2016. június 28., kedd

POLT ESETT AZ ÜGYÉSZSÉG BECSÜLETÉN

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.06.28.


2010-es hatalomra kerülése után a Fidesz szinte azonnal hozzányúlt az ügyészi szervezethez. Az akkor meglévő Alkotmányt még kétharmados parlamenti többségük birtokában úgy módosították, hogy Orbán Viktor jelölje, Polt Péter hat helyett kilenc évig láthassa el feladatát. A jelenlegi legfőbb ügyész azonban nem pusztán a 2010-es 2/3-os Fidesz-győzelem kapcsán, hanem már a 2000-es évektől kezdődően szisztematikusan azért dolgozott, hogy a Fidesz korrupciós bűncselekményeinek egyike se kerüljön bíróság elé. 
Több mint visszás, hogy a Fidesz által uralt ügyészség egyszerűen nem indított 2010 óta egyetlen eljárást sem kormánypárti politikus ellen, továbbá a Quaestor és az MNB ügyében sem értek el semmi említésre méltó eredményt. Így eshetett hatalmas „Polt” az ügyészség becsületén.
Polt Péter jó káder
 
Polt elsődleges feladata már az indulásakor, 2000-ben az volt, hogy blokkolja a Fidesz számára kellemetlen ügyeket. Ez csak felerősödött 2002 után, amikor az új kormány a bíróságra bízta volna ezek jogszerűségének megítélését. A 2010-es kormányváltást követően a Fidesz szinte azonnal hozzányúlt az ügyészi szervezethez. Az akkor meglévő Alkotmányt még kétharmados parlamenti többségük birtokában úgy módosították, hogy Orbán Viktor jelölje, Polt Péter hat helyett kilenc évig láthassa el feladatát. A legfőbb ügyész a módosítás miatt többé nem volt interpellálható a parlamenti patkóban, megválasztását pedig kétharmados parlamenti többséghez kötötték.
A második „lex-Poltra” 2011-ben került sor. Ekkor az ügyészségi szolgálati törvényt kellett módosítani annak érdekében, hogy Polt Péter teljes egészében kitölthesse hivatali idejét. A Fidesz még 2011 áprilisában úgy döntött (az ezzel kapcsolatos aggályokat szokás szerint figyelmen kívül hagyva), hogy mind a bírákra, mind pedig az ügyészekre alkalmazni kell azt az új szabályozást, hogy 62 éves korban kötelező a nyugdíjba vonulás. Mindenkinek, kivéve Polt Péternek, őt ugyanis kivették a törvény hatálya alól. No persze  ez logikus lépés volt, elvégre mi értelme lett volna bebetonozni tisztségébe már az első Orbán-kormány idején is többször pártmegrendelések teljesítésével megvádolt Poltot, aki egykor maga is a Fidesz tagja volt...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.