2016. október 1., szombat

A KAMPÁNYVÍZIÓKRÓL ÉS A MAGYAR VALÓSÁGRÓL - EZÉRT SZAVAZOK ÉRVÉNYTELENÜL

MANDINER BLOG
Szerző: kiss.brigi
2016.10.01.


...Eddig minden lehetséges választáson részt vettem, és alapvetően azt gondolom, hogy ha az embernek van lehetőse elmondani a véleményét, akkor tegye azt meg. Ez a mostani persze egy speciális helyzet, én is elgondolkodtam azon, hogy otthon maradok.

Azzal viszont, hogy elmegyek, lehetőségem van üzenni. Be fogom húzni a két X-et a két karikába, és valószínűleg egy kis üzenetet is írok majd a választócédulára. Mondjuk utalok arra, hogy miről nem szavazhattam, amiről viszont szívesen véleményt mondtam volna. Üzenek Budapestnek, hogy ők is megértsék.
*
Ps: Csütörtökön még nagy lendülettel fogtam neki e poszt vázlatának, ami aztán elég nehezen született meg. Pénteken reggel ugyanis kiderült, hogy egy közeli családtagom súlyos beteg.

És hogy az egész népszavazósdihoz mindez hogy kapcsolódik?

Egyrészt úgy, hogy bejött a képbe valami, ami ezerszer fontosabb, mint ez az egész álnépszavazás, és ami körülötte van. Másrészt pedig úgy, hogy amikor kiderült: szinte azonnal be kell feküdnie a kórházba, az első gondolatom az volt: biztosan jó lesz-e neki ott? Megkap-e majd minden olyan ellátást, amire szüksége van? Itt tartunk. Az egészségügy tényszerűen romokban, a forráshiány tényszerűen óriási, mindeközben (tíz)milliárdokat szórunk el teljesen értelmetlen, megkonstruált politikai hecckampányokra.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.