2016. szeptember 14., szerda

ORBÁN HALKAN BELELÉPETT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.09.14.


Egy hete szívünk soha ki nem hűlő örömével – és büszkeségével is egyben – észleltük, hogy a mi drága-drága miniszterelnökünket a lengyel bratankik az év emberének választották, a plecsni pedig egészen bizonyosan kiemelt helyre került a felcsúti dácsa stelázsijában.

Érdemes megfigyelni, hogy már a fenti igen-nagyon összetett mondatban is hány szív dobban együtt, mennyi nemes lélek, és hány nemzet. Ezt azonban eddig is tudtuk, a média azonban nem számolt be arról, hogy a mi jótevőnk egy elfogadó beszédet is tartott Krynica-Zdrójban az övéi között.

Ebben újólag megcsillantotta utolérhetetlen intellektusát, akárha rosseb, és mintegy futólag fölvázolta küzdelmes életének legfőbb állomásait azon merengve, vajh, miért is érdemelhette ki ő ezt a magas elismerést. És közben egyfolytában sorompóba lépett.

Tudtuk, hogy aki dakota nyelvterületről érkezik, nehézkesen birkózik meg az igencsak bonyolult magyar nyelvvel. Ezt miniszterelnök úr is fölvázolta, midőn így nyilatkozott az ő barátainak: „Mi, magyarok… rokontalan és idegen nép vagyunk itt, Európában, senki nem beszéli a nyelvünket, senki nem tudja olvasni az irodalmunkat, senki nem érti a kultúránkat, rokontalanok és idegenek vagyunk.”

Nohát. Viszont térjünk vissza ehhöz a sorompóhoz, amibe egyfolytában belelép ez a mi emberünk, mint kiderült. Ritka kincs ez így, utoljára minálunk Jósika Miklós használta „A szegedi boszorkányok” című művében, és egészen egyszerűen azt jelenti, hogy harcba száll.

Ez tehát megtetszett a mi miniszterelnöküknek, aki kiskakas alkat, és azt azért mégsem mondhatta, hogy „Trombita harsog, dob pereg, kész a csatára a sereg, előre…” – Meg ilyenek. Viszont a bratankik, akiknek ezt a sorompót lefordították, erősen gondolkodhattak, hogy mi a francot hablatyol ez össze nekik. De azért örültek nagyon.

Közbevetőleg pöttyintsük ide, hogy Jósika után – és még Orbán előtt – egy ember sorompózott az egész kerek Európában, ő pedig nem más, mint Jan Slota, a magyarfaló. Ő 2007-ben lépkedett, az alábbi módon: A jelenlegi világrend ugyanolyan szörnyű, mint a Holokauszt évei voltak. Ezt Robert Fico mondta Slota nagy örömére, aki levonta a következtetést, miszerint amennyiben a globális nagytőke lényegileg azonos Hitlerrel, akkor jogos ugyanolyan drasztikus fellépéssel – tehát fegyveres úton – sorompóba lépni ellene. Vagy a magyarokkal szemben, akik nem mások, mint az idegen hatalmak ötödik hadoszlopa...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.