II. - FÁJNI FOG A MAGYAR ELŐFIZETŐKNEK

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.06.06.


Már a Magyar Villamosművek (MVM) sem bízik abban, hogy Paks II. valaha is megfog térülni. Egy frissen megjelent tanulmány szerint pedig a legoptimistább forgatókönyv alapján is veszteséges lesz a paksi beruházás, és az adófizetőknek kell majd megfizetniük ezt a veszteséget. 

Tavaly publikálta a magyar kormány azt a Rothschild Bankház által készített tanulmányt, amely egyfajta reflektálás volt a korábban megjelent tanulmányokra, és egyöntetűen azt állította, hogy a paksi beruházás megtérül majd. A kormány által megrendelt - függetlennek nem feltétlenül nevezhető - tanulmány azonban irreálisan magas világpiaci áramárakkal számolt, ráadásul a hivatkozásul szolgáló előrejelzéseket azóta módosították is. 

Paks II. megtérülése, illetve az ehhez kapcsolódó tanulmányok/előrejelzéseket azért fontosok, mert az Unió jelenleg azt vizsgálja, hogy tiltott állami támogatás nélkül életképes-e a projekt, és abban az esetben, ha úgy találják, hogy hosszú távon veszteséget fog termelni a beruházás, akkor Brüsszel vétót emelhet a beruházással szemben...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.