2016. augusztus 14., vasárnap

ÉS MOST MINDENKI SZÁGULDHAT EGYET ELŐRE

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.08.14.


Kedvelem, amikor nem csak egyszerűen az arcomba tolja valaki – például a kormány – hogy már megint mennyire jó nekem, hanem érvekkel alátámasztva el is magyarázzák, hogy miért oly jó...

...Én inkább – bár sem közgazdász, sem főiskolai tanár nem vagyok – úgy gondolom, hogy részben a Gyurcsány kormány, oroszlánrészben, főleg és elsősorban az Orbán-kormány történelmi bűnt követ el Magyarországgal szemben akkor, amikor a fejlesztési forrásokat rosszul használja fel. Immár hetedik éve. Az elkorrumpált ezer és ezermilliárdok már soha nem fognak beépülni a magyar gazdaságba. A stadionokból pedig nem lesz fejlődés, sem ipar, sem munkahelyek. A stadionok folyamatos, komoly költséget jelentenek. Ezt nem is tudjuk, hogy az önkormányzatok kénytelenek finanszírozni, vagy az állam, amely állam köztudottan (aki nem tudja, szíveskedjen megtanulni!) mi vagyunk, tehát a mi pénzünkből konganak üresen ezek a csodás létesítmények. Néhány év múlva elkezdenek lepusztulni megfelelő karbantartás és felújítás hiányában, aztán felveri őket a gaz. Tehát a szép jövőt ez sem fogja biztosítani az országnak...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.