2016. július 29., péntek

A GYENGÉK FEGYVERE

MAGYAR NARANCS LIBERÁLIS SZEMMEL - REPUBLIKON BLOG
Szerző: Mikecz Dániel
2016.07.28.


Becsületsértésre hivatkozva korlátozni a politikusokat kifigurázó transzparensek, bábuk használatát, nem valami jó ötlet.

Trócsányi László igazságügyi miniszter a Figyelő múlt csütörtöki számában írt a gyülekezési törvény reformjáról. A törvényt azért kell módosítani, mert az Alkotmánybíróság mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, amiért nincs pontosan jogszabályban meghatározva, hogy mi a teendő, ha a tiltakozók gyülekezéshez való joga és a gyülekezés helyszínén lakók magánélethez való joga ütközik egymással. Az AB egy 2014-es beadvány alapján állapította meg az alkotmánysértést. A Koppány csoport egyik aktivistája azt sérelmezte akkori beadványában, hogy a rendőrség nem engedélyezte mások magánélethez való joga miatt egy tüntetés megtartását Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt. A bíróság a rendőrség döntését később jóváhagyta.

Igaza van abban Trócsányi Lászlónak, hogy átalakult a tiltakozási kultúra 1989 óta, azonban részben követte a hatósági, bírósági gyakorlat, amelyek számára iránymutatóak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. Amit az igazságügyi miniszter is nevesít, az a tiltakozótáborok, a spontán tüntetések és a magánlakások előtt tartott tiltakozások megjelenése. A tiltakozótáborok már korábban is használt demonstrációs formák voltak, de az arab tavasz (Tahrir tér), az Occupy Wall Street mozgalom (Zucotti park), a spanyol M-15 vagy Indignados mozgalom (Puerta del Sol), a 2013-as török (Gezi park), majd a 2014-es ukrán események (Maidan tér) nyomán váltak széles körben elterjedtté a többhetes, hónapos tiltakozási táborok. Ezeknek a táboroknak a létrehozását, az infrastruktúra fenntartását a közösségi média is elősegíti, hiszen virtuálisan megkettőzi a tábort, megkönnyíti a szervezést, a kommunikációt. Magyarországon a 2006-os őszi radikális jobboldali tiltakozások után a Kossuth téren létrehozott tiltakozótábor a legismertebb. Ugyanezt a módszert használták azonban már a Zengő és legutóbb a Városliget védői is. A tiltakozótáborok mint demonstrációs formák tehát elterjedtek a nemzetközi tüntetési gyakorlatban. Jelenlétül arra utal, hogy valóban élveznek támogatást az állampolgárok jelentős csoportjától, éppen ezért szűken szabni a demonstrációra rendelkezésre álló időt nem a tüntetési kultúra követése, hanem az új tiltakozási formák ellehetetlenítése. Mindezzel együtt szükség van olyan szabályozásra, amely tudomásul veszi a tiltakozótábor mint műfaj jogosultságát, de figyelembe veszi a közterek más rendeltetését is, mint közparkok esetében a pihenés, illetve közutaknál a közlekedés...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.