2016. augusztus 12., péntek

FOGLYUL EJTETT KIB*SZOTT ORSZÁG

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.08.11.


...Lehet fanyalogni, akkor is ez az igazság: Rogán Antal szellemi fogyatékosnak néz egy egész országot, bűntársaival bandába szerveződve lopja a jelenünket, jövőnket, a közpénzek raklapjait. Miközben ezt a cikket írtam, kiderült az is, hogy egészen pontosan 256 millió 800 ezer forint EU-s pályázati pénz jutott a fent említett ProfiTrade Kft.-nek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jóvoltából. Az a cég, ami vastagon köthető Rogánhoz, és amelynek mindössze négy említésre  méltó projekt kapcsolódik a nevéhez, de valahogy nem tudott félreállni soha a támogatások útjából: 2012 és 2015 között összesen 965 459 720 (965 millió!) forint vissza nem térítendő támogatást kapott.

Tisztelt szűkölő értelmiségiek, minek lehet ezt nevezni? Minek szokás nevezeni azt, amikor a hatalommal való visszaélés, hazai és uniós támogatásokból szárbaszökkenő, visszcsorgatott kenőpénzekből mindig ugyanazok a strómanok járnak jól? Amikor a feltaláló-miniszterekhez több szálon köthető mindigugyanazok feneketlen zsebeiben landolnak a jobb sorsra érdemes milliárdok? Maradt még valami ebben az országban, amihez Rogán neve kapcsolódik, vagy amihez a kormány neve kapcsolódik és nem bűzlik a korrupciótól?

A Rogán-szappanopera legújabb része is pontosan ugyanarról szól, amiről minden, amihez eddig is hozzányúlt. A csúcsra járatott, kollektív hülyének nézésről. Most éppen azt kellene elhinni neki, hogy bár soha nem dolgozott a szóban forgó területen (amúgy semmilyen más területen se, kivéve a közpénzes vályú körüli röfögést), soha nem foglalkozott a digitális aláírások műszaki, tudományos hátterével, életében nem látta, hogy egyáltalán hogy kell hozzáfogni egy ilyen művelethez, mégis képes feltalálni az ahhoz szükséges, korábban felfedezetlen eljárásokat. Hát nem életszerű? Dehogynem.  És amikor megkérdezik tőle, hogy ugyanbiza mi ennek a találmánynak a lényege, milyen értelemben képez újítást a korábban már feltalált digitális aláírási eljárásokhoz képest, milyen ismert technológiákat hasznosított két felfedezés között, akkor jön a fenyegetőzés, hogy aki le meri írni, hogy köze van a stróman-cégekhez, az számíthat a perre.

Röfögve megzabáljuk a moslékot? Megint? Még meddig? Hogy Rogán Antal naponta a pofánkba tolja, hogy ez az ország fuldoklik a korrupcióban, hogy már csak azzal vannak elfoglalva, hogy milyen leleményes módon lopják el azt, amit talicskával sem szégyellnének. Ennyire idióta nem lehet senki, hogy ezt bevegye. Az ingyenes digitális aláírások korában, amikor semmit nem kell feltalálni és újból feltalálni, mert már feltalálták mások jóval régebben, azt kellene bevegye a gyomrunk, hogy bizonyos cégeknek pont erre az eljárásra volt szükségük, amit jó pénzért csak Rogántól lehet megvenni. Hogy ezek a cégek önként, dalolva, minden érdek nékül, csak erre a forradalmi eljárásra vártak, ami ennek a közismerten feddhetetlen politikusnak és feltalálózseninek a nevéhez kapcsolódik. Minősített korrupció a foglyul ejtett államban.

Nem volt elég, hogy feltalálta, miként lehet gyorsított-könnyített eljárásban, letelepedési kötvények formájában kiárusítani a hazát és offshore cégek révén lefölözni az adófizetői pénzt; felfedezte a fizika törvényeit szájbarugdosó táguló gumilakást; és rájött az áron álul érékesíthető bevárosi ingatlanokból származó kenőpénzes zacskók kétségtelen előnyeire, itt a legújabb forradalmi újítás: digitális aláírás, b*zmeg.

Akkor legyek én a harsány idióta, aki nem válogatja meg a szavait. Nekem már nincs időm megválogatni a szavaimat, nincs időm és kedvem szakmázni és finnyáskodni. Rogán Antal a mindennapi példa arra, hogy röhögve el lehet lopni egy ország jelenét-jövőjét és akinek nem tetszik, azt eltapossák. Rogán Antal a példa arra, hogy szellemi fogyatékos kreténeknek néznek, akiknek azt is be lehet adni, hogy Rogán Antal feltaláló zseni. Szórakoznak, röhögnek, hogy ennek sincs semmi következménye. Holnapután bestsellereket fog írogatni és ő lesz a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az is rendben lesz. Foglyul ejtett kib*szott ország.

FrissítésHirtelen eltűntek a Rogán találmányát hasznosító cég partnerei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.